Itt van az ősz, itt van újra …

… S szép, mint mindig, énnekem???
Igen, itt van az ősz újra, és ezzel együtt eljött házvásárlásunk (gyengébbek kedvéért a dátum: 2001. szeptember 11.) 15. évfordulója. Ha máskor nem is, ezen az évfordulón mindig szoktam írni blogbejegyzést, de idén nem futotta az energiámból, meg fogjátok érteni, hogy miért.

Bakdömping

Mivel tavaly Színes egy héttel korábban ellett a kelleténél, biztosak voltunk benne, hogy idén is így lesz. Nem mertük már kitenni a lábunkat, mert ugyan a kecskeellés normális esetben gondtalan, de mi még csak egyet tapasztaltunk meg és az nem volt éppen gondtalan. Beosztottuk, hogy legalább egyikünk mindig legyen itthon. És minden nap biztosak voltunk benne: ma már aztán tuti! A nagy hidegekben is nyitott ablaknál aludtunk, hogy halljuk, ha éjszaka történik valami. De nem történt semmi. Már lassan lejött a kiírt időpont, amikor nekem három napra Pestre kellett mennek. Biztosak voltunk benne, hogy előtte megellik Színes, de csak nem történt semmi. És alighogy kitettem a lábam, Lajosom hívott, hogy Színest bevitte az ólba, mert nyugtalan, keresi a helyét. Nem hittem el! A következő hír pedig már az volt, hogy hárman vannak, három bakocska. Na ezt végképp nem hittem el! Hogy nálunk mindig csak bakok születnek!

Állathírmondó

Színes tavalyi két fia, Kormi és Csoki szép nagyra nőttek. Bár nőhettek volna nagyobbra is, a viszonylagos kis termetüknek lehetett oka a korai gyűrűzés, de ez szükséges volt. Januárban aztán már nem lehetett tovább várni: a szokásos éves disznóvágással az ő sorsuk is megpecsételődött. Abban bíztam, hogy mire erre kerül a sor, olyan rosszak lesznek, hogy nem fogom őket sajnálni. Kétségkívül nagyon rosszak voltak, pont mint egy (kettő) kecske, de ezzel együtt nagyon aranyosak, kedvesek, bújósak. Tehát a szívem szakadt meg, már napokkal a vágás előtt pityeregtem miattuk. De talán pont ezért, mert ennyire fölkészültem a rosszra, jobban éltem meg, mint gondoltam. A vágás idejére fiúgyerek barátnőjével együtt bevonultunk a legtávolabbi szobába és teljes hangerővel megnéztük a Kék lagúnát, ami talán a valaha készült legnyálasabb film, de a célnak akkor pont megfelelt.

8 év

8 éves lett a blog. Nem ma, hanem már tegnapelőtt, de most kivételesen nyomós okom van rá, hogy nem tegnapelőtt írtam ezt meg: aznap éppen leterített a hányás-fosáshasmenés. De trükkösen visszadátumozom a bejegyzést tegnapelőttre :)
Megnéztem az egy évvel ezelőtti blogszülinapos bejegyzést és csak ismételni tudom magamat a levegőben lógó tavaszról, krókuszokról, tulipánokról, de főleg a sárról, a SÁRRÓL! Már nagyon-nagyon elegünk van belőle.