Végleges költözés

Ez is megtörtént: tegnap véglegesen kiköltöztünk a pesti házból. Pesttől nem váltunk el véglegesen, Lajosomat eléggé odaköti a munkája, én is megyek oda hébe-hóba, munka miatt is, Anyukám miatt is. Ezért berendeztünk magunknak ott egy pici lukat, hogy ha ott kell aludni, legyen hol. Pontosabban egyelőre csak bezsúfoltunk oda mindent, el még nem pakoltunk semmit. És bedobozoltunk a pesti házban rengeteg ruhát és egyéb holmit, aminek a felét ott is felejtettük. És még messze nem dobozoltunk be mindent, majd apránként engedélyt kérünk az ifjaktól, hogy ezt pótoljuk.

A költözés, itteni otthonteremtés előszele már egy hete megtörtént. Akkor szedték szét a fiúk azt az ágyat, amit még jó pár éve Lajosom csinált fenyőfából a két kezével, amikor rájött a bútrogyárthatnék. Az ágy nagyon jól sikerült, kár, hogy lekerült róla a bútorgyárthatnék, de majd csak visszakerül még majd rá. Na, ez az ágy annyira stabilra sikerült, hogy nehéz volt úgy szétszedni, hogy ne törjön. Illetve nem is sikerült: több helyen repedt, tört, de ezeket ragasztóval korrigálni lehetett, amikor már itt, Kisfaluban újra összerakták. Ezt azonban megelőzte az addig a hálószobában található négy ágynak a kihozatala. Kettő Pestre került az odaköltöző ifjak részére, kettő pedig szétszedve, a falnak döntve várja, hogy majd kitaláljuk, hol legyen a helyük. Ezzel ki lett mondva: a hálószoba csak a mienk, mostantól rajtunk kívül nem alszik ott senki. Így aztán végre-valahára nem kell bemásznom az ágyba – négy ágy csak úgy fért el, hogy a két fal melletti belsőkbe be kellett mászni. Az egyiknek nem volt ágyvége, azzal egyszerűbb volt az eset, de az enyémnek volt. És a függönyöket is már az ablak előtt állva tudjuk elhúzni, nem kell messziről bottal húzogatni őket. Igazán lakályos lett így a szoba, már csak két dolog hiányzik belőle: ruhásszekrény, ez hamarosan (???) meglesz, és a padlózás, ez nem tudom, mikor lesz meg. Majd ha Lajosomra rájön a padlózhatnék.

Nem tudtam rendesen beágyazni, mert Kacor cica elfoglalta az ágyamat

A hálóba még júniusban egy új (mármint nekünk új) tévé is került. Nem játszik az életünkben jelentős szerepet a tévé, ezért is nincs a nappaliban és soha nem volt nagy tévénk, sehol. Most egy akkora tévé adódott olcsó megvételre, amekkora nekünk még soha sehol nem volt.

Ha nézzük, akkor is természetcsatornát

Tegnap pedig megérkeztünk két telepakolt autóval, rengeteg holmival. Aminek nagy része természetesen még nincs kipakolva, ehhez majd megint kell egy kis lelkierő. De meglesz az is.
Lezárult egy korszak ez életünkben. Nagyon vártam már ezt, mégis furcsa volt: otthagytam a házat, ahol 23 évig laktam és ahova a gyerekeim születtek. Furcsa, annak ellenére, hogy örömteli, furcsa. De a hozzám kötődő holmik ideszállításával egyre inkább érzem a kisfalusi házaz az otthonomnak. Eddig is így éreztem, de ez az érzés most egyre erősebb. És most abban bízunk, hogy majd több időnk jut arra, hogy előrébb haladjanak a dolgok, amik még hátravannak és amiknek a listája jelentősen hosszú. Első lépésben a ruhásszekrények megoldása. Ha túl leszünk rajta, elmesélem.