Hóhelyzet

Az előző hétvégéből egy péntekszombati kisfalusi tartózkodás jutott nekünk. Nem sok, feltöltődéshez éppen nagyon is kevés, de ilyen a tél: háromnapos hétvégét csak akkor tudunk ott tölteni, ha már péntek reggel elmegyünk, mert ha este megyünk, nem tudjuk kifűteni a házat annyira, hogy ne megfagyva aludjunk. Most ugyan el tudtunk menni pénteken reggel, de szombat estére vissza kellett jönnünk Pestre. Így viszont pontosan belecsöppentünk a hóhelyzet kellős közepibe.
Pontosabban hóhelyzet már előbb is volt: előző hétfőn nem csak a Dunántúlon, hanem az országnak ebben a pici északi csücskében is nagy hó esett, ami a rá következő meleg napokon messze nem olvadt el teljesen. Pénteken már útközben havazott, de akkor kezdett csak rá igazán, amikor már odaértünk és leparkoltunk a ház előtt. Egész nap fűtöttünk, Samuban sült kenyeret sütöttünk és gyönyörködtünk a hóesésben. Na meg figyeltük a madarakat. Így, hogy újra kikerült a tornácra az autentikus Lidlis narancsos vödörben a madáreleség, tudjuk biztosítani, hogy elég legyen a madaraknak addig is, amíg nem vagyunk ott. Minden blogban azt olvasom, hogy ahol etetik a madarakat, ott van „a világ összes madara”. Hát ezt most már mi is elmondhatjuk. Ráadásul a faluban akárhol is jártunk, minden portán, ahol etetik a madarakat, ugyanezt tapasztaltuk. Érdekes, eddig szinte nem is láttunk Kisfaluban verebet, de most megtaláltak ők is minket. Nem sajnáljuk tőlük, hiszen a veréb is madár, de tény, hogy az, hogy ők étkeznek, iszonyú szeméttel (és ezzel együtt pocsékolással is) jár, mint a cinkék táplálkozása. A verebek egyszerűen beletelepszenek a vödörbe és nagy vehemenciával esznek, ezzel szóra mindent mindenfele. A cinkék szokásosan a fákon állnak sorban, majd egy-egy magot elvisznek, amit a fán esznek meg ügyesen.

Tobzódó veréb, sorbanálló cinkék

Péntek estére is jutott egy kis mulatság: kicsit megkésett születésnapi jólérezzükmagunkat a kedvenc szlovákvárosi éttermünkben, sok baráttal, beszélgetéssel, oda-vissza taxizással, meg egy sopánkodó taxisofőrrel, aki egyfolytában lehetetlennel minősítette a hóhelyzetben való közlekedést, pedig nagyon is lehetséges volt. De az igazi mulatság szombaton következett el. Addigra elállt a hóesés és kisütött a Nap. Sétára csábító idő volt. Lajosomat kicsit nehéz volt rávenni, és amikor sikerült, akkor is közölte, hogy csak a falu végéig jön meg vissza. Aztán mindig csak egy picit tovább. Végül is egy hatalmas nagyot kerültünk a falu körül, hallgatva, jönnek-e vadászat hangjai. Szerencsére nem jöttek, illetve csak nagyon messziről (valószínűleg már Szlovákiából) jöttek. Pörc is élvezte a sétát, aztán meg egész délután aludt. Mi pedig bőven nézhettünk messze, meg közel is.

Ezt őzlányomnak gondoltuk … 

… ezt pedig szarvaslábnyomnak

Valaki már járt előttünk erre

Mondom, hogy tetszett neki

Behavazott csipkebogyó. Enni nem volt jó, mert fagyos volt, haza pedig nem vittünk belőle