Kiskirályság

Szerdán különös módon ünnepeltem meg Pörc tizedik születésnapját. Kiszállt hozzám egy bizottság. Egy nagy fehér autóval érkeztek, oldalán egy narancssárga csíkkal. Azért jöttek, hogy felmérjék, méltó vagyok-e a koronára, avagy méltó-e a korona hozzám. Ha így, ha úgy, a válasz pozitív lett. Így, hogy korona került fejemre, bezáródtam magányomban a tróntermembe, minden alattvalómtól távol kell tartanom magam. Leghűségesebb, 30 éve alattvalóm, a kancellár még múlt csütörtökön elutazott jó messzire, segíteni a fiunk házának építkezésénél. A dolgok alakulása miatt most 10 napig ő sem szolgál engem. Én pedig minden nap sárga irigységgel nézem a videócseten, ahogy játszik az unokáinkkal, akiknek a száma Szilveszter napja óta már kettő.

Itt van az ősz, itt van újra …

… S szép, mint mindig, énnekem???
Igen, itt van az ősz újra, és ezzel együtt eljött házvásárlásunk (gyengébbek kedvéért a dátum: 2001. szeptember 11.) 15. évfordulója. Ha máskor nem is, ezen az évfordulón mindig szoktam írni blogbejegyzést, de idén nem futotta az energiámból, meg fogjátok érteni, hogy miért.

Állathírmondó

Színes tavalyi két fia, Kormi és Csoki szép nagyra nőttek. Bár nőhettek volna nagyobbra is, a viszonylagos kis termetüknek lehetett oka a korai gyűrűzés, de ez szükséges volt. Januárban aztán már nem lehetett tovább várni: a szokásos éves disznóvágással az ő sorsuk is megpecsételődött. Abban bíztam, hogy mire erre kerül a sor, olyan rosszak lesznek, hogy nem fogom őket sajnálni. Kétségkívül nagyon rosszak voltak, pont mint egy (kettő) kecske, de ezzel együtt nagyon aranyosak, kedvesek, bújósak. Tehát a szívem szakadt meg, már napokkal a vágás előtt pityeregtem miattuk. De talán pont ezért, mert ennyire fölkészültem a rosszra, jobban éltem meg, mint gondoltam. A vágás idejére fiúgyerek barátnőjével együtt bevonultunk a legtávolabbi szobába és teljes hangerővel megnéztük a Kék lagúnát, ami talán a valaha készült legnyálasabb film, de a célnak akkor pont megfelelt.

Április bolondja

Bolondos ez az április is, ahogy mindig szokott lenni, legalábbis időjárásilag mindenképpen bolond. Kezdődött azzal, hogy egyből elsején hógolyók potyogtak az égből. De ezrével. Kinéztem, azt láttam, kb. egy centis gömbök esnek, azt hittem jég, de azt csodáltam, hogy nem kopog. Nagyon intenzíven esett, és mégsem kopogott. Azért előkaptam a fényképezőt és kimentem. Akkor megnéztem őket közelebbről, kicsi, egy centis, tömörre gyúrt hógolyók voltak. A teraszon abban a pillanatban elolvadtak, a fűben is szinte csak a fényképezés erejéig maradtak meg.

Úgy szép, ha zajlik

És zajlik bizony rendesen, nem lehet okunk panaszra. Annyira zajlik, hogy állandóan meg akarom írni ezt is, meg azt is, aztán rendre elmarad, mert a nagy zajlásban egyszercsak bezuhanok az ágyba és már szuszogok is. Úgyhogy most jöjjön egy zanza.

Egyedül a bajban

1. Múlt vasárnap kora délután Lajosom elment, egyedül maradtam az állatokkal. 6 óra körül nagy robajt hallottam kintről valahonnan a tetőről. Kimentem: az egyik cserép hosszában kettétört és a fele leszánkázott az ereszcsatornába, a tető pedig lyukas maradt. Miközben esett az eső és mondták is még az esőt. A létra Pesten (ott is ki kellett a sok eső miatt takarítani az ereszcsatornát), de ha itt is lett volna, én bizony föl nem mentem volna. Szántóvetőt hívtam hirtelen, hogy tanácsot adjon és ő mondta, amiről mi mindketten megfeledkeztünk, hogy hiszen nálunk a cserép alá fólia van téve. Na, ettől kissé megnyugodtam, de ettől még a tető lyukas maradt és én egyedül voltam. Végkifejlet: Lajosom miután megjött, végigjárta a falut, hogy kitől kérhetne kölcsön létrát. Nem talált senkit otthon, amikor hirtelen a homlokához csapott: hiszen van még egy egyszálú létra lent a pincében! Ha ezt tudtuk volna, Szántóvető már rég kicserélte volna a cserepet. De szerencsére úgy tűnik, nem áztunk be.

Színes és Pihe

Csütörtökön megjöttek a lányok is, egyelőre ketten. Az ő érkezésüket még az idei nyári második lakodalomban, amin rész vettünk, beszéltük meg. Őket elhozni kicsit bonyolultabbnak tűnt, mert kb. 100 km-ről jöttek. Ezért csak az autós szállítás jöhetett szóba, amitől kissé tartottunk. De Lajosom kitalálta a megoldást: a kombi autónk csomagtartójába betett két nagy műanyag ládát és remélte, hogy majd benne maradnak. Ezekkel, valamint két nyakörvvel és két karabinerrel ellátott lánccal érkeztünk meg értük. Ott derült ki, hogy végül két ugyancsak szarvatlan, viszont csengettyűs kecskét kapunk, egyikük fehér, ő áprilisi születésű, a másikuk barnás, ő május eleji. Mindketten szép kövérkék, különösen a fiúkhoz képest.

Góré és Bütyök

Még valamikor nyár elején (de mégis csak három bejegyzéssel ezelőtt) a levegőben hagytam kétszer is, három pontot … Az egyik arra vonatkozott, hogy lehet, hogy mégis lesz a falunapon palacsinta annak ellenére, hogy mi nem leszünk itt, na nem lett, tehát ez lezárva. A másik pedig arra vonatkozott, hogy nem költözünk még véglegesen Kisfaluba, hacsak … Most ezt a másodikat fejtem ki bővebben, de hogy le ne rágjátok izgalmatokban tövig a körmötöket, elárulom, hogy a végkifejlet a végleges költözés.

Nagy idők járnak

Ha jól emlékszem, említettem már, hogy ezt a kifejezést Erdélyben tanultuk: nagy idő van. Nagy vihar idején szokták ezt mondani. És valóban, mostanában igen gyakran van nagy idő, de nem csak az időjárásban, az életünkben is. Ha eddig igaz volt ránk, hogy nálunk rendesen zajlik az élet, akkor most ez fokozottan igaz. És még sokkal inkább zajlana, ha több idő jutna mindenre, például blogírásra is.

Csak ülök és mesélek

Csak ülök a számítógép előtt, így péntek este, Pesten. Pedig ott kellene lennem, de Lajosomnak ismét nagyon fontos koncertje lett ma. Így holnapra halasztottuk az indulást, így lett itt egy ülős estém, így aztán mesélek. Mesélek néhány dolgot, amivel nagyon el vagyok maradva és mind-mind megérnének egy külön bejegyzést.

Persze

Az ember időnként mond ezt-azt meggondolatlanul. Van, hogy elég egy meggondolatlan szó is. Mint most a persze.

Tavasz a télben

Más években ilyentájt már mindenki bőszen várja a tavaszt. Idén nem várja senki, mert itt van jószerivel ősz óta, nem is volt telünk. És mégsem olvasom azt sehol, hogy jajdejó! Valószínűleg azért, mert mindenki, legalábbis aki kerttel foglalkozik, azt érzi, amit én: ez így nem normális.

Kettecskén – első nap

Úgy alakult, hogy Újév óta édes jó Lajosomnak minden hétvégén dolga volt, nem tudott Kisfaluba jönni. Nekem meg szemernyi kedvem sem volt egyedül menni, de persze azért mentem volna szívesen. Így hát útitársat kerestem magamnak. Meg is találtam, Ági személyében.

Nyaraltunk

10 éve nem voltunk nyaralni, de idén igen. Erdélyben voltunk, azon belül Székelyvarságon, egy 800–1000 méter magasan fekvő faluban. Csupa olyan helyen jártunk, ahol a turisták nem nagyon szoktak: megnéztük többek között Székelyszentlélekről indulva a Jézus kilátót (sokkal inkább érdekesnek nevezném, mint szépnek), és a homoródalmási Orbán Balázs barlangot, miután végigmásztunk a Vargyas-szoroson. És ha már ott voltunk, vettünk is néhány dolgot.

Itt vagyok végre!

Tegnap megérkeztem, egy elég viszontagságos út után. A viszontagságot leginkább a meleg okozta, kisebb részben pedig még az is, hogy megálltam Szlovákvárosban Hasfelmetsző rendelőjénél, hogy a már május óta illegális kutyám végre újra megkapja a legalitását (gyengébbek kedvéért: be lett oltva).

Pillanatképek a télutóról

Beszámoló Jégtörő Mátyás napján, egyben Pörc második szülinapján.
Ismét tele voltunk hétvégi programokkal, de egy nyúlfarknyi kisfalusi látogatás szükséges volt, ez gyakorlatilag 24 órásra sikeredett: péntek déltől szombat délig. Két okból mentünk. Az egyik, hogy már két hete nem voltunk, és föl akartuk valamennyire fűteni a házat, ami már az idei tél szokásához híven 4 fokosan fogadott minket. A másik ok, hogy jövő héten esedékes, ezen a télen második disznóvágásunkhoz fölmérjük, hogy mennyi fűszer és egyéb szükséges kellék maradt meg az őszi vágásból. Mindkét feladatot teljesítettük és az időjárás-előrejelzést tekintve (mely szerint jövő héten már melegedés várható) már nem szórtunk sót a lefolyókba, csak a vizet engedtük le.

Nyomolvasó

Most, hogy még a tél elvégzi egyik utolsó, de már igen gyenge támadását, megmutatom, milyen nyomokat láttunk az utolsó ott-tartózkodásunkkor. A múltkor már mutattam őzlábnyomot és szarvaslábnyomot, most mutatok mást is.

Menet-napló

Gyönyörű hat napot töltöttünk Kisfaluban, amihez még az is hozzájárult, hogy zömében az időjárás is gyönyörű volt: fagypont körüli hőmérséklet, szikrázó napsütés. Szerettünk is volna nagyon sokat menni, kirándulni, sétálni, egyből a második naptól, mert az első napon még a fűtéssel voltunk elfoglalva. De sajnos egyből első este megtudtuk, hogy rögtön másnap vadászat lesz megint, tehát be leszünk zárva ha nem is a házba, de az udvarba, kutyástul.

Téliesítve

Nem is mentem volna Kisfaluba a múlt hét végén, ha nem értesültem volna úgy biztos forrásból, hogy jönni fog a Mikulás. Senki sem tudott a családból velem tartani, egyedül mentem, pontosabban az állataimmal. Erős is volt az elhatározásom, hogy Pörccel fogok valamerre egy nagyot járni. Erre pénteken nem volt esély a Mikulás-járás miatt, de szombaton mindenképpen el szerettem volna menni. Azonban már reggel voltak jelei annak, hogy a környékünkön vadászat folyik, akkor még csak hangban. Később aztán látványban is: a vadászok ellepték a falut, meg a környékbeli utakat.

Recece

Lajosom a múltkori borzanglekvár-főzésen felbuzdulva újabb vadgyümölcs-lekváron törte a fejét. Elhatározta, hogy kökénylekvárt fog főzni. Már jó ideje nézegette a kökényt, én pedig mondtam neki, hogy meg kell várni, hogy megcsípje a dér. De ő nem tudott várni és múlt héten elhatározta: a hétvégén kökénylekvárt főzünk! Tehát: együtt leszedjük a kökényt (én sutbadobok minden egyéb teendőt és megyek vele szedni), majd ő megfőzi, és ha megfőtt, kiabál: kérem a fertőtlenített üvegeket, a tölcsért, tartsd az üvegeket, készítsd a dunsztot stb. stb. Én pedig ezeket rendre meg is csinálom, naná!