Magad uram – Adventben is

Meg voltam győződve arról, hogy a jó néhány éve elkészített és azóta mindig csak a szekrénybe tett, majd, ha eljött az ideje, onnan elővett adventi koszorú már velünk együtt ideköltözött Kisfaluba. De nem. Kerestem mindenhol, nem találtam, aztán Lajosom mondta, hogy ő Pesten látta. Ezek szerint tavaly adventkor nem volt koszorúnk(?). Hát idén kellett lennie.

По очереди

Azaz csak szépen sorban. Mert annyi minden történt december utolsó és január első napjaiban, hogy oda sem ültem a gép mellé, pedig dolgozni is kellett volna, de nagyon. Most meg nyögöm, éjjel-nappal.

Szerelmi légyott

Még mindig tanuló státuszban vagyunk kecske-ügyben, így azt sem tudtuk, hogy-mint fognak a lányaink pározni. Mindenesetre amikor nyáron találkoztam a falubeli nagyobb léptékű állattartóval, megkérdeztem tőle, levihetjük-e majd hozzá a lányokat és igen. De akkor már azt is megkérdeztem, hogy honnan tudjuk, hogy mikor kell, de erre nem tudott válaszolni. Nála hatalmas területen, paradicsomi körülmények között együtt élnek kecskék, birkák, baromfiak, elkülönítve a disznók. Fiúk-lányok vegyesen. És ők pontosan tudják, mikor mit kell tenni, meg is teszik. Az ott dolgozók csak időnként megállapítják, hogy ismét szaporodott az állatállomány.

Tavasz a télben

Más években ilyentájt már mindenki bőszen várja a tavaszt. Idén nem várja senki, mert itt van jószerivel ősz óta, nem is volt telünk. És mégsem olvasom azt sehol, hogy jajdejó! Valószínűleg azért, mert mindenki, legalábbis aki kerttel foglalkozik, azt érzi, amit én: ez így nem normális.

Nemkívánatosék

Még valamikor, az előző időszámításban írtam egy bejegyzést arról, hogy hogy kaptam rá a sörre, legalábbis az ízesített sörre, bocsánat, radlerre. Ezt a témát szerettem volna folytatni (fogom is, kitartás!), de bajba kerültem. Tényleg az előző időszámításban íródott, tehát még a freeblogos időben. Igaz, már erősen a vége felé, de mégiscsak még akkor. És a freeblog már egy jó ideje végleg kimúlt. Nyom nélkül. (Azokat sajnálom nagyon, akik csak oda írták a blogjukat és elveszett mindenük.) Már említettem itt, hogy én minden blogbejegyzést mentek két helyre is, tehát megvan minden – még az utolsó pillanatban sikerült az összes hozzászólást is elmenteni egy fájlba, azzal csak az a baj, hogy nem lehet tudni, legföljebb sejteni, hogy melyik hozzászólás melyik bejegyzéshez íródott. Na tehát most ez az előző bejegyzést akartam folytatni, de nem tudtam belinkelni. Nagy nehezen megtaláltam az archívumomban, de van fogalmatok arról, mennyit kellett végiglapoznom, hogy a rengeteg, sörre vonatkozó találat közül megtaláljam az igazit? Úgy látszik, ebben blogban a leggyakoribb szó a sör, legalábbis most úgy tűnt. Pedig én még csak nem is voltam sörös, sőt, most is inkább vagyok boros! Na de végül is csak megtaláltam és akkor már elhelyeztem is a blogspoton is a bejegyzést, hogy tudjak rá hivatkozni.

Csak csajosan – második nap

Vasárnap nem igyekeztünk fölkelni, pedig a hasunkra sütött a Nap. Rosszul tettük, mert mire végre fölkeltünk és megreggeliztünk, elkezdett esni az eső. Éppen csak annyira, hogy semmi kedvünk se legyen elmenni járni egyet, bár Pörcnek lett volna.

Kettecskén – első nap

Úgy alakult, hogy Újév óta édes jó Lajosomnak minden hétvégén dolga volt, nem tudott Kisfaluba jönni. Nekem meg szemernyi kedvem sem volt egyedül menni, de persze azért mentem volna szívesen. Így hát útitársat kerestem magamnak. Meg is találtam, Ági személyében.

„Ilyen volt – ilyen lett” naptár

Mostanra már annyi minden fejlődött a faluban az egyesület jóvoltából, hogy a tavalyi év, legalábbis egy része, amolyan „ilyen volt – ilyen lett” hangulatban telt. Előástunk egy halom régi fotót és elcsodálkoztunk, hogy ennyire kopár volt a falu? Ennyire szürke? Ennyire sáros? Ma már mindez elég hihetetlennek tűnik: a falu tele van fákkal, virágokkal, megújult néhány köztér. Próbáltunk ugyanabból a nézőpontból készíteni a mostani állapotokról is fényképet, ezeket majd meg fogom mutatni. Ez a bejegyzés azonban a naptárról szól, mert az idei naptáron is ezek a képek kaptak helyet.

Zöldfejűek szilvesztere

Újévet ünnepelni Pestről megérkeztek szokásosan Eráék is, Szomszédasszonyék is. A szomszédságból Icáék is be szoktak nézni máskor is, most hívtuk őket: töltsék velünk az egész estét. Szerencsére a család kicsi lánya, Rozi délután három órát aludt, így vígan bírta ő is az esti mulatságot. Mert mulattunk rendesen.

Két hét történései

Már több mint három hete nem jelentkeztem (hiányoztam egyáltalán valakinek??). Ennek a hosszú csöndnek két fő oka volt. A jobbik ezek közül, hogy két hetet töltöttünk Kisfaluban, net nélkül. Az elmúlt héten az ok viszont a rengeteg munka volt. Valahol nem bántam, hogy a főszerkesztőm ennyire hajtja, hogy most a Lap korábban jelenjen meg a szokásosnál, mert úgy gondoltam, akkor talán a két ünnep között többet tudok pihenni, de annyi plusz terhet rakott rám, hogy most úgy érzem, hiába a minden nap éjfélig tartó igahúzás, nagyon nagy a lemaradásom. Pedig ma (vasárnap!!) is dolgoztam a bejlgisütés mellett, meg még holnap is fogok. Karácsony alatt viszont nem leszek hajlandó. Utána pedig ismét szép hosszú időre elmegyünk Kisfaluba, tehát ígérni sem tudom, hogy eztán sűrűbben írok.

Téli tavaszi szünet

Most már talán tényleg végre úgy tűnik, mégiscsak egyszer idén is magához tér a tavasz, de én még el vagyok maradva a húsvéti beszámolóval. Húsvét, mint minden évben, is a tavaszi szünetbe esett, de az időjárás egyáltalán nem volt tavaszi. Nagypénteken indultunk útnak, de nagyon óvatosan, mert aznapra jósoltak esőt is, havat is, havas esőt is, ónos esőt is, vagyis semmi jót. Indulás előtt meghallgattuk a rádiót, ahol be is mondták, hogy a szokásos útvonalunkon nagyon lelassult a közlekedés, mert elakadtak a kamionok. A legrosszabbtól, az ónos esőtől tartva gyorsan eresztettem egy telefont Icáéknak, akik nagy mázlistán már előző nap megérkeztek, de Kisfaluban akkor éppen havas eső esett. Pár perc múlva aztán Ica visszahívott, hogy most meg nagy pelyhekben esik a hó. A történeti hűség kedvéért: aznap március 29. volt.

Pillanatképek a télutóról

Beszámoló Jégtörő Mátyás napján, egyben Pörc második szülinapján.
Ismét tele voltunk hétvégi programokkal, de egy nyúlfarknyi kisfalusi látogatás szükséges volt, ez gyakorlatilag 24 órásra sikeredett: péntek déltől szombat délig. Két okból mentünk. Az egyik, hogy már két hete nem voltunk, és föl akartuk valamennyire fűteni a házat, ami már az idei tél szokásához híven 4 fokosan fogadott minket. A másik ok, hogy jövő héten esedékes, ezen a télen második disznóvágásunkhoz fölmérjük, hogy mennyi fűszer és egyéb szükséges kellék maradt meg az őszi vágásból. Mindkét feladatot teljesítettük és az időjárás-előrejelzést tekintve (mely szerint jövő héten már melegedés várható) már nem szórtunk sót a lefolyókba, csak a vizet engedtük le.

Nyomolvasó

Most, hogy még a tél elvégzi egyik utolsó, de már igen gyenge támadását, megmutatom, milyen nyomokat láttunk az utolsó ott-tartózkodásunkkor. A múltkor már mutattam őzlábnyomot és szarvaslábnyomot, most mutatok mást is.

Házigazdamarasztaló

Nagyon elmarad mostanában a blogírás, ennek pedig két nyomós oka van. Vagyis három, de ebből kettő szorosan összefügg. Az egyik ok, hogy nagyon sokat kell dolgoznom, de a fő ok az, hogy nagyon elmarad mostanában a Kisfaluba látogatásunk is, mert (ez a harmadik ok) rengeteg egyéb remek programunk van. Lajosom időnként még csak-csak elment a faluba fűteni egy-egy éjszakára, ha nagyon hideg volt, de hosszasabban idén összesen még csak kétszer voltunk ott, három héttel ezelőtt két napra, most pedig végre három napra.

Hóhelyzet

Az előző hétvégéből egy péntekszombati kisfalusi tartózkodás jutott nekünk. Nem sok, feltöltődéshez éppen nagyon is kevés, de ilyen a tél: háromnapos hétvégét csak akkor tudunk ott tölteni, ha már péntek reggel elmegyünk, mert ha este megyünk, nem tudjuk kifűteni a házat annyira, hogy ne megfagyva aludjunk. Most ugyan el tudtunk menni pénteken reggel, de szombat estére vissza kellett jönnünk Pestre. Így viszont pontosan belecsöppentünk a hóhelyzet kellős közepibe.

Na de hova?

Már egy éve problémáztam azon, hogy hova fogom tenni a következő, idei naptárt? Az eddigi négy azért volt ott, ahol volt, mert volt a tartócsavaroknak helye az elektromos dobozok sarkában, szöget, csavart pedig nem akartunk fúrni-verni a falba. Még az is megfordult a fejemben, hogy a maja világvége megoldja a problémámat, de a maja világvége ellenem fordult és nem jött el.

Szilveszterünk

Szilveszter délutánján szokásosan megérkeztek vendégeink, akikről most már kimondhatom, hogy minden évben pont ilyen összetételben meg szoktak érkezni, így megint heten ünnepeltünk együtt. Már amikor magunk voltunk, mert mentünk mi mindenfele. Igen jó vendégeink ők nekünk: amint megérkeztek, egyből terüljasztalkámat varázsoltak a hozott élelmekből: volt az asztalon pogácsa (csak most nézem, hogy azt a jófajta vájlingot igazán otthagyhattad volna, Szomszédasszony!), kocsonya, mindenféle sütemények. Szomszédasszony még egy szatyornyi szilveszteri kelléket is hozott, amiből egy dudát és egy banyakalapot egyből le is nyúltam.

Menet-napló

Gyönyörű hat napot töltöttünk Kisfaluban, amihez még az is hozzájárult, hogy zömében az időjárás is gyönyörű volt: fagypont körüli hőmérséklet, szikrázó napsütés. Szerettünk is volna nagyon sokat menni, kirándulni, sétálni, egyből a második naptól, mert az első napon még a fűtéssel voltunk elfoglalva. De sajnos egyből első este megtudtuk, hogy rögtön másnap vadászat lesz megint, tehát be leszünk zárva ha nem is a házba, de az udvarba, kutyástul.

Rápihentünk

Az idei Karácsonyunk gyökeresen eltért az utóbbi években megszokottól. Ennek két fő oka van: az egyik, hogy gyermekeink megnőttek, a másik, hogy idén a Szentestét megelőző két nap egy hétvége két napjára esett. Gyermekeink ugyanis már annyira megnőttek, hogy dolgozgatnak is a tanulás mellett, ráadásul a kereskedelemben dolgoznak, ahol ezen a hétvégén várták a legnagyobb rohamot, emiatt Pesten kellett maradniuk. És mivel mi hagyományosan 25-én elkezdjük a vendégjárást, tehát aznap reggel Pesten kell hogy legyünk, semmi értelme nem lett volna annak, hogy 24-én reggel csak egy napért lejöjjenek Kisfaluba. Így mentünk csak mi ketten nagyfelnőttek, viszont 24-én reggel visszajöttünk Pestre.

Téliesítve

Nem is mentem volna Kisfaluba a múlt hét végén, ha nem értesültem volna úgy biztos forrásból, hogy jönni fog a Mikulás. Senki sem tudott a családból velem tartani, egyedül mentem, pontosabban az állataimmal. Erős is volt az elhatározásom, hogy Pörccel fogok valamerre egy nagyot járni. Erre pénteken nem volt esély a Mikulás-járás miatt, de szombaton mindenképpen el szerettem volna menni. Azonban már reggel voltak jelei annak, hogy a környékünkön vadászat folyik, akkor még csak hangban. Később aztán látványban is: a vadászok ellepték a falut, meg a környékbeli utakat.