Téliesítve

Nem is mentem volna Kisfaluba a múlt hét végén, ha nem értesültem volna úgy biztos forrásból, hogy jönni fog a Mikulás. Senki sem tudott a családból velem tartani, egyedül mentem, pontosabban az állataimmal. Erős is volt az elhatározásom, hogy Pörccel fogok valamerre egy nagyot járni. Erre pénteken nem volt esély a Mikulás-járás miatt, de szombaton mindenképpen el szerettem volna menni. Azonban már reggel voltak jelei annak, hogy a környékünkön vadászat folyik, akkor még csak hangban. Később aztán látványban is: a vadászok ellepték a falut, meg a környékbeli utakat.

Nem vetem meg a vadhúst, sőt. Azt is belátom, hogy szükség van a fölösleges szaporulat tervezett kilövésére. De ami a környékünkön szokott folyni vadászat címén, az nem tetszik. Nem látok bele a dolgokba, így csak gondolom, hogy semmi tervszerűség nincs benne, lövik, amit látnak. És az is egyértelműen látszani szokott rajtuk, hogy ezt nem józanul teszik, pedig ittasan vadászni tilos. Már kétszer is előfordult az utóbbi pár évben, hogy a faluban lőttek rá kutyára, az egyikükre éppen a mi kapunk előtt, mondván, hogy az őz után szaladt. Mindezt lakott területen! A vadászat mifelénk úgy zajlik, hogy akkor a nagyurak kivonulnak, lődözgetnek, hajtatnak is, a lakosok pedig szépen csendben húzódjanak meg otthon, ha jót akarnak. Pár éve történt, hogy ilyenkor sétálni indultunk és szóltak is nekünk a vadászok, hogy ne menjünk arra, mert ők éppen nagyurat játszanak: vadásznak. Így tehát szombaton maradt a csöndes dühöngés és az otthonmaradás, legalábbis sötétedésig.

De Kinga férje, Álmos már délelőtt mondta, hogy sötétedéskor, ha befejeződik a vadászat, sétáljunk át a kutyákkal Szlovákfaluba. Az már többször is fölmerült nyáron is, hogy csináljunk közös kutyás programot, de én ettől mindig tartottam. Pörc életének első nyolc, kennelben töltött hónapjából teljes mértékben kimaradt a kutyákkal való szocializáció. Pörc pedig azóta úgy gondolja, hogy a másik kutya csak azért jött a világra, hogy vele játsszon az ő nem kevéssé vehemens módján. Ha pedig ez a másik kutyának nem tetszik és elmorrantja magát, Pörc jól elagyabugyálja, volt már ebből konfliktusunk nem egy, bár szerencsére sosem végződött a dolog sebesüléssel – legalábbis a kutyák részéről. (Nekem februárban egy ilyen incidens következtében két öltés került a bal mutatóujjamba.) Kingáék kutyája, Picur pedig már egy 12 éves pumi, már nem az a játékos fajta, ráadásul szeret is odamorogni a másik kutyának. De Álmos váltig mondta: az ő ötlete, hogy menjünk együtt, ha baj lesz, a felelősség csak az övé. Megbeszéltük, hogy a faluban még pórázon lesznek a kutyák, hogy szokják egymást, aztán ha kiértünk a faluból, elengedjük őket. Én még azt is mondtam, hogy az első találkozáskor mindenképpen dugják össze az orrukat. Ekkor Picur morgott kissé, de Álmos megnyugtatta, nem volt baj. A faluban szépen sétáltak egymás mellett. A faluból kiérve pedig én engedtem el először Pörcöt, akit nem érdekelt semmiféle kutya, csak az a rengeteg illat, amit a vadászok, a hajtók és a vadak hagytak maguk után. Össze-vissza szaladgált szimatolva, Picurt is el lehetett engedni, bár a biztonság kedvéért Álmos a lába mellett tartotta egész úton. A szlovákfalusi kocsmában aztán rendesen megpihentünk, a kutyák pedig kint voltak békében kikötve. Hazafele pedig mindketten szabadon szaladgáltak, Picur is új erőre kapott hajlott kora ellenére. Igazán jól sikerült séta lett ez.

Ott szaladoznak a sötétben

Vasárnap gyönyörű napsütéses idő volt, Kisfaluban pedig sokkal nagyobb hó van, mint Pesten (kb. 5 centis). Ebben a hideg, de gyönyörű időben mentem még egy rövid kört Pörccel a falu körül, már csak kettesben és élveztem a látványt, meg azt, hogy ismét olyan kék volt az ég, amilyen kék csak Kisfalu fölött tud lenni.

A csipkebogyó meg volt fagyva, nem tudtam enni belőle, haza pedig nem vittem

Mikulástól függetlenül viszont egyértelműen jól tettem, hogy elmentem. A héten igen nagy hidegek voltak, a ház pedig még nem volt ezelőtt víztelenítve. Ezt megtettem és úgy indultam vissza Pestre vasárnap. És ismét megfogadtam, hogy soha többet nem megyek télen egyedül. Az akkumulátor megadta magát a hidegben, szerencsére Álmos még ott volt, őt kértem meg, hogy húzza be az autót. Majdnem végigmentünk az egész falun, mire sikerült beindítani. Úgyhogy ezentúl mindig viszem magammal a házi autószerelőmet, de ez (a mostani tervek szerint) nem ezen a hétvégén lesz.