2021. február 28.

Kiskirályság


Szerdán különös módon ünnepeltem meg Pörc tizedik születésnapját. Kiszállt hozzám egy bizottság. Egy nagy fehér autóval érkeztek, oldalán egy narancssárga csíkkal. Azért jöttek, hogy felmérjék, méltó vagyok-e a koronára, avagy méltó-e a korona hozzám. Ha így, ha úgy, a válasz pozitív lett. Így, hogy korona került fejemre, bezáródtam magányomban a tróntermembe, minden alattvalómtól távol kell tartanom magam. Leghűségesebb, 30 éve alattvalóm, a kancellár még múlt csütörtökön elutazott jó messzire, segíteni a fiunk házának építkezésénél. A dolgok alakulása miatt most 10 napig ő sem szolgál engem. Én pedig minden nap sárga irigységgel nézem a videócseten, ahogy játszik az unokáinkkal, akiknek a száma Szilveszter napja óta már kettő.

Az előző torokfájásomból valószínűleg idejekorán visszahajtott a háziorvosom dolgozni, múlt héten szerdán. Az iskolában találkoztam egy erősen rekedt és folyton köhögő kollégával, meg egy szintén erősen köhögő gyerekkel, na meg egyéb kollégákkal és gyerekekkel is. A kolléga másnap már nem jött, a gyerek igen, meg még pénteken is, még mindig köhögve. Hétfőn már nem éreztem jól magam, de lázat itthon reggel a rohanásban nem mértem, gondoltam, majd a suliban a szipiszupi sípolós homlokonlövőssel. A suliba érve kiderült, hogy nemcsak az említett köhögős kolléga, de egy másik tünetmentes is pozitív lett, és a gyerekek kb. fele is hiányzott, sokat hazaküldtünk napközben. Egész nap rosszul voltam, de dolgoztam végig, minden szünetben megmérve magam, az érték mindig 36,3 volt. Még két kolléga érezte hozzám hasonlóan magát, de velem ellentétben ők lázasak nem voltak. Mert én ahogy hazajöttem, a hónom alá dugtam a 10 percest, az már 37,8-at mutatott, aztán este már 38,2-t, így én kedden nem mentem dolgozni. Hétfőn az egész felső tagozattal együtt én is kértem tesztet, ez történt meg szerdán. Rajtam kívül a másik két kolléga, aki hozzám hasonlóan érezte magát, szintén pozitív lett. 

A tüneteim: hétfőn láz, kedden hőemelkedés és végtagfájdalom, szerdára ezek elmúltak, de jött a (hurutos) köhögés. Meg reggelre mellkasban fájdalom levegővételkor, amitől nem voltam boldog. Felhívtam a háziorvost, aki annyit mondott, hogy ezzel nincs mit tenni, ha nagyon fuldoklom, hívjak mentőt és vitessem be magam a kórházba. Aztán kiderült, hogy ezt kell mondania, ez a protokoll. Azóta minden elmúlt, csak a hurutos köhögés maradt, meg csekély szaglásvesztés.

Nagyon sokat tettem azért az utóbbi egy évben, hogy ezt elkerüljem, mégsem sikerült. November végén, december elején tombolt a környékünkön a legjobban a járvány, akkor féltem a legjobban, hogy elkapom, akkor sikerült megúsznom, most nem. Nem is attól féltem, hogy elkapom, hanem hogy milyen rövid és hosszú távú szövődményeket okoz, hiszen 56 éves vagyok. Bár tudomásom szerint nincs alapbetegségem, túlsúlyos sem vagyok, de biztosra nem mehettem: karácsonykor meghalt egy 52 éves tűzoltó az iskola falujában. A január-február új reményt hozott: az oltás reményét. Nagyon bíztam benne, hogy ez már meg fog engem menteni, az elsők között regisztráltam és bármilyen oltást elfogadnék, ha adnák. De nem adják. Az 56 éves pedagógus az oltási rangsor legeslegvégén helyezkedik el, őt nem kell védeni. Kellett nekem azt a pályát választani, amit az állam a legkevésbé becsül meg!

A hír terjedt, bár én nem nagyon terjesztettem. Egyedül a polgármestert hívtam föl, elmondtam neki, mégiscsak az ő faluja, tudjon róla. Ezen a Budapesten lakó sógornőm nevetett: elképzelte, hogy felhívja a polgármestert és elmondja neki, hogy pozitív. De ez Kisfalu! Elindult az odafigyelés-cunami. A polgármester egyből fölajánlotta, hogy bevásárol, ha kérem, le is adtam a rendelést. Később pedig visszahívott, hogy egy falubeli fölajánlott egy ózongenerátort, hogyha valaki megfertőződik, a végén fertőtleníteni tudja a házát. Ezzel élni is fogok a tizedik napon. A faluban aztán mások is fölajánlották, hogy bevásárolnak, meg egyébként is, bármire szükségem van, csak szóljak. Aztán telefonált az egyik Szomszédfaluban, 11 km-re lakó barátunk, hogy ő is bármit elhoz, mi az neki, csak azért eljönni hozzám. Másnap egy nagyon kedves munkatársam telefonált ugyanezen okból, ő már majdnem 70 km-re lakik és ő is eljött volna csak ezért. Csütörtökön meghozta a polgármester a kért dolgokat, mellette egy másik telepakolt szatyrot, amiben volt citrom, grapefruit, mandarin, tea, Negro, nápolyi, meg egy aláírás nélküli papír, amin mielőbbi gyógyulást kíván a névtelen jóakaró. A polgármester elárulta, hogy kiről van szó, pedig az illető a lelkére kötötte, hogy meg ne tegye. Az egyik diákom anyukája volt. Én meg bőgtem, amikor megkaptam.

Azóta már bőgtem másért is. Már tíz napja vagyok egyedül, és hat napja itthon, karanténban, így kell megbirkóznom ezzel a helyzettel. Próbálom jól viselni, de tegnap reggel elszakadt a cérna. Főleg mert lehetnék ott is, a gyerekekkel, az unokákkal. Tudom, hogy lesz még rá alkalom rengeteg, de most azért ez rossz. De szerencsére itt van ez a szeretet-cunami és az állatok, meg a kert. Így azért elviselhető. És nagyon remélem, most már kifelel menetelek ebből a kiskirályságból.


5 megjegyzés:

  1. Mielőbbi teljes gyógyulást!
    (Egy régi olvasód.)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, jól, de nem tökéletesen. Kicsit köhögősen. És még mindig királynő vagyok.

    VálaszTörlés
  3. Ójaj, remélem azóta már jobban vagy és nem maradt szövődmény. Remélem, engem elkerül, már megkaptam az első döfést.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...