Fáradt vagyok

Tegnap óta Pesten vagyok. Nem kell megijedni, ez csak egy röpke városlátogatás, anyuka-pátyolgatás okán és holnap délelőtt már megyek is vissza Kisfaluba. Viszont feltűnt valami: amikor Pestre érkezem, aznap hulla fáradt vagyok, nem vagyok képes csinálni semmit. Amikor ugyanezt a távolságot megteszem Kisfalu felé, akkor kipattanok az autóból, program program hátán, sütünk-főzünk, megyünk mindenfele, este pedig még egy baráti összejövetel is belefér, mégsem érzem magam fáradtnak. Csak az lenne az oka, hogy ma reggel rég nem ismert hangra: repülőzajra ébredtem? Nem hiszem, mert már tegnap is fáradt voltam. Egészen egyszerűen Pest fáraszt, Kisfalu pedig feltölt.

Pedig ott is lett volna alkalmam elfáradni. A nyaralás utáni kb. 10 napot szinte végig egyedül töltöttem és ezt kihasználva rengeteget dolgoztam. Estére el is fáradtam agyilag, de akkor sétáltam egy nagyot Pörccel és ettől mindig elmúlt a fáradtságom. A négynapos hétvégéből pedig ötnapost csináltam, mert már pénteken megérkezett teljes létszámban a család (idén nyáron most voltunk először együtt), és kezdetét vette az aktív pihenés. Abban a falu, ahol tavaly is voltunk lecsófesztiválon, idén is megrendezték ezt, most szombaton. Most viszont meghívásunk volt egy ottani barátunktól, így nem voltunk kívülállók, egy csapathoz ültünk le. Ráadásul sok régi barátot is meghívott ez a barátunk, akikkel már nagyon régen nem találkoztunk, pedig nagyon is kedveljük egymást. A versenyző lecsókról már lemaradtunk, de egy nagy katlanban főztek délutánra is az éhezőknek, ráadásul ehhez puliszkát adtak kenyér helyett. Aznap éppen reggelire is puliszka volt otthon (mint mostanában elég gyakran), úgyhogy aznap igencsak kijutott ebből a pompás köretből.

A tájház kéménye mögött a templomtorony

Ez a falu idáig második szomszéd falu volt, de idén előlépett Szomszédfaluvá. Már régen kerestük a módját, hogy hogy lehetne az odavezető utat lerövidíteni, a köztes falvakat kihagyva. És idén végre megtaláltuk ezt a földutat! A legnagyobb melegben, délután kettőkor, javarészt nulla árnyékban, javarészt fönek. Köpködtük is ki a tüdőnket, mire odaértünk, mondtam is, hogy én ugyan többet ezen az úton végig sose! Aztán persze még aznap is vissza, és ha már megtaláltuk, átmentünk másnap is.
A nagy bánatom ezekkel a túrákkal csak az volt, hogy Pörcöt ilyen eseményekre nem vihettük. Na és persze ez az ő bánata is volt. De augusztus 20-át legalább úgy ünnepeltük meg, hogy átbringáztunk vele Szlovákfaluba, így kijutott neki a futás is, a fürdés is. Ott pedig mindenki azt kérdezte tőlünk: Nem ünneplünk? Mert ha nem vagyunk a tűzijátékon, akkor nem ünneplünk. De nekünk ez sokkal inkább ünnep volt, mint a tűzijátékon nyomorogni. A fárasztó városban.