2013. május 31.

Itt is második…

Annamariehoz hasonlóan én is másodszor kaptam meg ugyanazt a blogdíjat. Először Zsuzsától, most pedig Annamarietól. Zsuzsától azért, „csak mert nagyon tetszik a blogja és a gondolatai’, Annamarietól pedig azért, „hiszen talán ő a legrégibb és legkitartóbb olvasóm”.

Ez utóbbi nem teljesen van így fordítva is, hiszen már jó ideje blogoltam, amikor Annamarieval egymásra találtunk és vannak olyan személyes ismerőseim (például a legeslegrégibb barátom, Era), akik a kezdettől olvassák a blogot töretlenül, folyamatosan. De tény, hogy Annamarie megjelenése a virtuális életemben nagy változást hozott.
Erre nemrég jöttem rá, amikor elkezdtem szerkeszteni azt a bizonyos nyomtatott formát. Akkor vettem észre, hogy mennyire másképp írtam arról, amikor még csak egy nagyon szűk kör olvasott, akik mind ismerősök, vagy ismerősök ismerősei voltak. Annamarie volt az első, aki mint idegen talált rám, aztán hoztuk egymásnak az újabb és újabb olvasókat, de ehhez több mint egy évnek el kellett telni. Akkor nyitottam a külvilág felé és ez egyértelműen megváltoztatta a blogomat.
Tudom, hogy most a díjat tovább kellene adnom. Én viszont nem szeretnék senkit „muszáj” helyzetbe hozni. Azért megemlítenék néhány blogot (a teljesség igénye nélkül), amelyek az utóbbi időben bukkantak föl nálam (tehát régebben nem adhattam nekik díjat), és nagy élvezettel olvasom őket. Csak itt említem meg őket, náluk nem jelzem. Ha erre járnak, szívesen adom át nekik. Ők:
Azt hiszem, indokolnom is kéne, de nem szeretnék. Azért szeretem őket olvasni, mert jók. És a többi blogot, amelyiket itt most nem soroltam föl, szintén azért szeretem olvasni, mert jók.

3 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...