Eperke

Szedtetek már epret nagy tételben? Amikor még tanítottam, a gimnáziumból minden nyáron diákok mentek nagy örömmel az akkor még létező NDK-ba eperszedő táborba. Aztán aki egyszer elment, soha többet nem lehetett rábeszélni, hogy még egyszer elmenjen. Kínlódtak végig, már nem tudták, hogy szedjék az epret, ülve, fekve, hajolva, guggolva. Szerencsére minden évben voltak elsősök, akik ezt nem tudták és elmentek.

Szombaton még csak kis tételben szedtem, egy doboznyit a tortához, meg ha már odapofátlankodtam, segítettem Szántóvetőnének befejezni a sort. Meg akkor már legalább kikérdeztem a múlt heti nem messzi földrengésről is. Ők is érezték, de anyukája (E.néni) már lefeküdt, ő szegény kiugrott az ágyból, annyira megijedt. Másnap M.nénit is kérdeztem, ő még a konyhában dolgozott akkor, ő nem érzett senkit. Nem ért rá ő arra.
Vasárnap aztán mentünk mindannyian a bicebóca kivételével, hogy immár lekvárnak való mennyiséget szedjünk. Két sort szedtünk le végig, három púpos ládányi lett. Na, akkor én is megtapasztaltam, mit érezhettek a diákok az NDK-ban. Bár le sem ültem, le sem térdeltem, le sem feküdtem, csak guggolva és hajolva próbálkoztam. Gyilkos meló az, legalábbis derékgyilkos. Minden bajom volt már, fájt mindenem. Tele voltam tervekkel még aznapra a kertben, de nem voltam képes ezek után csinálni semmit, ami a földön zajlik. A temérdek gaz maradt a kertben.
A lekvárt pedig szokás szerint Lajosom főzte meg, már másnap, mert ő emiatt egy nappal tovább maradt Kisfaluban. Elmondása szerint rengeteg lett. És talán nem kellett bele annyi cukor, mint ha egy héttel, vagy akár csak két nappal előbb szedtük volna. Ugyanis hatalmas különbségek voltak az eper ízében. Az egy héttel korábbi (ebből mélyhűtőbe tettem el) még nem kapott elég meleget ebben a nagy májusi-júniusi hidegben, de a múlt hét végére végre beköszöntött valami nyárféle és napról napra édesebb lett az eper.