Itt van az ősz, itt van újra …

… S szép, mint mindig, énnekem???
Igen, itt van az ősz újra, és ezzel együtt eljött házvásárlásunk (gyengébbek kedvéért a dátum: 2001. szeptember 11.) 15. évfordulója. Ha máskor nem is, ezen az évfordulón mindig szoktam írni blogbejegyzést, de idén nem futotta az energiámból, meg fogjátok érteni, hogy miért.

По очереди

Azaz csak szépen sorban. Mert annyi minden történt december utolsó és január első napjaiban, hogy oda sem ültem a gép mellé, pedig dolgozni is kellett volna, de nagyon. Most meg nyögöm, éjjel-nappal.

Úgy szép, ha zajlik

És zajlik bizony rendesen, nem lehet okunk panaszra. Annyira zajlik, hogy állandóan meg akarom írni ezt is, meg azt is, aztán rendre elmarad, mert a nagy zajlásban egyszercsak bezuhanok az ágyba és már szuszogok is. Úgyhogy most jöjjön egy zanza.

Ez egyszer díjaztak

Még nyáron történt, hogy egyik nap a Facebookon találtam egy figyelemfelhívást, miszerint az itteni Leader egyesület fotópályázatának határideje másnap 10 óra, le ne maradjon senki! Ezt a fotópályázatot azért hirdették meg, mert meg akarnak jelentetni egy olyan kiadványt, amit az egyesülethez tartozó 13 településről szól és a helyben lakók írják, az ő fényképeik szerepelnek benne. A pályázat első díja 5000 forint. Nem is gondoltam én sem nyereményre, sem pályázatra, csak arra, hogy nehogy Kisfalu kimaradjon ebből a kiadványból!

A legnagyobb árvíz

Amióta elkezdtem a blogot írni, azóta van a tarsolyomban jó néhány régen történt eset, amit majd egyszer megírok. Köztük van a 2002-es nagy kisfalusi árvíz is. De azt nem gondoltam, hogy egyszer csak szinte élőben (na jó, 4 napos késéssel) fogok beszámolni egy még nagyobb áradásról.

Nagy idők járnak

Ha jól emlékszem, említettem már, hogy ezt a kifejezést Erdélyben tanultuk: nagy idő van. Nagy vihar idején szokták ezt mondani. És valóban, mostanában igen gyakran van nagy idő, de nem csak az időjárásban, az életünkben is. Ha eddig igaz volt ránk, hogy nálunk rendesen zajlik az élet, akkor most ez fokozottan igaz. És még sokkal inkább zajlana, ha több idő jutna mindenre, például blogírásra is.

Főzőházavatás

Nagyon elmaradtam (ismét) az írással, de mentségemre legyen mondva, szemernyi időm nem volt rá, mert folyton történt velünk valami. Eleinte egy lakodalom (bátyám lányáé, tehát igen közeli a rokonság) tartott minket lázban, majd egy hétig nyaraltunk Keszthelyen (és csak a fele időben szakadt az eső), ami igen jólesett mindannyiunknak és netet még távolról sem láttunk ezalatt. De most már túl vagyunk ezen is, azon is és éppen ideje elmesélnem, mi történt az utóbbi időben. Hiszen holnap már egy hónapja lesz, hogy fölavattuk a főzőházat.

A harangok Rómába mentek

Nincs is ebben semmi különös, szokásuk ilyentájt a harangoknak, hogy Rómába menjenek. Csakhogy a kisfalusi harangok már nagyon régen elmentek Rómába, már nem is emlékszem, mikor, de talán már a múlt évben. Azóta hallgatnak. A motor, ami harangozott, akkor adta meg magát végleg és elkerült egy szerelőhöz, aki a jelek szerint nem siet megcsinálni. Amikor a csajos hétvége volt, én Lajosom megüzente velem, hogy ő megcsinálná újra, de a papunk azt mondta, most már majd csak elkészül. Hát azóta sem készült el. És amint hallottam, a hívek emlegetik is Lajosomat, hogy ő már biztos régen megjavította volna.

„Ilyen volt – ilyen lett” naptár

Mostanra már annyi minden fejlődött a faluban az egyesület jóvoltából, hogy a tavalyi év, legalábbis egy része, amolyan „ilyen volt – ilyen lett” hangulatban telt. Előástunk egy halom régi fotót és elcsodálkoztunk, hogy ennyire kopár volt a falu? Ennyire szürke? Ennyire sáros? Ma már mindez elég hihetetlennek tűnik: a falu tele van fákkal, virágokkal, megújult néhány köztér. Próbáltunk ugyanabból a nézőpontból készíteni a mostani állapotokról is fényképet, ezeket majd meg fogom mutatni. Ez a bejegyzés azonban a naptárról szól, mert az idei naptáron is ezek a képek kaptak helyet.

Két hét történései

Már több mint három hete nem jelentkeztem (hiányoztam egyáltalán valakinek??). Ennek a hosszú csöndnek két fő oka volt. A jobbik ezek közül, hogy két hetet töltöttünk Kisfaluban, net nélkül. Az elmúlt héten az ok viszont a rengeteg munka volt. Valahol nem bántam, hogy a főszerkesztőm ennyire hajtja, hogy most a Lap korábban jelenjen meg a szokásosnál, mert úgy gondoltam, akkor talán a két ünnep között többet tudok pihenni, de annyi plusz terhet rakott rám, hogy most úgy érzem, hiába a minden nap éjfélig tartó igahúzás, nagyon nagy a lemaradásom. Pedig ma (vasárnap!!) is dolgoztam a bejlgisütés mellett, meg még holnap is fogok. Karácsony alatt viszont nem leszek hajlandó. Utána pedig ismét szép hosszú időre elmegyünk Kisfaluba, tehát ígérni sem tudom, hogy eztán sűrűbben írok.

Őszi Munkák

Keményen benne járunk az őszben, még ha az idő annyira szép is, amennyire. De a naptár, na meg a gyűlölt korai sötétedés már azt mutatja, hogy benne vagyunk. Éppen ezért szombaton eljött az ideje a Közös Őszi Munkáknak. Na meg azért is, mert már tavaly decemberben ezt az időpontot tűztük ki és írtuk föl a naptárra.

Újabb szilvarekordok

Az már régen, a nyár folyamán látszott, hogy az idei Szilvanapokra nem lesz szükségünk kívülről hozott szilvára, olyan sok terem Kisfaluban. Minden fa roskadásig tele volt szilvával, mindet alá kellett támasztani, mert különben az ágak letörtek. Bár az is igaz, hogy amelyek alá lettek támasztva, azok az ágak utána törtek le. Így van ez a faluban: néhány (2-3-4) évente hatalmas szilvatermés van mindenhol, amiben aztán megszakadnak a fák és a többi években alig hoznak termést. Az idei a bőtermőnek ígérkezett. Aztán ez mégis veszélybe került.

Hídnap 2013

Most szombaton, lévén augusztus első szombatja, került megrendezésre a Hídnap, lánykori nevén halászléfőző verseny. Most a szervezésben én egyáltalán nem vettem részt, mivel nyaraltunk (ezért is tűntem el, erről majd mesélek még), és a nyaralásból úgy jöttünk előre tervezetten haza, hogy beessünk a Hídnapra. Éppen csak szombat délelőtt segítettem kipingálni az idei ajándékokat (edényfogókat), aztán pattantam is a bringára és irány Szlovákalu!

Első kisfalusi tekebajnokság

Volt régen Kisfaluban egy kukoricagóré, amit a nevének megfelelően kukorica tárolására használtak. Aztán a helyi téesz megszűnt, a góréban nem tároltak többet kukoricát. A hajdan szebb napokat látott építmény oldaláról szépen lassan lefoszlott a drótháló, a tetejéről leröpült egyre több pala. A lyukas tető alatt viszont megmaradt a masszív betonváz.

Falunapok sor(r)a

Sorban egymás után két Falunap is volt, egy hét különbséggel. Az első Kisfaluban, már majdnem két hete, a második Szlovákfaluban, már majdnem egy hete. És én még egyikről sem meséltem, de ennek nyomós oka van. Az egyik ok, hogy a két Falunap közötti hetet egy távoli vidéken töltöttem, a másik, hogy egy hét múlva már nagyon készülünk a nyaralásra, addig pedig még rengeteg munkát be kell fejeznem, enélkül nem indulhatok el.

Búcsú

Kiegészítő programot is ígértem a hozzánk látogató rokonoknak: aki kitart vasárnapig, megismerheti a kisfalusi búcsút.  Ami nem több, mint a mise, de az legalább különleges: a szomszédos falvak egyházközségeinek tagjaiból alakult kórus szokott énekelni. Majd a mise után a falusiak a kórust vendégül szokták látni. Végül a rokonságból csak G. maradt, de róla pontosan tudtam, hogy érdekelni fogja a mise és nem is csalódtam benne. Így indultunk el ketten vasárnap valamivel 11 után a templom felé.

Hangos zsongás

Most már nem halogattuk tovább, bár most is fölmerült ez a gondolat. Azt ígérték a jósok, hogy szombatra mér elkezd valamelyest melegedni az idő, lehet, hogy a hőmérséklet eléri akár a 10 fokot is, de legalább nem fog esni az eső, és elolvad a hó. Végül is megtartottuk a zsongást és jól tettük. Igaz, a növényültetős részt kihagytuk a hideg miatt, de így is volt tennivaló bőven, pedig ki sem mozdultunk a Ligetből. Szerszámokról mi magunk gondoskodtunk: mindenki vitt otthonról lapátot, gereblyét, lombsöprűt, talicskát, vasvillát, ki mit.

Téli tavaszi szünet

Most már talán tényleg végre úgy tűnik, mégiscsak egyszer idén is magához tér a tavasz, de én még el vagyok maradva a húsvéti beszámolóval. Húsvét, mint minden évben, is a tavaszi szünetbe esett, de az időjárás egyáltalán nem volt tavaszi. Nagypénteken indultunk útnak, de nagyon óvatosan, mert aznapra jósoltak esőt is, havat is, havas esőt is, ónos esőt is, vagyis semmi jót. Indulás előtt meghallgattuk a rádiót, ahol be is mondták, hogy a szokásos útvonalunkon nagyon lelassult a közlekedés, mert elakadtak a kamionok. A legrosszabbtól, az ónos esőtől tartva gyorsan eresztettem egy telefont Icáéknak, akik nagy mázlistán már előző nap megérkeztek, de Kisfaluban akkor éppen havas eső esett. Pár perc múlva aztán Ica visszahívott, hogy most meg nagy pelyhekben esik a hó. A történeti hűség kedvéért: aznap március 29. volt.

Naptár 2013

Már várták nagyon a falubeliek. Kérdezgették: Készül-e már? Mikor osztjuk? Mi pedig válaszoltunk: Igen, készül, szokás szerint január 1-jén osztjuk. Aztán ez csak félig lett igaz: igaz volt, hogy készült, de végül is nem január 1-jén osztottuk, mert akkor mentünk arra a szép nagy sétára a vendégeinkkel. Mire onnan megjöttünk és mire megint kiélveztük a legszebb látványt (a távozó vendégét), már kezdett besötétedni, akkor pedig már nincs sok értelme elindulni. Azt hittem, Juli nehezményezni fogja, hogy nem mentem előbb, de kiderült, hogy ők is el voltak foglalva egész nap, így a naptárosztást elhalasztottuk 2-ára.

Megkésett Mikulás

A Mikulásnak olyan sok teendője akadt idén Tyukodon, Velemben, Mezilesiben, Gorzanówban, Füleken, Korondon, Taivalkoskiban, és még számtalan helyen december 6-án, hogy Kisfaluba csak 7-én jutott el, akkor is csak késő délután. Indult volna korábban is, de akkor meg nem találta a ruháját, pedig az egyik krampusz segítségével három órán keresztül kereste. Végül pedig eszébe jutott: a ruhát tavaly odaadta a polgármesternek, de a polgármester nem volt otthon, akinél meg kulcs volt a hivatalhoz, szintén nem volt otthon. Így a krampusz elszaladt az angyalhoz, ahol gyorsan ittak ketten egy-egy zombit, majd elkezdték törni a fejüket, hogy honnan is lehetne így hirtelen a Mikulásnak ruhája.