Falunapok sor(r)a

Sorban egymás után két Falunap is volt, egy hét különbséggel. Az első Kisfaluban, már majdnem két hete, a második Szlovákfaluban, már majdnem egy hete. És én még egyikről sem meséltem, de ennek nyomós oka van. Az egyik ok, hogy a két Falunap közötti hetet egy távoli vidéken töltöttem, a másik, hogy egy hét múlva már nagyon készülünk a nyaralásra, addig pedig még rengeteg munkát be kell fejeznem, enélkül nem indulhatok el.

Hogy a lemaradást pótoljam, egyszerre mesélem el a két Falunapot. Az első, a mienk, ami az év legnagyobb eseménye a falunkban. Idén is rengetegen voltunk, bár talán annyian nem, mint tavaly, de ez nem is baj. Idén is nagyon sok és nagyon finom ételt főztek, de nem tudom, hogy mennyit, mert még nem számoltuk össze. Idén is mindenki szívélyes volt, mindennel kínáltak mindenkit, és idén is az alapelv az ingyenesség volt, ami egyedülállóvá teszi a mi Falunapunkat, amitől ezt így emlegetik: ilyen csoda sehol máshol nincs. Idén is festettünk rengeteg fakanalat, és idén is odakerült a sok-sok, a főzőcsapatra, vagy az ételre jellemző felirat a túloldalukra.

Idén is volt csoportkép, bár nem ott, ahol tavaly, ettől az egész nem is sikerült olyan jól: a fotósok nem tudták egyben lefényképezni a népeket, akiknek a szemébe sütött nagyon a Nap, ettől nagyon hunyorogtak, ráadásul egy nagy árnyék bele is lógott az egészbe. Ez egy eldugottabb helyszín volt a tavalyinál, így nem sikerült mindenkit rávenni, hogy odamenjen, én pont ezért le is maradtam az egészről: olyan hosszan agitáltam az ellenállókat, hogy már csak azt vettem észre, hogy jönnek vissza a képen szereplők.

És idén elmaradt a nagy közös fakanálosztás. Valamiért (nem értjük, hogy miért) az a döntés született, hogy vigyük oda mindenkihez a fakanalakat. Így nem tudott mindenki együtt örülni a többiekkel, hogy milyen fakanalat is kaptak. Ezt aztán mindannyian nagyon hiányoltuk. Viszont az esti táncos buli idén is fergetegesre sikeredett. És idén is meg tudtuk csinálni mi, boszik, a lehető legjobb időjárást: szépen sütött a Nap, de nem volt nagy meleg, nem volt nagy szél (bezzeg másnap igen!) és nem esett az eső.
Ezt az időjáráscsinálást tanulhatnál meg végre a szlovákfalusiak a kisfalusiaktól. Nem is értem, ott nincsenek boszik? Vagy nem jól használják az erejüket? Rendszeresen borzaszó meleg szokott ilyenkor lenni, ráadásul az ottani helyszínen nincs olyan sok fa, mint nálunk a Ligetben. Idén is úgy tűnt, ilyen rekkenő forróságos lesz, ennek megfelelően is öltöztünk föl. Ahogy sejtettük, találtunk ott jó ismerősöket, akik éppen gulyást főztek, odatelepedtünk az asztalukhoz. És csak néztük, néztük azokat a fekete felhőket, amik gyülekeztek az égen. Mondták a helyiek, hogy ami onnan jön, az le fog esni. Ám egy idő után a fekete felhők elhúztak balra (na persze mert elhúzta őket a távolabbi Folyó, mi más?), akkor meg mondták, hogy akkor már nem fog leesni. Ültünk a pavilon alatt, egyszer csak pedig hallottuk, hogy csöpög. Mire kimondtuk volna, hogy csöpög az eső, már lezúdult. Az egész. Hogy honnan termett ott egyszerre csak annyi sok fekete felhő, azt nem tudom, de nem úgy tűnt, hogy ez egyhamar el fog állni.

A pavilon védelme pedig édeskevés volt, annyira fújt a szél. Amikor már kellően átáztunk hátulról, átfutottunk a pavilon mellett fölállított fémbódé alá, mert annak legalább három oldalról fala volt. Mondhatom, a legjobb ötlet volt akkora villámlásban egy fémbódé alá futni. Mert villámlott, dörgött csudára. De szerencsére addigra ez már legalább alábbhagyott, viszont cserébe megfordult a szél és pont a bodega egyetlen nyitott oldala felől fújt. Hogy elázhassunk még jobban.
De azért egyszer ez az eső is elállt. Jaj, persze, azt nem is említettem, hogy kerékpárral voltunk, amiket otthagytunk a kocsmánál, hogy az ülésük is jól megázzon. De még föl sem ocsúdhattunk a kívülbelül vizes állapotból, amikor a gulyásfőző kedves ismerős visszajött (mert közben hazaszaladt átöltözni száraz ruhába) a feleségével, aki hozott nekem egy melegítő fölsőt. Hát mit mondjak, testemnek-lelkemnek jól esett. Egy fa takarásában levettem a vizespólót és csak úgy fölvettem a jó meleg fölsőt. Miki fiamnak is kerítettünk száraz ruhát, neki ráadásul a cipője is totál átázott (nekem volt annyi eszem, hogy szandálban menjek), így ő még azt is kapott cserét. Ilyen hely ez a Szlovákfalu. De mindennek ellenére még egy tál babgulyás után köszöntük szépen ezt a jó kis programot és inkább hazatekertünk. Itthon megfürödve, szárazra törülközve, száraz ruhában, házban lenni mégiscsak jobb volt.