2014. szeptember 6.

Egyedül a bajban

1. Múlt vasárnap kora délután Lajosom elment, egyedül maradtam az állatokkal. 6 óra körül nagy robajt hallottam kintről valahonnan a tetőről. Kimentem: az egyik cserép hosszában kettétört és a fele leszánkázott az ereszcsatornába, a tető pedig lyukas maradt. Miközben esett az eső és mondták is még az esőt. A létra Pesten (ott is ki kellett a sok eső miatt takarítani az ereszcsatornát), de ha itt is lett volna, én bizony föl nem mentem volna. Szántóvetőt hívtam hirtelen, hogy tanácsot adjon és ő mondta, amiről mi mindketten megfeledkeztünk, hogy hiszen nálunk a cserép alá fólia van téve. Na, ettől kissé megnyugodtam, de ettől még a tető lyukas maradt és én egyedül voltam. Végkifejlet: Lajosom miután megjött, végigjárta a falut, hogy kitől kérhetne kölcsön létrát. Nem talált senkit otthon, amikor hirtelen a homlokához csapott: hiszen van még egy egyszálú létra lent a pincében! Ha ezt tudtuk volna, Szántóvető már rég kicserélte volna a cserepet. De szerencsére úgy tűnik, nem áztunk be.

2. A hétfői eseményeket nem kell még egyszer ecsetelnem, most csak azt hangsúlyozom ki, hogy egyedül voltam. Nem volt elég gond, hogy a kecskéket nem lehetett kihozni legelni, emiatt egyfolytában kaszálnom kellett nekik, de akármennyit kaszáltam, nem volt elég, még jött estére az az árvíz vagy felhőszakadás vagy mi. Végkifejlet: valószínűleg a vizes gumicsizmás lábamról alulról fölfáztam a derekamra.
3. Szerdán reggel ki akartam engedni a kecskéket, éppen a lekötőjüket rendezgettem, amikor egy lehajolás után fölegyenesedtem és megmerevedtem. Annyira beleállt a derekamba a fájdalom, hogy alig bírtam bemászni a házba. De mivel egyedül voltam, el kellett látnom a kecsókat, így gyorsan teletömtem magam fájdalomcsillapítókkal (kívül-belül), ültem egy keveset, majd nagy szenvedések árán kikötöttem a kecskéket, majd a nap további részét ágyban töltöttem. Szerencsére estére Lajosom megjött, így már ő vitte be őket az ólba. Végkifejlet: két nap fekvés és elektromos masszírozás után a derekam rendbejött, mire Lajosom péntek hajnalban (még szürkületkor) megint elment és egyedül maradtam.
4. Péntek reggel fölkeltem, ki akartam engedni a kecskéket az ólból szokás szerint először csak egy kicsit az udvarukba, hogy sót nyaljanak és igyanak vizet, amikor láttam, hogy kint vannak, az ólajtó pedig be van csukva. Lajosom, a büszke kecskefarmer nem zárta be jól az ólat, ki tudták nyitni, de gondosan becsukták maguk után. Ez még nem lett volna baj, de Pörc be szeretett volna menni hozzájuk, ezért fölugrott az ól tetejére és tépte a tetőt. Megjegyzem, nem volt nehéz dolga, annyira rossz már a tető, felújításra szorul. Így viszont az ól fala védtelen az esetleges és menetrendszerű esőtől. Lajosom holnap megjön, majd meglátjuk, mit tehetünk hirtelen, mert idáig persze egyedül voltam. Végkifejlet: tegnap Pörc megint fölugrott a tetőre, de résen voltam, az elektromos nyakörv pedig az ő nyakán, kapott attól kettő akkorát, hogy azóta a közelébe sem mer menni az ólnak. Csak az a kérdés, hogy meddig?
5. Ma, azaz szombat reggel ismét kiengedtem a kecskéket az óludvarba és bejöttem reggelizni. Amikor pakoltam el a reggeli után, kinézve az ablakon láttam, hogy a kecskék mind kint a kertben, szerte-szana. Valahogy szétugrasztották egy helyen a vasrácsot. És persze egyedül voltam! Lerágták a málnát, a babarózsát, a birset. Egyedül kellett megfognom a négy kecskét és lekötnöm. Pihe és Góré nagyon kezesek, velük nem volt gond, Bütyök kicsit nehezebb eset volt, de megoldottam, viszont Színes még mindig tart tőlünk. Őt végül soronkívüli abrakkal (egyébként este kapnak) tudtam megfogni. Végkifejlet: kecskéket lekötöttem, vasrácsot visszaakasztottam, majd még össze is drótoztam és fölhívtam Lajosomat, hogy megkérdezzem tőle: ezek mind miért akkor történnek, amikor egyedül vagyok? Hiszen az időnk legalább 50, de inkább több %-ában ő is itt van és akkor sosem történik semmi ilyesmi. Miért??
Most már megvolt a három magyar igazság, meg még két ráadás is, hát remélem, vége. Mert ha nincs vége, sztrájkkal fenyegetőzöm, legalábbis ami az állattartást illeti!
Azért, hogy jót is meséljek: egyik este, a derékfájós korszakomban a teraszról láttam, amint Pörc ott kóricál a kecskék körül. Mostanra már a lányok is megszokták, nem félnek tőle. Pörc ott eszegette a kecskesz@art, hogy attól legyen szép fényes a szőre, amikor Pihe odament hozzá, megszaglászta, majd a szájába vette a fülét és meghúzta. Pörc csak ennyit mondott: jaj! Én pedig a derekamat fogva, görnyedve, majd’ megszakadtam a röhögéstől.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...