Ez egyszer díjaztak

Még nyáron történt, hogy egyik nap a Facebookon találtam egy figyelemfelhívást, miszerint az itteni Leader egyesület fotópályázatának határideje másnap 10 óra, le ne maradjon senki! Ezt a fotópályázatot azért hirdették meg, mert meg akarnak jelentetni egy olyan kiadványt, amit az egyesülethez tartozó 13 településről szól és a helyben lakók írják, az ő fényképeik szerepelnek benne. A pályázat első díja 5000 forint. Nem is gondoltam én sem nyereményre, sem pályázatra, csak arra, hogy nehogy Kisfalu kimaradjon ebből a kiadványból!

Másnap szokásomtól eltérően nagyon korán, 6-kor keltem, mert izgatott nagyon ez a dolog. Láttam, hogy senki sem mozdult a dologra, így aztán kézbevettem az ügyet. Mint később kiderült, Juli is elkezdett aznap reggel dolgozni rajta, de ő még lassabban haladt, képei sem voltak, így végül nem küldte el. Időm nekem sem volt fényképeket válogatni, meg nem is nagyon volt miből, mert akkor még ugye félig sem költöztünk ide, szinte az összes digitális fénykép még Pesten volt ilyenolyan adathordozón. A naptárakra, honlapra föltett képek közül válogattam, na meg Szomszédasszonyférj képei közül, aki minden jeles eseményen itt van, olyankor sokat is fényképez és mint már meséltem, igen jól. A bibi ezzel csak az volt, hogy meg kellett nevezni a képek készítőjét, de végül az elküldött képeknek jelentős része (bár talán a felénél kevesebb) nem az enyém volt. Viszont nem akartam bonyolítani a dolgot azzal, hogy leírom, melyik kép kié, inkább azt írtam, az összes kép az enyém. Ezt Szomszédasszonyférjjel meg is beszéltem.
Valami szöveget is kellett keríteni a képek mellé, de nagyon rövid volt az idő, így amit írtam, igencsak szedettvedett lett, valami ilyenféle:

„Kisfalu mára már levetette az „árva” jelzőt. Köszönhetően az egyesületünknek és a falu lakosainak (mind az őslakosoknak, mind a betelepülteknek), Kisfalu ma egy fejlődő, virágzó falu. Felújítottuk a falu határában a keresztet, a Hősök terét, a templomkertet; a falu utcáit beültettük gyümölcsfákkal, bokrokkal, virágokkal. Létrehoztuk a Ligetet, amiben játszótér, kerékpáros pihenő, tekepálya, főzőház található és itt zajlanak a falu közösségi eseményei.
A főzőversennyel egybekötött falunap júniusban van, ennek híre már több falu határába elért, így a résztvevők jönnek mindenfelől, hogy főzzenek is és kóstoljanak is. Ilyenkor mindig működik egy kézműves asztal, ahol a gyerekek (és a gyereklelkű felnőttek) minden évben más kézműves terméket készíthetnek. A falunap résztvevői egy-egy egyedi fakanalat kapnak emlékül.
A szilvanapokra augusztus végén kerül sor. Ilyenkor leszedjük a falu utcáin levő szilvafákról a szilvákat, kimagozzuk (faggatjuk) őket, majd több üstben készül a lekvár, kora reggeltől késő délutánig, cukor és tartósítószer hozzáadása nélkül, csak szilvából. A lekvárok egyedi címkét kapnak. Minden évben ilyenkor szilvásgombócot is főzünk, évről-évre egyre többet, tavaly a számuk már meghaladta az 1400-at. A recepteket a falubeli idős asszonyoktól kaptuk, akik irányítják is a tennivalókat.
Augusztus elején kerül sor az Szlovákfalu és Kisfalu között zajló halászléfőző versenyre, de mivel ennek helyszíne Szlovákfalu, erről nem küldök képeket.
Decemberben eljön a Mikulás, hogy megörvendeztesse a gyerekeket és az idős embereket. Tavasszal és ősszel pedig szintén összegyűlünk, hogy a létrehozott értékek maradandók legyenek: ilyenkor takarítunk, ültetünk, növényt gondozunk, vagy éppen levelet söprünk össze.
Kisfalu régi látnivalói közül a katolikus templomot és a Hősök emlékművét emeltem ki.”

9:55-kor lettem mindezzel kész és küldtem el. Aztán telt-múlt az idő, néha eszembe jutott, hogy vajon mi lehet ezzel a dologgal? Aztán úgy két hete néhányadmagammal együtt kaptam e-mailben egy meghívót múlt szombatra három faluval odábbra, a fotópályázat eredményhirdetésére, amit egy zöldség-gyümölcs vásár keretében tartanak meg. A vásár is izgatott, az eredményhirdetés is, így elmentünk, magunkkal vittük Borit is a másodszomszédból, őt az ilyen vásárok, ahol helyi termékeket lehet kapni, mindig érdeklik. A vásár csalódást okozott, mert elég kicsi is volt, meg inkább kirakodóvásár jellege volt, volt ott gyöngyékszer, lekvárok, méz, pálinkák, langalló, szendvicsek, sajtok, de se zöldség, se gyümölcs nem volt, viszont minden jó drága volt. 10-kor köszöntő volt, majd eljött az eredményhirdetés ideje. Ekkor derült ki, amit már előtte is sejtettem, hogy nem egy-egy fényképet fognak díjazni, hanem az összmunkát. Az első díjas az indoklás szerint (legalábbis számomra így derült ki) azért kapott első díjat, mert 52 fényképet küldött. Majd utána négyünket-ötünket hívtak föl a színpadra, mi 4-4 ezer forintot kaptunk. Az nem derült ki, hogy azért csak ennyien, mert csak ennyien küldtünk egyáltalán képeket, vagy mert ennyit díjaztak. Nem volt további sorrend. Viszont Kisfaluról beszélt a legtöbbet az egyesület elnöke, hogy milyen kicsi falu ez, de milyen pezsgő az élete, milyen jelentős eseményei vannak, amiken a résztvevők száma sokszorosa a lakosok számának. Úgyhogy büszkék voltunk rendesen!

Ezt a képet viszont a Facebookról loptam, mivel az én fényképezőm, mint látszik, az oldalamon lógott :)

Aztán kiderült, hogy a 4ezer forint nem készpénz, hanem utalvány, amit aznap lehetett ott a vásáron elkölteni. Így újra, más szemmel néztünk körül. Végül egy helyen költöttük el az egészet, mert csak úgy éreztem, nem csak enyém az érdem, így azt mondtam, vegyünk egy üveg pálinkát (almapálinka lett végül) és azt majd megisszuk együtt Szomszédasszonyférjjel, de megkóstolgatjuk másokkal, pl. Julival is. A pálinka nem került ennyibe, még vettünk két üveg sült teát. Ez megsütött gyümölcs (mondjuk én lekvárnak nevezném), ami azért sült (gyümölcs)tea, mert bele kell önteni az apró üveg tartalmát egy csészébe, felönteni forró vízzel és kész a gyümölcstea. Egy alma lett Borié, egy szilva a mienk. Még megnéztük az állati helyes, népviseletbe öltözött óvodás apróságok táncát, aztán jöttünk is haza az állatainkhoz. A kiadvány pedig állítólag tavasszal készül majd el. Szomszédasszonyférjet pedig fölhívtam és elmondtam neki, hogy meg kell innunk együtt egy üveg pálinkát.