2013. december 22.

Két hét történései

Már több mint három hete nem jelentkeztem (hiányoztam egyáltalán valakinek??). Ennek a hosszú csöndnek két fő oka volt. A jobbik ezek közül, hogy két hetet töltöttünk Kisfaluban, net nélkül. Az elmúlt héten az ok viszont a rengeteg munka volt. Valahol nem bántam, hogy a főszerkesztőm ennyire hajtja, hogy most a Lap korábban jelenjen meg a szokásosnál, mert úgy gondoltam, akkor talán a két ünnep között többet tudok pihenni, de annyi plusz terhet rakott rám, hogy most úgy érzem, hiába a minden nap éjfélig tartó igahúzás, nagyon nagy a lemaradásom. Pedig ma (vasárnap!!) is dolgoztam a bejlgisütés mellett, meg még holnap is fogok. Karácsony alatt viszont nem leszek hajlandó. Utána pedig ismét szép hosszú időre elmegyünk Kisfaluba, tehát ígérni sem tudom, hogy eztán sűrűbben írok.
Most viszont erőt vettem magamon, hogy írjak. Mert rájöttem, hogy magammal szúrok ki főleg, ha nem teszem, mert a napló arra való, hogy rögzítse a krónikákat. Ha elmaradok az írással, könnyen a feledés homályába vész minden. És akkor már gyorsan készítettem egy téli ruhát is, mert azzal is nagyon el voltam már késve.
Az a két hét, amit Kisfaluban töltöttünk, tele volt történésekkel! Megpróbálom visszafogni a szószátyárságomat és néhány pontban elmesélni:
  • Éppen megérkezésünk napján, december 7-én esett a hó és egy napig gyönyörű havas volt a táj (másnap már sajnos egyből el is olvadt). Némi késéssel, aznap vonult végig a falun a Mikulás segítőivel: egy angyallal és egy krampusszal. Betértek a templomba is még a mise előtt, ahol a pap és a hívek az angyalt nagyon szívesen fogadták, a krampuszt viszont kiűzték – volt nagy nevetés. Később az utcán találkoztak Rozival, akit először a krampusz akart elvinni magával, de az angyal ezt nem hagyta, hanem annyit mondott Rozinak: inkább ő viszi el, egyenesen az antikényeztető táborba. Rozi azóta fél az angyaltól. Az angyalnak idén függönyre emlékeztető ruhája volt, és estére tollas lett a hátam. (A képeket Kinga készítette, mert nekem még arra sem volt időm a héten, hogy a mi képeinket kitöltsem.)

  • Másnap volt a házassági évfordulónk, amit Szlovákvárosban szerettünk volna megünnepelni a kedvenc éttermünkben egy vacsorával. Kapóra jött Szántóvető érkezése, aki Szlovákfaluba hívott minket. Úgy gondoltuk, elmegyünk vele odáig, mert onnan mégiscsak egyszerűbb betaxizni Szlovákvárosba. Aztán úgy ottragadtunk Szlovákfaluban, hogy Szántővetővel végül haza is mentünk és ettünk egy nagy tányér bablevest. Igen költséghatékony ünneplési mód lett ez.
  • Életünkben először készítettünk savanyú káposztát. Mondjuk igen okosak voltunk, hogy megvártuk, hogy már sokkal drágább legyen a káposzta, mint ősszel, így elérve, hogy tuti nem érte meg ennyit melózni vele, mert vecsési hordós káposztát is csak alig drágábban tudnánk venni. De ez legalább a mienk – lesz, mert hat hétig kell érnie, ami messze nem telt még le.
  • Megfüstöltünk 60 kiló, sóból kikerült húst. Végül is ez volt az oka, hogy Kisfaluban töltöttük ezeket a napokat. Most szikkadnak a padláson, az első kóstolás még némi nyersességet mutatott, de nyilván érniük kell még.
  • Nem utolsó sorban pedig jól éreztük magunkat. Sütöttünk-főztünk finomakat, sétáltunk nagyokat, szedtünk kökényt és csipkebogyót teának, elkészítettünk több tonnányi száraztésztát. És sokat pihentünk, én is, annak ellenére, hogy ott is végig dolgoztam. De ott, a világtól elvonultan úgy lehet dolgozni, hogy közben nem hívnak föl naponta ötször, hogy na hogy állok? Így is elkészült minden, csak sokkal nyugodtabban. Na és vonalas telefon híján nem hívtak föl azért sem naponta többször, hogy milyen biztosítást vegyek, vagy hogy számoljak be az egészségi állapotomról, mindezeket hatalmas nyeremények fejében.


6 megjegyzés:

  1. Jó hogy írtál, én be-benéztem, hátha (de magam is csendben vagyok). Úgy tűnik jól telt minden! Kitartás a munkához, jó pihenést Karácsonykor! Békés, nyugodt Ünnepeket kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Lily, Nektek is (beleértve az összes állatokat)!

      Törlés
  2. Igen, hiányoztál-ez nem lehet kérdés !!! :)
    Milyen lapról is van szó???
    (Már ha nem indiszkrét az olvasó! :)
    És még a "tollas hátú Angyalt" is összeraktam a történet közepére :)))
    -én is most álltam le a -munkahelyi- munkával, sorry! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bal oldali sávban legalul, a Kitt-katt alatt találsz egy linket, ami A Lapra mutat. Tehát nem vagy indiszkrét :)

      Törlés
    2. Megvan-köszönöm-tiszteletem érte! :)
      Anyós-pajtás tudna is ezeknek nagyon örülni
      (43 évig tanított matematikát)! :)))

      Törlés
    3. Üdvözlöm Anyós-pajtást, mint kollégát! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...