Egy kicsi nekem is jár

Először dióhéjban a nem kisfalusi dolgainkról. Anyukámnál várjuk nagyon az idősotthoni elhelyezést, pedig ő még mindig azt hajtogatja, hogy haza fog menni, szóval ez nem lesz egyszerű, de nyilván be fogja látni, hogy ebben az állapotban ez nem lehetséges. És ami a jó hír: találtam gazdát Subinak, egy régi, nagyon kedves munkatársam személyében, akinél jobb új gazdát szerintem el sem lehet képzelni. Még csak két napja van nála, és persze még szomorkodik, de talán már kezd megtörni a jég és az új gazdája nagyon akarja Subit és mindent megtesz azért, hogy megszeressen nála. És természetesen ha anyukám olyan állapotban lesz, hogy utazhat autóval, akkor bármikor meglátogathatjuk.

A műtét óta csak egy hétvégét tudtam Kisfaluban tölteni, az ezelőttit. Most is akartam menni, hiszen én ottani lakos vagyok, tehát ott kellett volna szavaznom, de végül a határidő előtt egy órával átkértem magam Pestre, így itt szavaztam – és megfogadtam, hogy soha többet nem jelentkezem át. Akkora sor volt délelőtt, hogy ott is hagytam, visszamentem azután este 7 előtt nem sokkal, akkor szerencsére nem volt senki. Kisfaluban nincs összesen 100 választópolgár, ott nyugodtan lesétálok szavazni, ha esetleg van előttem egy-két ember, velük még el is tudok beszélgetni, amíg várok.
De az előző hétvégén már mindenképpen menni akartam, mert nagyon itt volt már az ideje elvetni a magokat. Meg is kérdeztem Szántóvetőt, hogy tudna-e jönni szántani, de ő csak pénteken tudott jönni, így gyorsan megszerveztük, hogy ki, mikor megy be a kórházba és pénteken reggel Kisfalu felé vettük az irányt. A magokat már rég megvettem, azok már ott vártak rám, de mégis volt még valami a tarsolyomban. Csütörtök este kertészlegény fiam meglepett három cseréppel, amolyan elő-anyáknapi ajándékként. Kettőben sziklakerti növény csücsült, egy lila kövirózsa és egy varjúháj, a harmadikban pedig valami, amire már egy ideje vágytam: medvehagyma! Ezeket is mindenképpen el kellett ültetni. Meg is történt nagyon hamar, a medvehagymát levittem a patak közelébe, a másik kettő nem fogjátok kitalálni, hova került: a sziklakertbe!

kövirózsa

varjúháj

medvehagyma

és közben Rozi fogta a békákat persze

Aztán megjött a traktor is, ezúttal nem ekét hozott maga után, csak a marót vagy mit. Mert Szántóvető szerint, ha már több éven keresztül minden évben szántva volt a kert, akkor most elég megmorzsolgatni. Meg is tette minden irányba többször is, közben többször megállapította, hogy én csak arra használom a kertet, hogy követ termesszek benne, mert minden évben talál, nem is kicsiket. Végül, már szombaton, Lajosom még a Robival is többször áthatolt rajta, így varázsolt végleg porhanyós földet. Lehetett is elkezdeni vetni. Került bele négyféle zöldborsó, sárgarépa, fodros petrezselyem, dughagyma, majd még vasárnap a pincében föllelhető összes csírás krumpli is. Ez utóbbi elvetésében Lajosom is segített, pedig ilyet még sosem tett, meg is bámulta az összes szomszéd, mert még sosem láttak kapát a kezében. Én sem emlékszem ilyenre, de ha ezt megemlíteném neki, rögtön egyből tiltakozna, hogy dehogynem, minden évben többször is!
Volt azért más, ásnivaló teendő is a kertben. Először is kiástam a tavaly Tudomkitől kapott hagymát, amit ha jól emlékszem, ők örökhagymának hívnak, de ahogy elnéztem a neten, ez sokkal inkább az emeletes hagyma. Ezt olyan helyre kéne ültetni, ahol nincs bolygatva, de én még nem találtam neki ilyen helyet, így tavaly elástam a kertben, most kiástam, földdel együtt vödörbe tettem, majd a földmunkák végeztével visszaástam. Remélem, nem fogja bánni. Aztán meg egyszer csak Szántóvető állította meg a traktorját azzal, hogy ami ott nő a kertben, az egy barack magonc, ássuk csak ki és ültessük el valahova. Ez is megtörtént, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.
Vasárnap délelőtt, a krumplivetés végeztével pedig megszórtam az összes bevetett területet Bactosollal és alaposan meglocsoltam mindent. Azóta pedig csak bízom abban, hogy eső híján az a jó Pasztyi föld megtartotta a nedvességet, ahogy szokta. Meg abban is bízom, hogy a következő hétvégén ezt meg is tudom nézni.
Ami idén valószínűleg kimarad az életemből, az a tulipánok látványa. Amikor ott voltunk, csupa bimbó volt az egész, de szerintem hétvégére már elvirágzik. De hátha jövőre már folyamatosan ott lehetek a virágzásuk alatt.