2014. február 19.

Nemkívánatosék

Még valamikor, az előző időszámításban írtam egy bejegyzést arról, hogy hogy kaptam rá a sörre, legalábbis az ízesített sörre, bocsánat, radlerre. Ezt a témát szerettem volna folytatni (fogom is, kitartás!), de bajba kerültem. Tényleg az előző időszámításban íródott, tehát még a freeblogos időben. Igaz, már erősen a vége felé, de mégiscsak még akkor. És a freeblog már egy jó ideje végleg kimúlt. Nyom nélkül. (Azokat sajnálom nagyon, akik csak oda írták a blogjukat és elveszett mindenük.) Már említettem itt, hogy én minden blogbejegyzést mentek két helyre is, tehát megvan minden – még az utolsó pillanatban sikerült az összes hozzászólást is elmenteni egy fájlba, azzal csak az a baj, hogy nem lehet tudni, legföljebb sejteni, hogy melyik hozzászólás melyik bejegyzéshez íródott. Na tehát most ez az előző bejegyzést akartam folytatni, de nem tudtam belinkelni. Nagy nehezen megtaláltam az archívumomban, de van fogalmatok arról, mennyit kellett végiglapoznom, hogy a rengeteg, sörre vonatkozó találat közül megtaláljam az igazit? Úgy látszik, ebben blogban a leggyakoribb szó a sör, legalábbis most úgy tűnt. Pedig én még csak nem is voltam sörös, sőt, most is inkább vagyok boros! Na de végül is csak megtaláltam és akkor már elhelyeztem is a blogspoton is a bejegyzést, hogy tudjak rá hivatkozni.

Azóta is nagy rajongója vagyok a radlereknek, Kinga pedig megkapta Lajosomtól a Nemkívánatos előnevet. Így hívja azóta is, de persze Kingát ez egy csöppet sem zavarja, vígan isszuk mi együtt a radlereket. De azt még mindig nem értem, hogy miért baj az, hogy megszerettem a sörízt? Mert manapság már az a radler ízlik jobban, amelyiknek sörösebb az íze. És Lajosom továbbra is fogja a fejét. Mindig azt mondta, hogy úgy jó az, ha az asszony nem szereti a sört. De miért? Miért férfi kiváltság szeretni a sört? Idáig az volt az indoka, hogy azért, mert a radlerek drágábbak és ez így is van, de mostanában ez az indok eltűnni látszik.
Még valamikor karácsony táján volt, hogy Kisvaxéknál jártunk, aki megkóstoltatta velem a barna Steigert, amit ő ivott. Ízlett!!! Pár éve ez még elképzelhetetlen volt nálam, a barna sörnél is. Ott még nem tartunk, hogy a világos sört is megszeressem, de már nagyot léptem. Lajosom pedig még jobban fogja a fejét, hogy mi lesz most már így, és azóta Kisvax is megkapta a Nemkívánatos előnevet (amit ő is csak ezúton tud meg).
Azóta már egyszer egy Szlovákfaluból történő hazagyaloglásunk során megittam egy egész üveg barna Steigert. És a legutóbbi hétvégén megünnepeltük Szántóvetővel azt, hogy a születésnapjaink között csak egy nap (meg még néhány év) van, hol máshol, mint a szlovákfalusi kocsmában, és aznap este én csak söröztem. Barna Steigereket ittam egymás után. Végérvényesen megszerettem a sört, legalábbis a barnát. És most értettem meg azt is, hogy hogy lehet sörtől kapatossá válni, mert nekem is sikerült. A radlereknek sokkal alacsonyabb az alkoholtartalma, azokból ihattam üvegszám, nem volt ilyen hatásuk. A barna Steigernek igen.

19 megjegyzés:

  1. Én valahogy a sörrel úgy vagyok, hogy nyáron szoktam megkívánni, a nagy melegben. Azt nem mondhatom, hogy nagyon szeretem, de el vagyok vele. És mindközül a Radler citromost kedvelem leginkább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eleinte én is a citromost szerettem a legjobban, de most már sokkal jobban ízlik a grapefruitos, a meggyes meg még jobban. Itt Pesten pedig, nem messze tőlünk lehet kapni áfonyást, na az csudafinom!

      Törlés
  2. Hehe, én az almásat szeretem, de csak nyáron. Tavaly egy ideig itt a közeli hipermarket előterében volt egy házi sörfőzőnek árudája, na én végigittam a kínálatot. Még belga csokis is volt neki. Nem volt rossz, de nekem a meggyes jött be legjobban. Sajna már bezárt:-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az almás is finom! Csokisat én is kóstoltam már, nekem nem ízlett.

      Törlés
  3. Karamalz-fresh lemon, gránátalma, vagy simán csak a "sima"!
    Barna is, édes is, az egyik legjobb a kategóriájában (mármint nekünk, Nőknek :)))!
    Éljenek az ízesített "sörök"! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről még nem is hallottam, legközelebb, ha sikerül belebotlanom, kipróbálom!

      Törlés
    2. Auchan, Tesco-többek között. :)

      Törlés
    3. Köszi! :) Én is az Auchanra gondoltam :)

      Törlés
  4. Nnna, szépen vagyunk! Tényleg innen tudtam meg!

    Üzenem Lajosnak, hogy ez bosszúért kiált és juszt is meg fogom Veled szerettetni a "rendes" sört, egy hideg, nyári napon, ahogy gyöngyözik a korsóban és párássá teszi annak falát. Kész és kész!

    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      De első lépésben majd csöpögtessünk bele egy kis limonádét, plíííz!!

      Törlés
  5. Nem hiszem el, hogy nem érted.... Hát ha a zasszony is szereti a sört, akkor veszélyben a férfiak készlete! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha csak így nem... Bár az is erre utal, hogy ha "csak" egy teljes rekesz van már otthon, akkor is fejvesztve rohangál azt kiabálva, hogy "Nincs itthon sör!!"

      Törlés
  6. :-) Lehete ezzel kene kezdenem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem reménytelen eset vagy, de egy próbát megér :) Jövő szilveszterkor megpróbáljuk?

      Törlés
  7. Szia.
    Régóta olvasom már a blogodat, ha nem gond néha én is bekapcsolódok a kommentelésbe.
    Mikor ha nem a sörnél. :-)
    A hétvégén voltunk a Rizmajer sörözőbe és ott kóstolgattunk, kellemes sörei vannak egyedül a "konyakmeggyes" nem jött be.
    Gábriel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gábriel! Üdvözöllek itt! És minden egyes kommentnek nagyon örülök :)
      Ismerjük a Rizmajer söreit is és a konyakmeggyes nagyon finom!! Nekem a keserű mézes sörük nem ízlett, viszont az ő barna sörük is nagyon jó, Egyik Kedves Rokonéktól kaptam épp a minap egy palackkal belőle :)

      Törlés
    2. Igen, akartam mondani, hogy a konyakmeggyes az olyan csajos sör. A barna még kipróbálásra vár, a múltkor nem akartam annyira keverni.

      Törlés
    3. Háááát... éppen Lajosom is nagyon szereti a konyakmeggyest :)

      Törlés
  8. Nekem is csak nyáron jön be a sör.Aogy melegedik úgy kezdem el kívánni:))))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...