2015. március 9.

És kész!

Elkészült, ami készült. Ahogy balu28 megfejtette, egy fürdőszobai tükör készült itt. Nagyon hiányoltam ezt már nagyon, a tükörlap maga persze már ezer éve megvan és mindig azt hittem, hogy kerete majd akkor lesz, ha én csinálok neki. Nem gondoltam nagy ördöngösségre: körbe léc, rá valami rétegek és kész. De csak elejtettem a múltkor Lajosom előtt, hogy de jó lenne már oda egy tükör, ő meg nekilátott és nem ám csak olyan körbelécesnek.

Apukám garázsában találtunk rá ezekre a görbe deszkákra, valamilyen keményfából. Hogy hogy kerültek oda, azt már sosem tudjuk meg, de ott voltak, mi meg elhoztuk, hogy majd csak lesz belőle valami. És ez lett belőle:
Ami nem látszik, hogy a tükör mögött van egy farostlemez, ami merevíti, összetartja az egészet. A derékszögek vasból készültek és nagyon szerettem volna, hogy hasonlóak legyenek a függönytartó, ajtó- és ablakkilincs vasalatainkhoz. Csakhogy aki azokat csinálta, az ehhez szükséges szerszámokat eladta. De ha Pató Pál úr beindul, nem ismer akadályt! Megmelegítette a disznópörzsölővel a vasat, szétkalapálta a végét, majd flexszel belevágta a mintát, ami persze nem lett ugyanolyan szabályos, mint a többi vasalatba gépi préssel belevágott, de ez lett a bája.
Aztán a vasak matt fekete festést kaptak (akárcsak az összes többi a házban), még a kis zárókupakos anyákat is lefestegettem iskolás ecsettel. A fa részek pedig a nálunk szokásos, többrétegű alapozó- és keményolajos kenést, ami vízhatlanná is teszi a fát, ez pedig egy fürdőszobában kifejezetten nem hátrány.
A felső polcba két ledes izzó került. A kettő együtt nem fogyaszt 10 wattot és nagyon szép, erős fényt ad. Hogy ne látszódjon a tetején a drótok bevezetése, Lajosom oda valami műanyag kupakot húzott, de nem feltűnő a műanyagsága, mert az is le lett fújva a matt feketével.
Azóta pedig még valami készül, mert maradt még ezekből a görbe deszkákból: a fürdőszoba másik falára 3 részes polc. Ha elkészül, azt is megmutatom.




11 megjegyzés:

  1. Hát nagyon jól néz ki, gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Nem értem, hogy miért panaszkodsz! Ez egy egyedi darab.
    Laci

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett!
    Becsüld meg jól ezt az embert, aki még kovácsnak is felcsapott a kedvedért! :))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már hogy ne becsülném! Ilyesmire gondoltál?

      Törlés
    2. Van a nevedre hajazó gmailes címed? Állandóan üzeneteket küldözget. Tudsz róla? Laci

      Törlés
    3. Igen, van. És másnak is küldözget. Mit lehet tenni azon kívül, hogy megjelölöd szemétnek? Én is kapok másoktól ilyeneket.

      Törlés
  4. Fú, gyönyörű! Boldog lennék egy ilyesmivel!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...