2013. április 19.

Füstölög

Lajosom füstölög. A szó szoros és átvitt értelmében is. Füstölög azon, hogy nem jól füstölög.
Az utoljára feldolgozott disznóból félretett, azóta sóban forgó húsdarabokról már akkor tudtuk, hogy nagyon valószínű, hogy a szokásos füstölő bácsink már nem fogja elvállalni, ilyenkor ő már nem füstöl. Akitől a disznót vesszük, ő fölajánlotta, hogy megfüstöli, de Lajosom azt mondta: majd inkább ő! Neki is látott a kutakodásnak, anyagbeszerzésnek. Először is kreált egy füskészítő berendezést. Ehhez szüksége volt némi vasanyagra (az mindig van a háznál, komplett vastelep vagyunk), csövekre és egy akváriumba való levegőpumpára. A vasakat össze-vissza hegesztette, az aljára tett keményfa fűrészport, meggyújtotta, a keletkező füstöt pedig ezzel a levegőpumpával kifújatta a hegesztett vasra hegesztett csövön.
És elkezdett próbafüstölni. Itt Pesten a kiszuperált hűtőszekrény oldalát fúrta meg, abban füstölt, Kisfaluban pedig még a március 15-i havas hétvégén az üstházat próbálta meg minden oldalról a levegőtől elzárni és abba vezette a füstöt.
A tetején a fólia alatt lavór van, a kéménylyukra pedig műanyag virágcserép került
Füstölt először trappista sajtot, az nagyon finom lett.
Meg füstölt főtt tojást, amiben nem tudom, mi a pláne, nekem nem nagyon jött be, de az már egy picit savanyú lett. Majd vett afrikai harcsa filét és azt is megfüstölte, de az valami kegyetlen, ehetetlenül savanyú lett. Nem értettük az okát és mivel piszok drága volt a nyersanyag, félretettük, hogy majd csak lesz vele valami. Hetekkel később kóstoltuk meg újra, akkor már nem volt savanyú, viszont finom volt. És akkor valaki azt mondta, hogy füstölés után mindig szellőztetni kell a jószágot, valószínűleg azért volt savanyú, mert nem így történt. Én pedig azt mondtam, hogy savanyú szaga van eleve a füstnek, de én hiába beszélek.
Aztán füstre került valami jobbfajta virsli is. Na, az olyan savanyú lett, mintha egyenesen ecetben ázott volna. Picit szellőzött, de aztán jobbnak láttuk beszedni a napsütésről, azóta a hűtőben pihen, hátha annak is elmúlik a savanyúsága.
És végül jött az igazi próba: a disznóvágáskor az egyik szűzpecsenyét is sóba tettük, az vékony hús lévén már kikerült a sóból és némi lógatás után meg lett füstölve. Egy nap szellőzés után kóstoltuk meg, azon kívül, hogy piszok sós, más baja nincs, sőt!
És jöttek persze mindenfelől a jótanácsok, hogy miért is savanyú, sőt, jöttek mindenfelől a mindenféle más fűrészporok is. És jött egy ismerős, aki velem ellentétben nem nőnemű, és azt mondta, hogy ennek a füstnek savanyú a szaga. Érdekes módon Lajosom neki egyből elhitte, sőt, akkor már ő is érezte a savanyú szagot. Most kaptunk megint másfajta fűrészport, abból még nem volt próba.
Viszont eljött az ideje, hogy a húsok kikerüljenek a sóból. Ma egy napra hideg vízbe kerülnek, hogy valamelyest kiázzon belőlük a só, holnap ki lesznek lógatva, hogy szikkadjanak, vasárnap pedig Kisfalu felé vesszük az irányt, és ott leszünk egész jövő héten, mert ott lesz az igazi nagy füstölés. (Azért megyünk csak vasárnap, mert holnap délután lesz az állítólag legeslegutolsó Critical Mass és ezt nem szeretnénk kihagyni.)
A füstkészítő cucc már készen van, többször is átalakult, hogy minél tökéletesebben és minél hosszabban okádja a füstöt, viszont nincs még kész a „budi”, amiben lesz maga a füst. Ez vasszerkezetre szerelt falemezekből fog összetákolódni. Ennek érdekében Lajosom a házi vastelepről egész nap szedi össze a vasakat és nagyon sokat hangoskodik velük, amíg méretre szabódnak.
A füstöléshez persze én nem kellenék Kisfaluba, de arról szó sem lehetett, hogy egy hétig ő ott legyen, én meg Pesten! Igaz, van még iskolás gyermekünk, de nem fogadta szomorúan a hírt, hogy egy hétre egyedül hagyjuk (jobb nem tudni, mennyit is lesz egyedül). És itt tombol már a tavasz, a kertben még nem történt szinte semmi, viszont Szántóvető tegnap telefonált, hogy na mi lesz már, mikor szántunk? Úgyhogy amíg Lajosom egy hétig füstölög, én egy hétig kertelek. Ott a házban pillanatnyilag nincs net, így nem ígérem biztosra, hogy bejelentkezem, de a falusi wifit mindenképpen kénytelen leszek használni (mert dolgoznom is kell), úgyhogy ha nagyon sűrűn történnek a történések, akkor mégis.
Ez most ismét egy olyan bejegyzés, hogy nagyon szívesen fogadom mindenkinek a füstölési tapasztalatait, hozzászólás formájában.

12 megjegyzés:

  1. Hát kellemes füstölgést és jó kertészkedést kívánok a jövőhétre!

    VálaszTörlés
  2. Tanácsot adni nem tudok persze, de nagyon jó volt olvasni, mint mindig:)Eszter

    VálaszTörlés
  3. Hú, sajnos ehhez semmit nem értek... de jó füstölgést és kertészgetést. :)

    VálaszTörlés
  4. Amennyit tudok, hogy fenyővel meg kezelt fával nem szabad mert átveszi az izét. Meg hogy halnál olyat szabad aminek tömör a húsa.

    VálaszTörlés
  5. Most mondja a férjem, hogy füstölni csak kemény fával szabad: akác, tölgy, bükk...

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a tanácsokat. Azt mi is tudtuk, hogy fenyőt és kezeletlent nem, és hogy csak keményfa, de ezek szerint az sem mindegy, hogy milyen keményfa.
    A kertészkedés első nagy hullámán túlvagyok: kitakarítottam a virágágyásokat. Ezt meg is hálálták: tegnap még csak tulipánbimbók voltak, ma reggelre pedig majdnem mind kinyílt. És én pont itt vagyok és láthatom!!!

    VálaszTörlés
  7. nekünk ugyan van füstölőnk, de messze vagyunk attól, hgoy használjuk. Végül is melyik fának nem volt savanyú füstje? Melyik vált be?

    Engem teljesen kiakaszt, hogy nem hisz nekem a ferjem bizonyos, szerinte ferfidolgokban. Ezert maradt el a tavaszi lemosó permetezés is, pedig jó lett volna.

    VálaszTörlés
  8. Nekem van egy könyvem , amiben részletes leírása van a füstölés előkészületeinek, és egyéb praktikáknak. ha gondolod. elküldöm neked, majd ha áttanulmányoztad, visszaküldöd. ha érdekel írj egy mailt: tamsi@citromail.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andicsek, köszi, de már majdnem kész, szerintem holnap levesszük s füstről őket. De a címe érdekel, azt írd meg légyszíves.
      Egyébként azért a nagy csönd, mert oyan jól sikerült a Kisfaluban töltött múlt hét, hogy úgy döntöttünk, megtoldjuk még egy héttel, még ittmaradunk. Azért már majd valamikor mesélek, mert bőven van mit!

      Törlés
    2. Václav Vlk: Házi és kerti füstölők és grillezők. ez a könyv amit említettem. Mi nagyon egyszerűen oldottuk meg a füstölést, rokonytól kaptunk egy szekrényt, ráállította a zuram téglákra, egy kéménycsövön keresztül vezette a füstöt a kicsit messzebb lévő üstházból. sonkát kolbászt szalonnát füstölt. A vastagabbakat 2-3 napig 4-6 órát a vékonyabb árút max 2 nap 4 órában. eléggé érzékeny a gyomrunk, epénk, úgyhogy ez is bőven elég lett. a könyv egyébként 84 oldal és 4ezerft. de fenntartom , hogy elküldöm tanulmányozásra!:) de persze nem erőszak!:)

      Törlés
    3. Köszönöm, hogy megírtad a címét, majd megpróbálom megszerezni. Pont azért nem kérem, hogy küldd el, mert ha ilyen jó, mint írod, akkor nekünk saját példány kell (és lesz!).
      Ez a szekrény jó ötlet! De majd megmutatom a mi füstölőnket is persze!

      Törlés
  9. Kérlek, nézz el a házam tája felé, virtuális virágcsokrot ajándékoztam Neked! :) :) :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...