2013. szeptember 21.

Én kis pálinkám

Arról már meséltem, hogy idén fantasztikus a gyümölcstermés. Ennek egyik következménye, hogy rengeteg lekvár és gombóc főtt a szilvanapon. Másik következmény, hogy szintén rengeteg lekvár került a kamrapolcra is nálunk. És még ezek után is rengeteg volt a gyümölcs. Adta magát, hogy mi legyen belőle: pálinka. Vagyis első lépésben csak cefre.

Lajosom volt az, aki a derekát nem kímélve, viszont a következő évekre sűrűn esküdözve, hogy soha többet nem csinál ilyet. Két napig szedte a hullott szilvát. Lett is belőle cefre jócskán, mintegy 300 liter. Ez a cefre Kisfaluban van, Szántóvetőnél, ő kevergeti a sajátjával együtt.
A kopaszbarack fánk, amiről 5 éve még nagyon lelkesen számoltam be, hogy végre hozott egy szem termést, idén szintén rengeteget hozott. Ennyit még sosem, és nem tudom, mikor fog még majd ennyit hozni. Tavasszal kertészlegényünk nagyon alaposan megmetszette, hogy lehessen mellette közlekedni, de amióta érnek a barackok, egyáltalán nem lehet, mert minden ága földig ért.
És az ágak úgy is maradtak, hiába barackmentes már a fa. Úgyhogy sajnos ezeket az ágakat majd késő ősszel le kell vágni, nem sok ág marad rajta jövőre.
A barackok viszont szépen lassan megértek. Nem lettek valami nagy szeműek, meg elég sok aszott is lett a szárazság miatt, de így is rengeteg finom, lédús, bár elég apró barack lett. Ezek egy része le is potyogott, tehát ez is pálinkának valónak tűnt. Ebben az esetben viszont én voltam az, aki összeszedte az összes barackot és bezúdította egy hordóba, bár ez messze nem tartott két napig. Amikor már a hordóban volt, akkor mondta Lajosom, hogy a szilvával ellentétben ezt ki kell magozni, mert amikor keverjük-törjük a gyümölcsöt, félő, hogy összetörik a mag is, az pedig nem szerencsés. Hát jó. Kiborítottam az egész hordót és nekiláttam a magozásnak, ez talán kicsit tovább tartott, mint az összeszedés. Ezek után egy kosarat teleszedtem a még fán lévő barackkal, hogy majd kompót lesz belőlük (nem lett, mert valahogy megevődött végül nyersen az egész). Majd megráztam alaposan a fát, amitől az összes maradék barack lepotyogott. Kezdhettem elölről: összeszedés, magozás. Szántóvető éppen nem volt a faluban, így a hordót lezártuk, elhoztuk Pestre, itt érik a cefre. Naponta legalább egyszer kevergetem, meg egyszer, Lajosom tanácsára, egy kis langyos vizet is öntöttem hozzá, mert kevésnek bizonyult a leve. Most már fortyog rendesen, bár valószínűleg jót tenne neki, ha nem lenne ilyen piszok hideg.
Így aztán kijelentettem, hogy ez a barackpálinka az én kis pálinkám lesz! Nem számítok nagyon sokra, úgy 20 liter lehet a cefre, tehát jó esetben 2 liter pálinka lesz belőle, de az az enyém! Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kaphat belőle senki, csak éppen a tulajdonosa én leszek. Majd kiderül, kifőzés után is olyan büszke leszek-e rá, mint most.
Van más is, ami itt erjed most Pesten: a paradicsommagok. Juhmelinél láttam az ötletet, hogy így lehet a legjobban, legtisztábban kinyerni a paradicsommagokat. Egy darabig hezitátlam, mindenképpen ki akartam próbálni, de a járt utat követve, erjesztetlen magot is el akartam tenni, de annyira meggyőző volt, amit ott olvastam, hogy végül csak ilyenek érnek itt az asztalon. A gyümölcsöket még múlt vasárnap szedtem le, megjelölt poharakba, aztán hagytam őket utóérni tegnapig, akkor szedtem ki belőlük a magot. Némelyiknél az erjedés már a gyümölcsben megindult, azokból csak ki kellett nyomni a magokat a lével, a többinél ki kellett kapargatni. Végül a gyűjteményhez került még ma reggel egy üveg, szintén saját paradicsom, de akkora hatalmasra nőtt, hogy úgy gondoltam, ebből is átmentek jövő évre.
A sárga mag az a sárga körte magja. Nem körte, paradicsom ez is!

4 megjegyzés:

  1. A legfinomabb szilva pálinka amit ittam az olyan volt, hogy még cefrébe kerülés előtt ki volt magozva meg le volt szedve a szára. Mert ez megakadályozza, hogy keserű legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, elvileg a szilvát is ki kéne magozni, de ahogy szokták mondani, akinek két anyja van... Illetve valamennyi mag, ha jól tudom, akkor is kell bele, az aromája miatt. Arra kell figyelni, hogy kifőzéskor ne kerüljön már bele mag, de ez nem nehéz, mert lesüllyed a hordó aljára.

      Törlés
  2. Imádom a finom házi pálinkát! Sajnos a mi pálinkafáink még csak mutatóba hoztak néhány szem gyümölcsöt, egyedül a régi cigánymeggy volt kiadós...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Türelem, türelem! Látod, ez a barackfa is pár éve még csak egy szemet termett, most meg egy egész pálinkát!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...