Itt van az ősz, itt van újra …

… S szép, mint mindig, énnekem???
Igen, itt van az ősz újra, és ezzel együtt eljött házvásárlásunk (gyengébbek kedvéért a dátum: 2001. szeptember 11.) 15. évfordulója. Ha máskor nem is, ezen az évfordulón mindig szoktam írni blogbejegyzést, de idén nem futotta az energiámból, meg fogjátok érteni, hogy miért.

Parasztünnep

„Mikor egész nap áztatóan esik,
A dologból könnyen parasztünnep kerekedik.”

(Az idézet a Parasztünnep című CD-ről származik, ami az egyik zenész barátunk közreműködésével is készült.)

Április bolondja

Bolondos ez az április is, ahogy mindig szokott lenni, legalábbis időjárásilag mindenképpen bolond. Kezdődött azzal, hogy egyből elsején hógolyók potyogtak az égből. De ezrével. Kinéztem, azt láttam, kb. egy centis gömbök esnek, azt hittem jég, de azt csodáltam, hogy nem kopog. Nagyon intenzíven esett, és mégsem kopogott. Azért előkaptam a fényképezőt és kimentem. Akkor megnéztem őket közelebbről, kicsi, egy centis, tömörre gyúrt hógolyók voltak. A teraszon abban a pillanatban elolvadtak, a fűben is szinte csak a fényképezés erejéig maradtak meg.

Valami készül …

Na mi készül itt?

Majd ha fagy!

Borzasztó a szúnyoghelyzet, ami nem is csoda, akkora áradás és olyan sok víz után, ami idén volt. Igazából az a csoda, hogy csak most lett rengeteg szúnyog, egész nyáron nem volt. De most szinte elviselhetetlen. Bár, a szúnyogriasztó kétség kívül még elviselhetetlenebb, legalábbis számomra. A szaga is, de főleg a tudat, hogy vegyszerezem magam. És majd csak nem fújkálhatom magam furtonfurt, amikor kimegyek a kecskékhez? Akkor a legszörnyűbb, amikor kiviszem, vagy beviszem őket. Amíg a nyakörvükre rakom a pórázt, a rohadt kis dögök mind megtalálnak és zümmögnek a fülembe. Nem mondom, azt sem csípem, ha megcsípnek, de az mind semmi ahhoz, ha a fülembe zümmögnek! És nincs szabad kezem, hogy csapkodjam őket. Áldott civilizáció és áldott szúnyogháló, amitől lehet úgy szellőztetni, hogy ne jöjjenek be!

Már nem is számolom

Nyáron rászoktam arra, hogy számoltam, hány nap telt el úgy egybefüggően, hogy nem esett az eső. Négynél tovább sosem jutottam, de a négy is ritka volt. Azt nem számoltam, hogy hány nap telt el úgy egybefüggően, hogy minden nap esett eső, ha nem is egész nap. Valószínűleg az megdöntötte volna a négy rekordot. De már egy ideje nem foglalkozom ezzel. Ha azt ígérik, hogy most aztán már tényleg jön a jó idő, akkor általában már másnap visszakoznak, hogy na jó, jön majd, de most még nem. Majd. És akkor, ha jön, akkor végre sokáig fog tartani. És ha meg is jön egyáltalán, eltelik 2-3 nap és újra esik. Mostanában már a négyet sem éri el. De legalább ezek, amik most esnek, nem jelentős mennyiségek, csak el ne kiabáljam! Csakhogy hiába a kicsi mennyiség, pár csepp is elég, hogy nagy sár legyen, csak csúszkálva lehessen közlekedni az udvaron. Ahogy Vince mondta: sárnak nem kell sok víz. Igaz, ezt a falubeli alkoholistára mondta egyszer, de most igaz a kertre, a falura, az országra.

Sárban tapicska

Anyukapátyolgatás miatt ez a tavasz úgy ment el mellettem, hogy szinte észre sem vettem. Persze érzékeltem én, hogy egyre jobb az idő, lehet bringával menni a kórházakba látogatni, meg hogy egyre több virág nyílik, lehet belőlük a kórházba vinni, de mégsem fogtam föl, hogy tavasz van, sőt, mindjárt itt a nyár. Nem kapott el idén a szokásos tavaszi várakozás, hogy gyerünk már ki a kertbe! Azért az eszem tudta, hogy vannak tennivalók, ezért is történt meg a kert marózása, meg ezért vetettem el még aránylag időben a tavaly bevált pillepalackokba a paradicsom-, paprika- és zellermagokat. Aztán ezekre már messze nem fordítottam annyi figyelmet (mert másra kellett), mint tavaly, úgyhogy azt is csak észleltem, hogy a kikelő paradicsomok között dúl a palántadőlés, így azokat újravetettem, ugyanabba a pillepalackba, hogy lesz ami lesz. Közben meg sopánkodtam, hogy idén nem lesz elég paradicsomom. A palántákat hol locsoltam, hol nem; hol kivittem napfényre, hol nem; ha kivittem, akkor hol kint felejtettem éjszakára, hol nem. De csak túléltek mindent, így a múlt hét végén eljött az ideje, hogy kiültessem őket.

Csak ülök és mesélek

Csak ülök a számítógép előtt, így péntek este, Pesten. Pedig ott kellene lennem, de Lajosomnak ismét nagyon fontos koncertje lett ma. Így holnapra halasztottuk az indulást, így lett itt egy ülős estém, így aztán mesélek. Mesélek néhány dolgot, amivel nagyon el vagyok maradva és mind-mind megérnének egy külön bejegyzést.

Több is jár

Jelentem, péntek óta többé-kevésbé Kisfaluban vagyok és jövő keddig itt is maradok! Először ismét csak egy kisfalusi hétvége látszott, és esetleg a húsvéti, megint csak jelentős kórházlátogatási egyeztetéssel. Csakhogy közben elhangzott egy bűvös mondat: „Édesanyjának rehabilitációra van most szüksége.” Jött az információgyűjtés (hova érdemes), telefonálgatás (hol fogadják, mekkorák a várólisták), majd ismét az über szuper protekció bevetése, végül pénteken a Kisfaluba utazás Visegrádon keresztül, ott terepfelmérés és a megegyezés: hétfőn fogadják anyukámat. A hétfőből a szállítás megszervezése miatt végül kedd lett, de mivel Visegrád majdnem ugyanolyan messze van Pesttől, mint Kisfalutól, semmi sem tarthatott vissza attól, hogy ezt a hetet itt töltsem.

Egy kicsi nekem is jár

Először dióhéjban a nem kisfalusi dolgainkról. Anyukámnál várjuk nagyon az idősotthoni elhelyezést, pedig ő még mindig azt hajtogatja, hogy haza fog menni, szóval ez nem lesz egyszerű, de nyilván be fogja látni, hogy ebben az állapotban ez nem lehetséges. És ami a jó hír: találtam gazdát Subinak, egy régi, nagyon kedves munkatársam személyében, akinél jobb új gazdát szerintem el sem lehet képzelni. Még csak két napja van nála, és persze még szomorkodik, de talán már kezd megtörni a jég és az új gazdája nagyon akarja Subit és mindent megtesz azért, hogy megszeressen nála. És természetesen ha anyukám olyan állapotban lesz, hogy utazhat autóval, akkor bármikor meglátogathatjuk.

Őszi kert

Most már elég legyen a nyafogásból, itt az ideje írni valamit (el is távolítom gyorsan a minapi nyifinyafis bejegyzésemet). Bár az cseppet sem változott, hogy lassan már az idejét sem tudom, hogy mikor jártunk a falunk felé és még legalább egy hétig nem is megyünk. Viszont a kert őszi állapotáról már október eleje óta szerettem volna írni, azóta gyűjtöm hozzá a képeket is.

Magállapotok

A múltkori keddi szombat óta még mindig nem jártunk a falunk felé, így nem tudok róla mit írni. Ezért írok másról. Egyébként ez az áldatlan helyzet úgy tűnik, meg fog változni. Egyből holnap, mert holnap végre megyünk, igaz, csak délután, viszont cserébe csak hétfőn délelőtt jövünk vissza. Viszont utána felpörögnek az események: az előzetes tervek alapján jövő szombaton, azaz 19-én lesznek a faluban a közös őszi munkák, rá egy hétre pedig disznót feldolgozunk. És a tavaszi füstölés olyan jól sikerült, hogy most már a kolbászt is magunk tervezzük füstölni, ehhez viszont ott kell majd maradnunk egy jó néhány napig (esetleg egy egész hétig??) a faluban. De a dolgok (és tervek) jelenlegi állása szerint én még ezt alaposan meg fogom fejelni. Ugyanis itt Pesten már nagyon muszáj lesz felújítani a teraszt, még a fagyok előtt. Ez pedig majd mindenféle rétegek lefektetésével jár, amiknek kötni kell, tehát nem lesz tanácsos rájuk lépni. Ezt az embereknek még meg lehet magyarázni, sőt, az állatoknak is, de az emberek nagyobb eséllyel fogják betartani. Így önként vállaltam, hogy az állatokkal együtt a munkálatok idejére kisfalusi száműzetésbe fogok vonulni.

Én kis pálinkám

Arról már meséltem, hogy idén fantasztikus a gyümölcstermés. Ennek egyik következménye, hogy rengeteg lekvár és gombóc főtt a szilvanapon. Másik következmény, hogy szintén rengeteg lekvár került a kamrapolcra is nálunk. És még ezek után is rengeteg volt a gyümölcs. Adta magát, hogy mi legyen belőle: pálinka. Vagyis első lépésben csak cefre.

Utolsó nap

Eljött ez is, az idei utolsó nap is. Mármint a nyári kisfalusi tartózkodásunk utolsó napja. Hiszen már nincs is nyár, javában ősz van. Az éjszakák hidegek, hűvös szelek járnak és ha szemernyi kétségem lett volna, az első krizantém-bimbók azt eloszlatták.

Kertem

Tavasz óta nem meséltem semmit a kertről, itt van már éppen az ideje. Az idei év, pontosabban az idei nyár történései nagy általánosságban nálam is igazak: a hűvös, csapadékos júniust nagyon forró és nagyon száraz július és első augusztus követte. A különbség talán csak annyi volt más tájegységekhez képest, hogy amikor augusztus közepén elkezdtek sorban érkezni a hidegfrontok, akkor több helyen jó esőt is hoztak, de nálunk szinte csak csöppeket. Azoktól még ugyanúgy kellett locsolni.

Itt vagyok végre!

Tegnap megérkeztem, egy elég viszontagságos út után. A viszontagságot leginkább a meleg okozta, kisebb részben pedig még az is, hogy megálltam Szlovákvárosban Hasfelmetsző rendelőjénél, hogy a már május óta illegális kutyám végre újra megkapja a legalitását (gyengébbek kedvéért: be lett oltva).

Kölnivíz

Már a múlt héten figyeltem, hogy az utcára ültetett kis szilvafáknak, amiket tavaly télen ültettünk, és nagyon szépen meglombosodtak azóta, az ágvégi levelei pödörödnek. Most pedig láttam rajtuk mindent: tetvet, hangyát, feltehetőleg molykukacokat. Valamit tenni kellett. Első lépésben szappanos vízre gondoltam, az tavaly nyáron nagyon bevált a nektarinfán.

Hajtakaró

Amikor elültettük a Szántóvetőtől kapott málna- és szőlőtöveket, meg kellett jelölni, hogy hol vannak. A málnákat személyesen Szántóvető metszette vissza egészen a földig, a szőlőket pedig eleve úgy kellett elültetni, hogy csak egy szem látsszon ki a földből. Nem volt elég karónk, így Lajosom az idén lemetszett gyümölcsfa ágakból vágott le karódarabokat. Már amikor ültettük a szőlőt, akkor gondoltam is, hogy ezek még milyen élő vesszők, lehet, hogy kihajtanak. És lám, a szőlő mellett látszik is, hogy hajt a karó. Hajtakaró.

Dézsa vü

Nem először nevelek parlagfű-palántát, de legalább sem annak idején, sem most nem direkt teszem. Nyilván akkor kerültek a paradicsom- és paprikapalánták mellé, amikor földdel töltöttem fel a tövüket, méghozzá jó, kisfalusi, Pasztyi-kertből való földdel. Valószínűleg akkor hoztam parlagfű-magot is. Néztem én, hogy néhány paprika mellett van kósza paradicsom is és ember legyen a talpán, aki apró palántakorukban meg tudja különböztetni a paradicsomot és a parlagfüvet. De csakúgy, mint tavalyelőtt, most is a parlagfű sokkal erőteljesebb fejlődésnek indult, mint a többiek és hamar kimutatta a foga fehérjét.

Tavaszrobbanás

A hosszan elhúzódó tél után várható volt, hogy ha végre beköszönt a tavasz, nagyot fog robbanni és ez így is történt. És nagyon szerencsések vagyunk, hogy a robbanás két hete alatt pont végig Kisfaluban tartózkodtunk, így végig tudtuk nézni az egészet.