2015. július 19.

Mert nem erről volt szó

Előrebocsátom, hogy ez a bejegyzés állatlevágásról fog szólni, így aki erre érzékeny, ne olvassa el. De ez nálunk hozzá tartozik az állattartáshoz.

A történet még akkor kezdődött, amikor megvettük a házat. Lajosom már akkor mondta, hogy ő mindenképpen állatot akar tartani. Én erre azt válaszoltam, hogy semmi kifogásom ellene, de én nem veszek részt benne. Ehhez képest a legtöbbet én vagyok az állatokkal. Csak az a feneség az egészben, hogy mindig megszeretem őket. Aztán van, hogy kiszeretek egyikből-másikból. Mint most is.
Kecskéket végképp nem akartam. Volt már nekünk, ha emlékeztek rá, egy nyáron át Meki és Muki. Jó fejek voltak, de sok gond van a kecskével, még akkor is, ha nem lesz vemhes és nem kell fejni. Amit még a kecskénél is kevésbé akartam, az a birka, mert azt nem tudom feledni, milyen büdös volt az egész udvaron, amikor volt nekünk Anita és Jürgen. De mint tudjátok, a kecskéknek végül engedtem. De arról nem volt szó, hogy tényleg az idő legalább felében, ha nem többen, rám maradnak. Az ideköltözéskor volt terveink nem a terveink szerint alakultak, legalábbis Lajosom részéről, akit terveinkhez képest sokkal többet elszólít innen a munkája. Akkor pedig az állatok az enyémek, nincs mese.
Jelentős könnyebbség jött el Góré és Bütyök levágásával, amikor a létszám feleződött, de Csoki és Kormi születésével a létszám ismét ugyanannyi lett. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, főleg eleinte, amikor a kicsik csak szoptak és nem kellett fejni. Most sem velük lett a gond, hanem Pihével. Pihe volt eleinte a kedvencem, mert nagyon barátságos, simogatós kecske volt. Ez nem is változott, de a viselkedése a többiekkel szemben egyre durvább lett. Az volt a legnagyobb problémája, hogy nem tud egyszerre négy etetőből enni, így néha a másik három kecske is tud enni valamicskét. Iszonyú erőszakos volt velük szemben, a kicsiket is rendszeresen felöklelte, pedig az állatok a kölyköket nem szokták bántani. Jó, rendben, ez a hierarchia. De velem is nagyon erőszakos kezdett lenni, és mivel igen nagyra nőtt, jóval nagyobbra, mint Színes, igen erős is volt. Kedvenc elfoglaltsága az volt, hogy a lábam köré kanyarította a lekötő láncot úgy, hogy többször körbeszaladt körülöttem. Nagyon okos volt, de az eszét rosszra használta. Ráadásul folyton rángatott, amikor kihoztam vagy bevittem, rendszerint úgy lebegtem utána, mint Károly bácsi Frakk után. Illetve mégsem, mert amikor már elfajult a helyzet, inkább elengedtem. És amikor megint, már többedszer öt napra (két-két napos szünetekkel) én voltam velük egyedül, besokalltam. Fölhívtam Lajosomat és megmondtam neki, hogy ez nem fair, nem erről volt szó. Azt mondta, hogy rendben, levágjuk őket. De elgondoltam: levágni Színest, akinek én mentettem meg kétszer is az életét? A könnyem is kicsordult a gondolattól. De Pihét, őt igen! Már akkor tudtam, hogy egy fél könnycseppet sem fogok ejteni érte. Sőt, már olyan gondolatom is támadt, hogy ugyan én még sosem vágtam le állatot, de Pihét én magam fogom ledöfni. Nincs mese: Minyonföldön abszolút nem vesszük tekintetbe az Unió, az ENSZ és az UNESCO (na meg az összes többi szervezet) elvárásait és a maffiatevékenységet halállal büntetjük. Kegyelemnek helye nincs.
Aztán Lajosom megjött, ezúttal rekordhosszú, három hetet töltött itt. És csak rágta a fülem: nem kéne levágni Pihécskét. Persze, nem ő kínlódott vele! Mondtam neki, hogy rendben van, nem kell levágni, de ha elmegy, rám ne hagyja! Vagy vigye magával, vagy kicsapom az utcára, menjen ahova akar. Erre beadta a derekát, és megbeszélte Vincével, hogy egy hétfő hajnalon eljön levágni Pihét. Mert ő ért hozzá. Amikor régebben megkérdeztem tőle, hogy le tudná-e vágni, ha kell, valamelyik kecskét, azt mondta, bármikor, ha akarom, Lajkót is. Ezt még meggondolom :D
A vágás előtti este aztán Pihe olyan mocskos módon viselkedett, hogy Lajosom is azt mondta, lehet, hogy nem várja meg Vincét, ő maga végez vele azonnal. Így aztán hajnalban megtörtént a gyilok. Azért arra nem voltam képes, hogy ott legyek, csak a hús feldolgozásánál. Akkoriban szerencsére éppen hűvösebb idő járt, így pont végeztünk, mire megjelentek a legyek. És Pihe nem csak éltében volt nagyon nagy: rengeteg húst adott, meg is telt vele a mélyhűtő. Igazam lett: nem sirattam meg.
Azóta viszont Színes egészen megváltozott. Mondhatni, kivirult. Simogatós, bújós, barátságos lett ő is. A múltkor fölugrott a farakás tetejére, pedig ő ilyet Pihe mellett sosem tett (nem mert). Most pedig abban bízom, hogy mire Csoki és Kormi eléri a vágóméretet, már ők is annyira rosszak lesznek, hogy nem fogom őket sajnálni. A legjobb úton haladnak efelé, főleg Csoki. Egyébként el lettek már választva Színestől, így már naponta kétszer kell fejni. Színes ad is szépen tejet, de ezzel munkát is bőven. A legnagyobb gondot pedig mostanában az etetésük jelenti: mind kiégett a fű. A nagy viharok olyannyira elkerültek minket, hogy leginkább egy csepp eső sem esik. Ha netalán mégis valamicske, az nem több egy locsolásnyinál. Bár M.nénivel megegyeztünk: inkább ne essen semmi, csak jég ne jöjjön! De a fű kiégett. Éppen elég a kertet locsolni, a fűre már nem futja.
Ha netán valamelyest háborogna a lelkiismeretem Pihe miatt (de nem teszi), akkor az is eszembe jut, hogy nem is vemhesült. Sőt, a légyott óta talán kétszer üzekedett, többször nem. Tehát lehet, hogy meddő volt. Állattartási szempontból értéktelen, vagyis csak húskecske.

2 megjegyzés:

  1. Megértem... ahogy Annamariékat is. Bár én sosem terveztem állatokat, azért 1-2 tyúk talán mégis jó lenne, ha végleg putrilakó leszek. Ezek is a kert takarítása miatt, ingyen segítségnek. Aztán lehet, hogy végelgyengülésben múlnának ki, mert nem tudnám levágni őket. Pedig gyerekkoromban sokszor segédkeztem a nagymamának a vágáskor. Szóval tudom, hogyan kell és akkor ez természetes is volt, ma meg valahogy viszolygunk tőle. Sokszor elgondolkodtam, mikor olvastam mindkettőtök blogját, hogy ennyi állatot vállaltok, hogyan fogjátok erővel-anyagiakkal bírni, mert itt a faluban azt láttam, hogy már szinte senki nem tart állatot, még csirkét sem. Unokanővéremék is korábban tartottak mindenfélét, ma már csak csirke meg nyúl, mert azzal még úgy-ahogy elboldogulnak, disznót, pulykát már rég nem tartanak. Sajnos egy kert nem termeli ki a takarmányt, a tápra meg főleg az állatorvosra a nyugdíjból nem futja. Szóval néha a vágyaink és a lehetőségeink között kénytelenek vagyunk kompromisszumot kötni.

    VálaszTörlés
  2. Egyelôre nincs jobb ötletünk, mint cserével megoldani a kérdést, saját jószágot magunknál vágni képtelenek lennénk (még nem kellett). Amit múltkor vágtunk, az egy dúvad volt, állatot-embert rettegésben tartott, a gazdái mégis megsiratták. Nehéz ügy ez, de másik gazdálkodó barátomnak az az elve: ha már ô nevelte és jó életet biztosított neki, megérdemli az az állat, hogy ô ölje le, ne másra bízza.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...