Szilveszterünk

Szilveszter délutánján szokásosan megérkeztek vendégeink, akikről most már kimondhatom, hogy minden évben pont ilyen összetételben meg szoktak érkezni, így megint heten ünnepeltünk együtt. Már amikor magunk voltunk, mert mentünk mi mindenfele. Igen jó vendégeink ők nekünk: amint megérkeztek, egyből terüljasztalkámat varázsoltak a hozott élelmekből: volt az asztalon pogácsa (csak most nézem, hogy azt a jófajta vájlingot igazán otthagyhattad volna, Szomszédasszony!), kocsonya, mindenféle sütemények. Szomszédasszony még egy szatyornyi szilveszteri kelléket is hozott, amiből egy dudát és egy banyakalapot egyből le is nyúltam.

Most nem sikerült Szomszédasszonyéknak vadhusi-darabkát szerezni, ezért mi vettünk bótban egy bőrös lapockadarabot. A tavalyi jegyzet alapján már 29-én bepácolta a Zuram: enyhén olvasztott zsírba tett sót, őrölt borsot, majorannát, kakukkfüvet, őrölt köményt, rentegeg összezúzott fokhagymát, majd a zsírt hagyta megdermedni. Ezután jó nagy lyukakat vágott a húsba, azokba tömködte bele az ujjával a fűszeres zsírt. A bőrös oldalát bekockázta, a vágatokat is teletömte a zsírral. Végül az egészet betette a nagy jénaimba, ami ekkor még fehér (azaz színtelen) volt és levitte a borospincébe. Ott pihent 31-éig.
Amíg mi lányok Kisvaxéknál mulatoztunk, a fiúk elkezdték sütni a husit és mint utólag kiderült, közben megint ittak jobbra-balra. Ittak először jobbra, jobb kézben tartott pohárral, majd balra, bal kézben tartott pohárral, majd jobbra, bal kézben tartott pohárral, sőt, balra, jobb kézben tartott pohárral, de végig szigorúan fölemelt kisujjal. Ezt először elkövették forralt borral (bögréből), majd pálinkával (snapszospohárból), később sörrel (sörösüvegből). Mikor már mindebből kifogytak, akkor jöttek a kombinációk: egyszerre ittak sört és forralt bort, jobbra, meg balra, jobb kézből, meg bal kézből. És persze mind lefényképezték, hogy aztán legyen min röhögni.
Egy új ötletnek köszönhetően idén nem égett szenesre a hús. A tűz fölé rácsot tettek, arra egy vaslemezt, majd erre a pácoló jénaiban a húst, fölé a jénai tetejét, végül az egészre egy lavórt borítottak. A jénai színe pedig szépen lassan átváltozott füstszínűvé (azóta már ismét átlátszik).

Ezzel a technikával nem csak porhanyós, széntelen, ropogós bőrű lett a husi, hanem a szokásoshoz képest sokkal hamarabb el is készült, így végre nem éjfél környékén vacsoráztunk. A husi mellé kökénylekvár, tésztasaláta és büdössaláta (savanyú káposzta, reszelt répa, lilahagyma olajjal és fűszerekkel) járt. Vacsi után aztán rendesen el is punnyadt mindenki, még jó, hogy résen volt a táraság legfiatalabb tagja és ¾ 12 körül elkezdett mindenkit riogatni, hogy irány Csabi udvara!

Már a Himnusz szólt, amikor szégyenszemre nagy dérrel-dúrral, dudaszóval becsattogtunk az udvarba. A Himnusz után következett a mindenki mindenkivel koccintás, azaz nálunk csak következett volna, mert még üres volt a poharunk. Utána persze megint volt egy kis jólérezzükmagunkat, viháncolás, miegymás. Így történhetett, hogy készült egy igen pikáns kép. Nem is tudom, kik lehetnek a kalapok alatt, csak annyit tudok, hogy tavaly az a barna kalap az én fejemen volt, most pedig más kalap volt a fejemen. Annyit azért elárulok, hogy a látszat ellenére nem csattant el csók – ha elcsattant volna, nem mutogatnám a képet fűnek-fának.

Na, ki van a kalap(ok) alatt?