2014. április 18.

A harangok Rómába mentek

Nincs is ebben semmi különös, szokásuk ilyentájt a harangoknak, hogy Rómába menjenek. Csakhogy a kisfalusi harangok már nagyon régen elmentek Rómába, már nem is emlékszem, mikor, de talán már a múlt évben. Azóta hallgatnak. A motor, ami harangozott, akkor adta meg magát végleg és elkerült egy szerelőhöz, aki a jelek szerint nem siet megcsinálni. Amikor a csajos hétvége volt, én Lajosom megüzente velem, hogy ő megcsinálná újra, de a papunk azt mondta, most már majd csak elkészül. Hát azóta sem készült el. És amint hallottam, a hívek emlegetik is Lajosomat, hogy ő már biztos régen megjavította volna.

Nagyon hiányzik a harang, délben is, meg a misére hívó is. E.néni egyenesen azt merte már mondani, hogy ő fölakasztja magát a harang hiánya miatt, na azt azért nem kéne. Már fölmerült az is, hogy a kisharangot kézzel húzzák (a nagyot nem merik, nehogy fölrántsa a harangozót), de a kötél valahova föl van kötve, mert amióta motor húzza a harangot, nem volt rá szükség, és hogy nehogy valakit megüssön. De jön nagyszombat, amikor aztán már tényleg meg kéne szólalni a harangnak! El nem tudom képzelni a körmeneti misét harangszó nélkül.
Úgy tűnik, más sem tudja, mert tegnapelőtt, amikor a falusi wifinél voltam, időnként hallottam megszólalni a kisharangot. Nem hinném, hogy a szél lengette, bár fújt, de akkor már máskor is lengette volna. Azt pedig csak remélem (nem kérdeztem senkitől), hogy nem azért szólt, mert meghalt volna valaki. Inkább arra gondoltam, hogy valaki próbálgatta, hogy hogy is kell húzni. Majd szombaton.

3 megjegyzés:

  1. Na, volt harang? Mindössze pár hete csak, hogy egy fiatal fiú meghalt a faluban, emiatt egy héten keresztül szinte nonstop szólt a harang, már fájt a toronynak is szerintem, úgyhogy húsvét előtt villámgyors javítást kellett eszközölni, mert néhány napig csak a mechanika hangja hallatszott. A római utat viszont ezzel a szünettel le is tudták, húsvétkor szólt a harang végig, mintha muszáj volna.

    VálaszTörlés
  2. Szólt a kis harang, igen. De azt nem tudom, hogy van-e rá külön motor és az húzta, vagy kézzel húzta-e valaki. Viszont nagy buzgóságában vasárnap éjfélkor is megszólalt és jó hosszan harangozott. Ezt nem értette senki, különösen a templomhoz közel lakók nem.

    VálaszTörlés
  3. Besenyő család szerint a harang rossz tanácsadó. :)
    Mégis csak jobb lett volna, ha Lajosodra bízzák az ügyet. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...