2015. november 19.

Bakínó

Színes tavalyi bakjával, Damjanich tábornokkal igen elégedettek voltunk, hiszen két gyönyörű kiskecsót köszönhetünk neki. Akik amúgy kiválóan vannak, bár nőhetnének kicsit jobban is, de legalább szélesednek, szép kövérek mindketten. És állati jó fejek, bújósak, kedvesek. Biztos, hogy nagyon meg fogom őket siratni, ha eljön a végnapjuk.

Még pár őszi nap

Már csak egy pár nap van hátra az őszből, úgyhogy pont itt az ideje, hogy lecseréljem a blogruhát őszire. Igen, nagyon elhanyagolom mostanában a blogot, és ennek pont nem az az oka, hogy nem lenne miről írni. Éppen ellenkezőleg: annyi minden történik, hogy folyamatosan fáradt vagyok ahhoz, hogy megírjam. Pedig mindig motoszkál bennem, hogy ezt meg fogom írni, készítem is hozzá a képeket, aztán meg nem marad energiám. Sok az elmaradásom, igyekszem is pótolni, de hogy ne unatkozzatok, az összes elmaradt eseményt megelőzve rögtön le is fogom írni egy másik bejegyzésben a mai eseményt (amitől szintén nagyon elfáradtam, de akkor is).
És ha beköszönt a tél, ami állítólag a jövő héten már várható is, akkor eccercsak le fogom cserélni a blogruhát télire. És elmesélem a nyarat.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...