Tökfilkó

Erától tavasszal nem csak virágmagokat kaptam, hanem néhány dísztök magot is. Gondolkodtam egy darabig, hogy hova vessem őket. A szegélykőbe nem lehet, mert akkor vagy a járdára futottak volna, vagy a fűre, akkor meg Lajosom könyörtelenül lekaszálta volna. Végül elég mostohán bántam velük: a szomszéd kerítése mellé vetettem őket, oda, ahol nem hogy kaszás Lajos, de még a madár se jár, sőt, még én sem a locsolócsővel (aminek a vezeték nélküli megoldását még mindig várom valahonnan az égből pottyanni).
De ezeknek a tökmagoknak nem számított sem szárazság, sem kaszálás, sem le se …, sem semmi, ők vígan kikeltek és virágoztak. Aztán meg termést hoztak. Néha vetettem rájuk egy-egy pillantást, megállapítottam, hogy jó elvannak ott a csalán között, nőnek-nőddögélnek. Aztán az egyik őszi hétvégi estét a szomszédunknál töltöttük kint az udvaron sütögetve, Pörc pedig ezt erősen nehezményezte – mármint azt, hogy ezt nélküle tettük. Ezért folyamatosan rohangászott a kerítés mellett, ezzel learatva szinte az összes töktermést. De addigra a tökök már beértek, nagyon nem is viselte meg őket a learatás, úgyhogy összeszedtem őket és Mindenszentekre való tekintettel elrendeztem őket egy tálban.

Icától pedig megkérdeztem: kinyerjük majd belőlük a magokat? Naná, hogy kinyerjük.
A tökök szépen pihengettek a tálban, mígnem be nem tért hozzánk látogatóba egy kiskorú fiúgyermek. Ő a legkisebbet egyből nagy tetszéssel szemrevételezte, amit nem tudtam nem észrevenni. Természetesen nekiadtam, ő pedig elnevezte Tökfilkónak. Ezek után alaposan átnéztük ott a kerítés mentét, hogy esetleg akadna-e még egy ilyen picurka a szintén hozzánk betérő, pont ugyanolyan kiskorú lánygyermeknek, de nem volt. Hogy hogy is osztoztak meg ők később azon az egy szem Tökfilkón, arról azóta nincs információm. Hiszen nem is jártam azóta a faluban.
(De: Anyukámat holnap engedik haza a kórházból, már olyan jól van, hogy én is el tudom hinni, hogy egyedül lehet majd hagyni, de kell egy pár nap, hogy erről megbizonyosodjam. És ha végre minden újra visszatér a régi kerékvágásba, majd csak egyszer eljutunk szeretett falunkba is.)