Megkésett Mikulás

A Mikulásnak olyan sok teendője akadt idén Tyukodon, Velemben, Mezilesiben, Gorzanówban, Füleken, Korondon, Taivalkoskiban, és még számtalan helyen december 6-án, hogy Kisfaluba csak 7-én jutott el, akkor is csak késő délután. Indult volna korábban is, de akkor meg nem találta a ruháját, pedig az egyik krampusz segítségével három órán keresztül kereste. Végül pedig eszébe jutott: a ruhát tavaly odaadta a polgármesternek, de a polgármester nem volt otthon, akinél meg kulcs volt a hivatalhoz, szintén nem volt otthon. Így a krampusz elszaladt az angyalhoz, ahol gyorsan ittak ketten egy-egy zombit, majd elkezdték törni a fejüket, hogy honnan is lehetne így hirtelen a Mikulásnak ruhája.

Kakastejes leves

Arról már régebben meséltem, hogy abban az alföldi faluban (ma már város), ahol gyerekkoromban töltöttem a disznóvágásokat, a toros levest kolbásszal főzik. Ezt a hagyományt ha már egyszer meghonosítottam Kisfaluban, azóta is tartom, ezt már el is várják tőlem, mindenki várja a kolbászgombócokat. De ebben a faluban (ami ma már város) nem csak erről volt nevezetes a toros leves, hanem arról is, hogy kakastejes. Sőt, nem csak a toros leves az, hanem minden leves: nagynéném mindig azt mondta nekünk, gyerekeknek, meg később már az én gyerekeimnek is, hogy „Edd meg, mert ez a leves kakastejes!” De azt sosem értettük, hogy vajon mitől is kakastejes a leves, na nyilván nem a kakas „tejétől”. Aligha hinném, hogy ennek érdekében nagynéném bármikor is megfejte volna a kakast. Bár mivel most győzött rajtam a kíváncsiság, beütöttem a gugliba és azt találtam, hogy van, aki tényleg elhiszi :)

Majdnem négy nap

Hiába, hogy egy disznóvágás reggel kezdődik és aznap este be is fejeződik, mégis megállapítottuk: kis híján négy napig tart. Pénteken nagyon korán keltünk, hogy minél hamarabb Kisfaluba érhessünk. Sok dolog várt ránk már aznap is: először is be kellett fűteni a házat (10 fok volt bent az érkezésünkkor), majd elpakolni mindent, fölporszívózni, de még előtte a porszívó szétszakadt porzsákját megvarrni, hogy legyen is értelme a porzsáknak. Még jó, hogy időnként adódnak ilyen alkalmak, mint pl. a disznóvágás vagy egy nagy vendégjárás, mert ilyenkor szoktunk olyan rendet varázsolni a házban, hogy csak nézünk, hogy jé, így is lehet?

Pöttyös

Most csalódást fogok okozni. Nem alakul át a blog, nem veszi föl a Vicces Fizika címet, hanem marad kisfalusi blog. De ha netán valaki annyira föllelkesült, hogy szeretne még ilyeneket olvasni, ajánlom a Rettentő Tudomány könyvsorozatot, nekünk is elég sok van belőle. Minden igaz, tudományos, ami benne van, de vicces is nagyon.

Fizikus szemmel

Úgy tűnik, ez a vezeték nélküli téma nagyon érdekes, legalábbis sokakat felajzott. Most újra összefoglalom az utolsó bejegyzés óta kapott hozzászólásokat, mert később szerepük lesz.

Vezeték nélkül

Már két bejegyzésben is érintettem ezt a problémát, először még a régi blogon, másodszor pedig két bejegyzéssel ezelőtt, akkor viszont igen hosszú lett a témát érintő hozzászólások listája. Ha esetleg van, aki nem olvasta végig ezt a listát (gondolván, hogy a tök-téma nem lehet olyan izgi), akkor itt összefoglalom az egészet. Na meg azért is összefoglalom, hogy össze legyen foglalva.

Röpke

Helyzet- és tervjelentés a múlt heti állapotokról, több pontban:

1. Kedd. Anyukámat hazaengedték a kórházból, én hozzá költöztem, akkor még nem tudni, mennyi időre. Nem megyünk hétvégén Kisfaluba, mert nekem szombaton egy konferencián a helyem. Esetleg Lajosom megy egyedül, de úgy meg minek, elég sokba kerül.

Tökfilkó

Erától tavasszal nem csak virágmagokat kaptam, hanem néhány dísztök magot is. Gondolkodtam egy darabig, hogy hova vessem őket. A szegélykőbe nem lehet, mert akkor vagy a járdára futottak volna, vagy a fűre, akkor meg Lajosom könyörtelenül lekaszálta volna. Végül elég mostohán bántam velük: a szomszéd kerítése mellé vetettem őket, oda, ahol nem hogy kaszás Lajos, de még a madár se jár, sőt, még én sem a locsolócsővel (aminek a vezeték nélküli megoldását még mindig várom valahonnan az égből pottyanni).

Az ok

Már napok óta arról kéne beszámolnom, hogy a múlt hetet végig Kisfaluban töltöttük, mivel őszi szünet volt. És a terv ez is volt. Ha nem is az egész hétre, de keddtől-szerdától a négynapos ünnep végéig terveztünk ott lenni. És nem így alakult, egyáltalán nem. Összesen két napot töltöttünk ott: szerda délutántól péntek kora délutánig. Mindig, amikor eljövünk Kisfaluból, elköszönök a háztól és megmondom neki, mikor jövünk legközelebb. Az előző ottlétünkkor azt mondtam neki: nemsokára jövünk és akkor hosszabb időre. Ezt nem tudtam betartani.

Samu, a világbajnok

Tudomki kérdezte csodálkozva, hogy hogyhogy nincs még a sparheltünknek neve, ha már egyszer ennyire beleszerelmesedtünk? Úgyhogy lett. Először Lajosom mondta, hogy legyen Saci, mert Salgó, de végül én mondtam, hogy mivel nagyon sok hamut termel, legyen inkább Samu.

Harács

Az E.nénitől és a Rokonoktól elharácsolt paradicsompalánták, majd később dinnye- és padlizsánpalánták elharácsolásával egyáltalán nem fejeztem be a harácsolást, azóta is folyamatosan űzöm ezt a sportot. Ha csak tehetem, harácsolok, kihasználok minden ilyen alkalmat. Még a tavaszi közös falusi növényültetések idején kaptunk a falubeli kertészmérnöktől, Emőkétől egy kosár törpedália-gumót, azokból csaptam le néhányra a saját kertembe is. Ezeket el is ültettem a szegélykőbe homokos földbe és nagyon jól érezték ott magukat, mert nagyon szépen virágoztak egészen mostanáig. A Közös Őszi Munkákkal egyidőben őket is kiszedtem (szépen szaporodtak a gumók), de csak miután eltettem őket újságpapírba csomagolva a pincébe, akkor tudtam meg, hogy először még egy darabig kint kellett volna őket hagyni a napon, és hogy sokkal hosszabbra kellett volna hagyni a szárukat, mint én tettem. Sebaj, ha nem telelnek át nálam, majd harácsolok megint a közös falusiból, hiszen azok a gumók is igen rendesen szaporodtak.

Közös Őszi Munkák

Már régen nem falutakarításnak hívjuk azt, ami pár éve még annak indult. Akkoriban több éves munkával a falut kitakarítottuk, arról lemondva, hogy az erdő mélyén található több évtizedes hatalmas sittkupacokat kiszedjük onnan. A faluba került azóta jó pár szemetes, így amúgy is kevesebb szemét keletkezik, ha meg keletkezik, azt jártunkban-keltünkben összeszedjük és kidobjuk. Viszont az utóbbi néhány évben olyannyira sikerült kivirágosítani a falunkat, hogy ezek rendszeres karbantartást kívánnak.  Ezt elvégzik sokan társadalmi munkában, de egy évben kétszer összejövünk azért, hogy az őszi és tavaszi nagyobb munkálatokat már közösen végezzük el. És átkereszteltük ezeket az összejöveteleket: Tavaszi Zsongásra és Közös Őszi Munkákra.

Recece

Lajosom a múltkori borzanglekvár-főzésen felbuzdulva újabb vadgyümölcs-lekváron törte a fejét. Elhatározta, hogy kökénylekvárt fog főzni. Már jó ideje nézegette a kökényt, én pedig mondtam neki, hogy meg kell várni, hogy megcsípje a dér. De ő nem tudott várni és múlt héten elhatározta: a hétvégén kökénylekvárt főzünk! Tehát: együtt leszedjük a kökényt (én sutbadobok minden egyéb teendőt és megyek vele szedni), majd ő megfőzi, és ha megfőtt, kiabál: kérem a fertőtlenített üvegeket, a tölcsért, tartsd az üvegeket, készítsd a dunsztot stb. stb. Én pedig ezeket rendre meg is csinálom, naná!

Egyszercsak hirtelen

Nem egyszerű nálunk a tervezés, sosem volt az egy ilyen családfő mellett. Hiába próbálok én előre megtervezni egy hétvégét, legalább olyan szinten, hogy megyünk-e egyáltalán Kisfaluba vagy sem (olyat már ne is merjek tervezni, hogy ha megyünk, akkor mikor indulunk?), ha az én édes jó Lajosom egy tollvonással képes ezt keresztülhúzni. Itt van például a múlt hétvége. Igaz, komoly oka volt annak, hogy úgy tervezzük, nem is megyünk egyáltalán, hiszen az időjósok péntekig folyamatosan azt mondták, hogy szombaton országos egész napos eső lesz, de pénteken már csak borús időt jósoltak. És mivel pénteken délután ugyan borús, de egészen elviselhető idő volt, amikor éppen akartam írni egy bejegyzést az előző hétvégénkről (amit az Alföldön töltöttünk), édes jó Lajosom eccercsak hirtelen közölte: Indulunk. Most. És mi akkor indultunk. Gyorsan vettünk a sarki zöldségesnél négy fej karfiolt, útközben még pár tasak szemes borsot, koriandert, mustármagot és Na-benzoátot és már repültünk is.

Újraköltöztem

Ma adtam fel. A freeblognál már hónapok óta hitegetnek minket, hogy javítgatnak, szerelgetnek, hogy jobbá tegyék a rendszert. Eközben pedig egyre rosszabb lett. Van, amit Ti is láthattatok: hogy eltűnik órákra, vagy ahogy mostanában szokott, napokra. És vannak, amiket csak én látok: hogy nem tudok keresni bejegyzésekre; hogy hónapok óta nem kapok e-mailt arról, ha valaki hozzászólt egy bejegyzéshez; hogy folyamatosan azt mutatja egy-egy bejegyzésnél, hogy 0 az olvasottsága. Ez utóbbiról pontosan tudom, hogy nem igaz, de fontos információ volt, hogy egy-egy bejegyzést hányan olvasnak, a 0 pedig nem információ. Közben türelemre intenek minket, hogy most aztán már tényleg, csak egy picit várjunk, és minden jó lesz. A türelmem ma elfogyott, mert megint rengeteg mindent szeretnék mesélni a múlt hétvégéről, miközben mindjárt itt a következő, hosszú hétvége, várhatóan megint tele eseményekkel. Nekem pedig addig el kell mesélnem a múlt hétvégét.