2015. május 10.

Színes nehéz napjai

Azt egyértelműen, már elég régen tudtuk, hogy Színes vemhes: rohamosan nőtt a pocakja és szépen ki is tőgyelt. Pihénél ezt még mindig nem tapasztaljuk, tehát még mindig ott tartunk: vagy vemhes, vagy nem. Színes pedig még a múlt héten elkezdett egyre kevesebbet enni. Lajosom azt mondta, hogy azért, mert már nincs gyomra: elnyomta a pocakja. Engem ez igen aggasztott, múlt szombaton találkoztunk Hasfelmetszővel, neki meg is említettem, de ő csak annyit válaszolt, hogy nem most kell ennie, hanem utána. Na, ezzel nem nyugtatott meg.
Aztán hétfőn Színes már az addiginál is kevesebbet evett, szinte semmit. Pedig hordtam neki a finomabbnál finomabb falatokat (akácág, kaszálék, tépett széles szálú fű stb.) és adogattam kézből, de alig-alig evett. Ami pedig még nyugtalanítóbb volt: akkor már fosott is. És egyértelműen kedvetlen volt, leginkább csak feküdt és nézett maga elé. Természetesen egyedül voltam, mert miért is ne ilyenkor történne ilyen dolog. És töprengtem: mit tegyek? Kinek szóljak? Hasfelmetszőnek szólni nem láttam értelmét, mert ő mindig azt hangoztatja, hogy a kecske nem hagyja magát meggyógyítani. Lajossal konzultáltam, hogy kit hívjak, kinek mutassam meg? Én mindenképpen a helyi, körzeti állatorvost ki akartam hívni, de Lajosom azt mondta, ne költsünk rá sokat, hagyjuk a természetre. Egész nap szenvedtem együtt Színessel, éjjel aztán szinte nem aludtam, csak ezen járt az agyam. De ez legalább arra volt jó, hogy kitaláltam a tutit: van nekünk még a baromfitartós korszakunkból Jolovitunk, azt majd reggel adok neki. De reggel már nem hogy nem evett egyáltalán, még annyit sem, mint előző nap, már inni sem nagyon akart. És akkor eldöntöttem: akármit is mond Lajosom, én bizony kihívom a helyi állatorvost. Délután meg is érkezett, adott neki két hatalmas injekciót és azt mondta, hogy másnapra kell látni az eredményt, de előrebocsátotta: ugye, tisztában vagyok azzal, hogy a kecskénél nem lehet tudni a végkifejletet. Tisztában voltam. És közben a gyomrom görcsben, enni már én sem tudtam, sőt, inkább hányingerem volt.
Szerdán reggel aztán már elkezdett egy picit csipegetni. Délután eljött M.néni érdeklődni (mert mindig mindenki nagyon kedvesen érdeklődött, hogy mi a helyzet), addigra már eszegetett és egyre élénkebb lett, már figyelt a környezetre. M.néni ezt látta és azt mondta: ez a kecske már megmarad. Addigra a fosás is elmúlt. Szerdán este aztán végre megjött Lajosom is. Aztán Színes napról napra egyre többet evett. Eleinte még nem mertük kiengedni legelni, mert az állatorvos azt mondta, először ne egyen erős füvet, meg magot sem, csak száraz takarmányt, azt is inkább csak füvet, ne lucernát. De Színes láthatóan leginkább a füvet kívánta, bár eszegetett tavalyról maradt száraz falevelet is, köztük diólevelet, ami fertőtlenítő hatású, tehát az jónak tűnt. Viszont szegény már addigra csont és bőr volt, meg kellett erősíteni, hiszen jövő hét végére vártuk az ellést.
Csütörtökön már annyira füvet akart enni, hogy fölhívtam az állatorvost, ezt elmondtam neki. Azt mondta, hogy ha már bogyózik, akkor nyugodtan legelhet. Ő pedig már bogyózott, tehát kivittük legelni. És Színes elkezdett enni, mit enni, ma már szinte falt, úgy tűnt, be akarja hozni az elmaradást. Aztán ma már lefényképeztem a pocakját, amit közben aggódva figyeltem, hogy hömpölyög-e, de hömpölygött, viszont a fogyásban az is kisebb lett sokkal, pedig előtte már úgy tűnt, szinte szétreped.

Ma délutánra szerveztünk egy kisebbfajta bulit, lementünk a Ligetbe. A kecskék ki voltak kötve legelni, szürkületkor mondtam Lajosomnak, hogy föl kéne jönnie bevinni őket a helyükre. Föl is jött, de a bulinak nemsokára vége szakadt, mindenki elindult haza, Lajosom pedig még nem jött vissza. Hazajöttem, kurjongattam neki, hogy hol van, végre csöndesen válaszolt a kecskeólból: Színes ellik. Az állam egyből leesett, de persze ott termettem, addigra kilógott belőle egy kecskefejecske. Színes nyögött, nyomott, de nem látszott haladni a dolog. Olvastam már előtte a kecskefórumon sokszor, hogy ilyenkor be kell nyúlni, segíteni kell, de sosem gondoltam volna, hogy képes leszek rá. De a szükség nagy úr, benyúltam, de csak a nyakat éreztem, pedig a lábakat is kellett volna. Próbáltam húzni, de nem mertem erőltetni, nehogy baja essen. És nem haladt a dolog sehogy sem. Akkor mondta Lajosom, hogy nyúljak be csak egy kézzel, emilyen mélyre csak tudok és keressem meg mindenképpen a lábat. És bizony az a lábacska be volt hajlítva, emiatt akadt el. Sikerült kiegyenesítenem, egyből kihúznom, aztán meglett a másik láb is és a kicsike már kint is volt. Elmehetek bábaasszonynak.
Színes egyből ügyesen elkezdte nyalogatni, de közben láttuk, hogy jön belőle még egy buborék, tehát lesz itt még folytatás. A buborék nőtt, csak nőtt, eltartott ez is egy darabig, de az elsőhöz képest mindenképpen simán, gyorsabban, farfekvéssel, de a burokban megszületett még egy kicsikecsó.
Ő kisebb, de kevésbé megviselt volt, nyilván az első nagyon elfáradt. De mi is, egy darabig még vártunk, aztán betettük az ólba a kicsiket, hogy meg ne fázzanak, Színes is bement utánuk, bezártuk őket. A nemüket sem tudjuk még, hirtelen a Csoki és Kormi nevet adtuk nekik, mert mindkettő barna, de az egyik kicsit sötétebb. Holnap (vagyis már ma) majd reméljük, jobban megszemlélhetjük őket és még inkább azt reméljük, beindul a szopi is.

11 megjegyzés:

  1. Hű, nagyon büszke vagyok rád így messziről, meg Színesre is! (tényleg azt mondják, hogy amelyik kecske elkezd meghalni, az általában be is fejezi) Gratulálok, most már bármi menni fog a kecskékkel :)

    VálaszTörlés
  2. diolevel, diolevel!!!!
    ha nem eszi, akkor orvosi szenet szoktam belegyurni egy darab kenyerbelbe. ha van tabletta, az is jo.

    tavaly nekem az osszes gyakorlott anyanak segiteni kellett, elkepzelni nem tudom, miert. az volt a szerencsem, hogy 3 napra osszegyujtottek az elleseket, volt olyan nap, hogy harman is ellettek, rohangaltam kozottuk.

    a szopasra ne varj, hanem tedd ra az anyjara mielobb, kulonben tulsagosan legyengul. nem olyan, mint a kiscsirke, h elvan egy napig minden nelkul.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Amikor Színes alig evett valamit, szinte az egyetlen tuti volt a dió zsenge hajtása, azt ette.
      Rátettük a tőgyre egyből ellés után mindkét kicsit, de ma már látszott, hogy nem kell itten nekünk beavatkozni, simán megy ez maguktól is szerencsére, szopiznak rendesen. És ma már a nemüket is tudjuk: sajnos mindkettő fütykösös, tehát év végére husik lesznek. Jövő héten megvesszük a gyűrűket nekik.

      Törlés
  3. Nagyon ügyes vagy és gratulálok Színesnek :o)

    A kiküldött kémeim jelentették, hogy nagyon cukik és hogy szopiznak, de azt is, hogy jó eséllyel kispasik, így megálltam és nem rohantam el megnézni őket (tudod, az én hülyeségem, hogy kötődöm..). De nagyon termékeny este volt, az biztos, örülök, hogy minden jó, ha a vége jó lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már 100%, hogy kispasik. De azért érdemes megnézni őket, csak utána rögtön el kell felejteni :)

      Törlés
  4. na közben megtaláltam az én "csodaszeremet", nem tudom, fog-e látszani a kép:
    https://lh5.googleusercontent.com/-sLPWXeEsSf0/Uxb4AfXvevI/AAAAAAAAGKU/wWcpeqXtIsc/w375-h666-no/WP_20140301_035.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira látszik, hogy kiderítettem, hogy ez Alpha-Propyl. Szarvasmarhára írják, kecskére is jó? Megróbáljuk beszerezni, bár pont az ajánlott időszak elmúlóban van.
      Kormi kicsit nehezebben szopik, segíteni kell neki, de segítünk :)

      Törlés
    2. Igen, jó, mindkettő kérődző. Állatorvosunk ajánlotta egyébként. Bármelyik időszak jó, amikor az emésztése rendetlenkedik, vagy leáll a bendője, vagy éppen alultáplált.

      Törlés
    3. Köszi, beszerezzük! Úgyis kell menni gyűrűt venni, ott biztos lesz ez is.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...