Kiskirályság

Szerdán különös módon ünnepeltem meg Pörc tizedik születésnapját. Kiszállt hozzám egy bizottság. Egy nagy fehér autóval érkeztek, oldalán egy narancssárga csíkkal. Azért jöttek, hogy felmérjék, méltó vagyok-e a koronára, avagy méltó-e a korona hozzám. Ha így, ha úgy, a válasz pozitív lett. Így, hogy korona került fejemre, bezáródtam magányomban a tróntermembe, minden alattvalómtól távol kell tartanom magam. Leghűségesebb, 30 éve alattvalóm, a kancellár még múlt csütörtökön elutazott jó messzire, segíteni a fiunk házának építkezésénél. A dolgok alakulása miatt most 10 napig ő sem szolgál engem. Én pedig minden nap sárga irigységgel nézem a videócseten, ahogy játszik az unokáinkkal, akiknek a száma Szilveszter napja óta már kettő.

Hiánypótlás: nem tűntem el

Az a fajta ember vagyok, aki nagyon, de nagyon lelkesen bele tud fogni valamibe, aztán egy darabig tart a lelkesedés, és ahogy jött, huss, el is múlik. Ez történt ezzel a bloggal is. Tovább éljük kisfalusi életünket és időnként eszembe is jut, hogy jó lenne megírni a történéseket, mert milyen jó visszaolvasni őket, aztán a gondolatot nem követi tett. Pedig történés aztán volt bőven.

Kisfaluban: most is minden évben megtartjuk a szokásos eseményeket, azaz idén nem mindent, a COVID-19 miatt. A Falunap elmaradt, de a Hídnapot és a Szilvanapot megtartottuk, óvatosan hirdetve, hogy nagy tömeg ne érkezzen a falun kívülről. Minden eladó ház elkelt, ennek nagyon örülünk. Rajtunk kívül is van már jó néhány család, akik végleg ide költöztek, idősebben is, fiatalabbak is. És akik házat vettek, mind lelkesen kapcsolódtak be a falusi eseményekbe, szervezésekbe. Most is, ha egy közös eseménynek híre megy, legyen az útszéli szemétszedés, patakmeder takarítása áradás után, mindig sok résztvevő akad. És hogy, hogy nem, ezen események végén előkerülnek a sörök, borok, pogácsák, és vagy valaki kertjében, de most már sokkal inkább a Ligetben letelepedünk egy kis jólérezzükmagunkatra.

A magánéletünkről röviden: a tanításba is az előbb említett nagy lelkesedéssel vetettem bele magam, de valamelyest már ez is csökkent, de mit tegyek, valamiből élni kell a nyugdíjig is. Úgyhogy jelenleg ez a főállásom, az első saját osztályom most májusban fog ballagni. Emellett másodállásban dolgozom a Lapnál is, na ez a szerelem nem akar elmúlni. Volt bánat is, gyász is, de nagy öröm is: először esküvő, aztán első unokánk érkezése, ő nemsokára két éves lesz.

Éppen egy éve estünk át életünk talán legnagyobb kalandján: egy 30 napos vietnámi utazáson. Erről nem mesélnék itt többet, bár igen eseménydús volt. Annyira, hogy az akkor készült útinaplómat elkezdtem összerendezni egy blogban, amit itt találhattok: Vietnám személyesen. Ide invitálok most mindenkit, mert a fölös energiáimat most ebbe a blogba fektetem bele. 

Na meg a szokásos éves kisfalusi naptár készítésébe.

Itt van az ősz, itt van újra …

… S szép, mint mindig, énnekem???
Igen, itt van az ősz újra, és ezzel együtt eljött házvásárlásunk (gyengébbek kedvéért a dátum: 2001. szeptember 11.) 15. évfordulója. Ha máskor nem is, ezen az évfordulón mindig szoktam írni blogbejegyzést, de idén nem futotta az energiámból, meg fogjátok érteni, hogy miért.

Bakdömping

Mivel tavaly Színes egy héttel korábban ellett a kelleténél, biztosak voltunk benne, hogy idén is így lesz. Nem mertük már kitenni a lábunkat, mert ugyan a kecskeellés normális esetben gondtalan, de mi még csak egyet tapasztaltunk meg és az nem volt éppen gondtalan. Beosztottuk, hogy legalább egyikünk mindig legyen itthon. És minden nap biztosak voltunk benne: ma már aztán tuti! A nagy hidegekben is nyitott ablaknál aludtunk, hogy halljuk, ha éjszaka történik valami. De nem történt semmi. Már lassan lejött a kiírt időpont, amikor nekem három napra Pestre kellett mennek. Biztosak voltunk benne, hogy előtte megellik Színes, de csak nem történt semmi. És alighogy kitettem a lábam, Lajosom hívott, hogy Színest bevitte az ólba, mert nyugtalan, keresi a helyét. Nem hittem el! A következő hír pedig már az volt, hogy hárman vannak, három bakocska. Na ezt végképp nem hittem el! Hogy nálunk mindig csak bakok születnek!

Állathírmondó

Színes tavalyi két fia, Kormi és Csoki szép nagyra nőttek. Bár nőhettek volna nagyobbra is, a viszonylagos kis termetüknek lehetett oka a korai gyűrűzés, de ez szükséges volt. Januárban aztán már nem lehetett tovább várni: a szokásos éves disznóvágással az ő sorsuk is megpecsételődött. Abban bíztam, hogy mire erre kerül a sor, olyan rosszak lesznek, hogy nem fogom őket sajnálni. Kétségkívül nagyon rosszak voltak, pont mint egy (kettő) kecske, de ezzel együtt nagyon aranyosak, kedvesek, bújósak. Tehát a szívem szakadt meg, már napokkal a vágás előtt pityeregtem miattuk. De talán pont ezért, mert ennyire fölkészültem a rosszra, jobban éltem meg, mint gondoltam. A vágás idejére fiúgyerek barátnőjével együtt bevonultunk a legtávolabbi szobába és teljes hangerővel megnéztük a Kék lagúnát, ami talán a valaha készült legnyálasabb film, de a célnak akkor pont megfelelt.

8 év

8 éves lett a blog. Nem ma, hanem már tegnapelőtt, de most kivételesen nyomós okom van rá, hogy nem tegnapelőtt írtam ezt meg: aznap éppen leterített a hányás-fosáshasmenés. De trükkösen visszadátumozom a bejegyzést tegnapelőttre :)
Megnéztem az egy évvel ezelőtti blogszülinapos bejegyzést és csak ismételni tudom magamat a levegőben lógó tavaszról, krókuszokról, tulipánokról, de főleg a sárról, a SÁRRÓL! Már nagyon-nagyon elegünk van belőle.

Áldott, boldog karácsonyt!

Mindenkinek boldog, békés ünnepeket kívánok ezzel a vidám karácsonyi dallal, amit Gaby Moreno, egy guatemalai, spanyol ajkú énekesnő ad elő és aki a nagyobbik-kisebbik fiam zenekarának nagy kedvence.

Magad uram – Adventben is

Meg voltam győződve arról, hogy a jó néhány éve elkészített és azóta mindig csak a szekrénybe tett, majd, ha eljött az ideje, onnan elővett adventi koszorú már velünk együtt ideköltözött Kisfaluba. De nem. Kerestem mindenhol, nem találtam, aztán Lajosom mondta, hogy ő Pesten látta. Ezek szerint tavaly adventkor nem volt koszorúnk(?). Hát idén kellett lennie.

Bakínó

Színes tavalyi bakjával, Damjanich tábornokkal igen elégedettek voltunk, hiszen két gyönyörű kiskecsót köszönhetünk neki. Akik amúgy kiválóan vannak, bár nőhetnének kicsit jobban is, de legalább szélesednek, szép kövérek mindketten. És állati jó fejek, bújósak, kedvesek. Biztos, hogy nagyon meg fogom őket siratni, ha eljön a végnapjuk.

Még pár őszi nap

Már csak egy pár nap van hátra az őszből, úgyhogy pont itt az ideje, hogy lecseréljem a blogruhát őszire. Igen, nagyon elhanyagolom mostanában a blogot, és ennek pont nem az az oka, hogy nem lenne miről írni. Éppen ellenkezőleg: annyi minden történik, hogy folyamatosan fáradt vagyok ahhoz, hogy megírjam. Pedig mindig motoszkál bennem, hogy ezt meg fogom írni, készítem is hozzá a képeket, aztán meg nem marad energiám. Sok az elmaradásom, igyekszem is pótolni, de hogy ne unatkozzatok, az összes elmaradt eseményt megelőzve rögtön le is fogom írni egy másik bejegyzésben a mai eseményt (amitől szintén nagyon elfáradtam, de akkor is).
És ha beköszönt a tél, ami állítólag a jövő héten már várható is, akkor eccercsak le fogom cserélni a blogruhát télire. És elmesélem a nyarat.

Elmúlt egy év

Érdekes, ahogy telnek az évek, mennyire szembeötlő, hogy egy-egy nagy történelmi esemény mekkorát veszít a jelentőségéből. Vagy elnyomja valami sokkal jelentősebb, például most a menekültválság. Nem vagyok egy nagy híradónéző (mert annyira utálom a politikát), de az ötperces híreket meg szoktam hallgatni és ma egyszer sem hallottam megemlíteni, hogy szeptember 11-e van. A neten is csak icipici hírt olvastam róla. De ettől még nem feledkezhetünk meg róla, hogy évforduló van: házvásárlás évfordulója, a 14-edik.

Mert nem erről volt szó

Előrebocsátom, hogy ez a bejegyzés állatlevágásról fog szólni, így aki erre érzékeny, ne olvassa el. De ez nálunk hozzá tartozik az állattartáshoz.

Bekopog

Először csak megjelenik az ablakban, mindig abban az ablakban, ahol éppen én vagyok.

Vőlegények

Akárhogy is fáj, mert bizony fáj, Csokiból és Kormiból husi lesz. Elrontották: baknak születtek. Ahhoz viszont, hogy husik legyenek, herétlennek kell lenniük, hogy ne legyen büdös a húsuk. A herementesítésnek több útja is létezik és úgy tűnt, a legfájdalommentesebb a gyűrűzés. Így beszereztük az elasztrátor fogót és 100 gyűrűt (mert csak annyit adtak) és éppen kéthetes korukban megkapták a gyűrűket. Állítólag kb. két hét alatt fognak leesni a herék.

Parasztünnep

„Mikor egész nap áztatóan esik,
A dologból könnyen parasztünnep kerekedik.”

(Az idézet a Parasztünnep című CD-ről származik, ami az egyik zenész barátunk közreműködésével is készült.)