2013. október 24.

Rémek támadása

Nem is olyan régen, alig egy pár éve még csak elcsodálkoztunk a narancssárga alapon pöttyösön: jé, milyen sok pötty van rajta! A fekete alapon piros pöttyösről meg el nem tudtuk képzelni, hogy az miféle bogár lehet. És talán kb. másfél éve hallottam először ezt a nevet: harlekin katica. Azóta viszont már nagyon sokszor hallottam, sőt, sajnos nagyon sokszor találkoztam velük. És újabban új néven hallom őket emlegetni: rémkatica.
Tavaly ősszel okoztak először nagyon nagy bosszúságot azzal, hogy tömegével megtelepedtek az egyik ablak résében. Rengetegen voltak, és őszintén szólva, még akkor sem örültünk volna ekkora tömegnek, ha hétpettyes katicákból állt volna. De nem abból állt, valószínűleg nem véletlenül, hiszen ők nem húzódnak be a házakba, csak ezek a rémek. Akkor vetettük be először ellenük a porszívót.
Idén pedig már mindenhol lehetett olvasni, hogy nézze meg mindenki a házak zugait. Azt az ablakot mindenképpen meg akartuk nézni, ahol tavaly tömegével tanyáztak. De ahogy abba a szobába léptem, egyértelmű volt, hogy idén is ez a helyzet. Éppen odasütött a Nap és a rengeteg röpködő rémség mellett ez a látvány fogadott, mielőtt még kinyitottam volna az ablakot:

Aztán pedig kinyitottam:
Itt már az is látszik, hogy nem csak a rémkaticák, hanem a molylárvák is befészkelték magukat. Nem csak az alapos porszívózás, de az azt követő Biokill-terápia is „jót” tett mindannyikuknak.
Nem sokkal később pedig találtam egy észlelői honlapot, ahol jelenteni lehet a harlekin-előfordulásokat. Úgy tűnik, hogy ez fontos, hogy fel tudják mérni a honi elterjedésüket, így ajánlom mindenki figyelmébe:
Én már megtettem a magamét: bejelentettem, pontos címmel megadva, hogy nálam 50-nél több harlekin-előfordulás volt.

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...