Nagy idők járnak

Ha jól emlékszem, említettem már, hogy ezt a kifejezést Erdélyben tanultuk: nagy idő van. Nagy vihar idején szokták ezt mondani. És valóban, mostanában igen gyakran van nagy idő, de nem csak az időjárásban, az életünkben is. Ha eddig igaz volt ránk, hogy nálunk rendesen zajlik az élet, akkor most ez fokozottan igaz. És még sokkal inkább zajlana, ha több idő jutna mindenre, például blogírásra is.
Kisebbik fiunkat fölvették az egyetemre, oda, ahova a legjobban szeretett volna felvételt nyerni. Kertészlegény fiunk pedig elnyert egy ösztöndíjat, amivel három hónapot tölthet Madridban. Abba, hogy benyelte a repülőtér forgataga, egy kicsit beleszakadt a szívem. De persze belátjuk, hogy ez jó neki, támogatjuk is benne, meg menjen a gyerek világot látni, csak jöjjön vissza, de akkor is beleszakadt. Az a nap csak azért nem sikerült non-stop pityergősre, mert egyből a repülőtérről egy háromnapos (és tényleg háromnapos!!) lagziba mentünk, a Zenekar egyik tagjának a lagzijába. Mindeközben sikerült elnyernem ez félállásos távmunkát, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik. Azt hittem, nem fogja napi négy órámat igénybe venni, pedig de. És az eddigi munkáim mennyisége sem csökkent, szóval most rendesen helyt kell állnom. Ráadásul akármennyire is távmunka, itt az elején elég sokat kell ez ügyben Pestre mennem ezt-azt intézni – később csak havonta egyszer. És az Anyukámmal kapcsolatos teendők sem csökkentek. Nem tudom, könnyebbséget jelent-e majd, hogy a jövő héten hétfőtől péntekig itt lesz velünk Kisfaluban.
Na de igazából a viharos nagy időket akartam elmesélni. Úgy látszik, ez az idei nyár úgy vonul be a történelembe, mint a klasszikus viccben: idén a nyár egy szép hétfői napra esett. Bár az igaz, hogy nincs hideg, a hőmérséklet kellemes, de ez a rengeteg eső! És úgy tűnt egy darabig, hogy megúsztuk csak rengeteg esővel, aztán egyszer csak lecsapott ide is a nagy vihar. Dörgött-csattogott egy éjszaka, zúgott az eső rendesen, ezt mind hallottuk. Csak éppen azt nem hallottuk, hogy mindeközben a patak kimosta egy méretes akácfa gyökerét, az pedig szépen befeküdt a kertünk aljába.

Éppen nagy kárt nem csinált, a villanypásztor vezetéke sem szakadt el, csak két oszlopa tört el, de ezekből volt nekünk tartalék. De a következő napunk ráment a fűrészelésre, kerttakarításra, villanypásztor-helyreállításra, fadarabolásra.
Aztán alig telt el pár nap, egy vasárnap délután éppen ismét Pestre tartottunk, állatainkat egy napra itt hagyva (erre addig is, azóta is volt már példa), és még nem is jártunk nagyon messze, amikor elkapott minket egy hatalmas vihar, széllel, felhőszakadással. Azt reméltük, Kisfaluig nem ért el, de alighogy megérkeztünk Pestre, telefont kaptam a másodszomszédtól, aki tudta, hogy egyedül maradt a ház és az állatok. Mondta, hogy iszonyú vihar volt, de utána eljött, megnézte Pörcöt, hogy rendben van-e, mert nem tudta, hogy Pörc szerencsére egyáltalán nem fél a dörgéstől – ritka az ilyen kutya. És azt is mesélte, hogy egy fenyőfa kidőlt a faluban, elszakítva azt az áramvezetéket, ami a faluba hozza be az áramot. Tehát az egész faluban nincs áram és nem lehet tudni, hogy mikor lesz. Ő pedig azért aggódott (Pörc állapota mellett), hogy nem olvad-e le esetleg nekünk ettől valami. Szerencsére nem, mert a hűtőládánk, ami amúgy is többet kibír, mint egy álló mélyhűtő, tömve van, ez pedig akkora hideg tömeg, hogy három napot is simán kibírna. Végül is nyolcórás áramszünet lett belőle.
Erről a kidőlt fáról is van fényképen, de be kell vallanom, hogy ezt loptam, mert mire másnap visszajöttünk, a fát már rég földarabolták a tűzoltók. Éppen az ő honlapjukról loptam a képet és most meg kéne ezt a honlapot jelölnöm, de ugyebár akkor valamelyest fölfedném az inkognitóm. Így maradjunk csak annyiban, hogy a szomszédfalusi tűzoltóság honlapja a származás helye.