Subi

Rájöttem, hogy nem lehetek csöndben. Beszélni kell mindenről, mert ha nem beszélek, nem áramlanak tőlem az információk, akkor nem fognak felém sem áramlani.

Azt gondolom, sejtettétek, hogy a csönd oka az volt, hogy baj van. És ha nálam baj van, annak a legvalószínűbb oka anyukám. Így is volt, éppen a névnapomon szállította be a mentő a kórházba súlyos, életveszélyes állapotban. Másnap hajtottak végre rajta életmentő műtétet és még ugyanazon a napon néhány órán belül háromszor közölték velünk kíméletesen, hogy készüljünk föl a lehető legrosszabbra, mert ilyen esetekben még fiatalabb korban is szinte 100%-os a halálozási arány (anyukám 81 éves). Ennek ellenére az orvosok valóban mindent megtettek, egy rossz szavam nem lehet rájuk (Honvéd kórház). És ő mind a három dolgot túlélte, sőt, az ecsetelt szövődmények sem következtek be, a sebészeten már gyógyulttá nyilvánították. Az előző, csöndről szóló bejegyzést ezekben az első napokban írtam, amikor még mindig csak alig mertük elhinni, hogy ezt túl lehet élni. És túl lehet, legalábbis neki sikerült, ha az életerejének csak a felét örököltem, akkor már jó vagyok!
Sebészileg tehát gyógyult, de még mindig nem kelt föl, gyenge. Ez részben az ő hibája is, mert nem sokat tesz érte, pedig adjusztálják rendesen. Hétfőn átszállítják utókezelésre egy másik kórházba, de azt egyértelműen látjuk most már, hogy onnan nem haza fogjuk vinni, hanem egy otthonba. Ennek a problémának a megoldása és a mindennapos kórházi látogatás a tesómmal együtt az összes energiánkat (meg még annál is többet) fölemészti. És ezen a ponton jöttem rá, hogy beszélni kell a problémáinkról. Mert amikor elmeséltem egy ismerősnek, ő mondott egy tippet. Egy másik ismerős mondott egy másik tippet. Nem kerülnek ezek semmibe és nem is tudtam róluk addig, hogy tudnak esetleg megoldást adni. Nem tudhatjuk előre, ezért kell beszélni róla és nem csöndben lenni.
Az elhelyezés most talán megoldódni látszódik, a várólistát megkerülő, gyors elhelyezést lehetővé tevő über szuper protekció is véletlenül hullott az ölünkbe. Sőt, most úgy tűnik, anyukám is elfogadja a helyzetet, bár úgy látom, ő még átmenetinek látja az elhelyezést, de majd csak beletörődik, hogy nem az lesz. Tehát most a segítséget nem is ez ügyben várom, bár még mindig nagyon szívesen fogadok minden tippet.
Van ugyanis még egy probléma: anyukámnak van egy kutyája, Subi. Annak idején pont azért ódzkodott attól, hogy legyen még kutyája, mert mi lesz vele, ha ő már nem lesz. Akkor megígértem neki, hogy abban az esetben megoldom ezt a problémát. Tehát most meg kell oldanom. Ezzel együtt nem bánom Subi beszerzését, mert a friss özvegységben életcélt, energiát vitt az életébe. Subi egy 8 éves ivartalanított kan pumi, aki nagyon kedves, játékos, barátságos, emberszerető kis kutyus. Mindig is úgy gondoltam, hogy a probléma megoldása az lesz, hogy magamhoz veszem Subit. Csakhogy Pörc rendkívül antiszociális a kutyákkal szemben. Nem tudom, mi lenne, ha találkoznának, Pörc előszeretettel döngöl földbe más kutyákat. Ugyan az előny, hogy Subi (ál)fiú, Pörc elsősorban a lányokat utálja, ami természetes, hiszen nem leszbi. Viszont nem tudom, mi lenne saját területen. De ezt még ki is próbálnám, csakhogy van még egy súlyos probléma: Subi ki nem állhatja a macskákat. És nekem ugye van egy kedves cicám, Kacor. Akik ismerik a pumit, azok mondták, hogy az a pumi, aki nem szokott macskákhoz, reménytelen eset és akár súlyos következményei is lehetnek egy cicával való találkozásnak. Ezért nem szeretném mégse magamhoz venni. Ezért kezdtem el neki gazdát keresni. Hirdettem itt, ott, aztán rájöttem, hogy a hirdetésem elég személytelen, mert „csak” egy kutyáról szólnak általában és nem anyukám kutyájáról. Aztán egy baráttal beszélgetve, amikor ezt megtudta, egyből mondta, hogy beszél az ő anyukájával, hátha ő befogadná. És ekkor jöttem rá, hogy az idős emberek a célközönség. Akik kutyabarátok, de már nem mernek felelősséget vállalni 10-15 évre egy kutyáért és akiket már fáraszt egy kölyökkutya szertelensége, energiája, hogy szétszed és megrág mindent. Egy pumi simán elél 15 évig, tehát Subinak még lehet 7 jó éve hátra.

Most már kissé bozontos, lassan fodrászolásra szorul

Tehát amiben most várom az információkat: nem tudtok esetleg olyan idős emberről, aki elvesztette a kutyáját és még gondolkodik egy másik kutya beszerzésén? Elég, ha gondolkodik rajta, mert aki Subit meglátja, úgysem tud neki ellenállni.
Ja, és visszatérve a csöndre. Csönd azért is lehet, mert 1. az említett okokból nincs energiám írni, 2. az említett okok miatt már három hete nem is láttam a falumat. Holnap éppen közösségi esemény lesz, Tavaszi Zsongás, ezúttal nélkülem. Meg a fényképeim és a beszámolóm nélkül.