Színek tombolása

Nem szeretem az őszt. Nálam az évszakok sorában a legutolsó helyen kullog. Tudom, nagyon sokan szeretik, le is szokták írni, hogy a kedvenc évszakuk, de én nem szeretem. Az elmúlást jelenti, a fák, növények csupaszodását, halálát és a gyűlölt korai sötétedést. De egy dolgot el kell ismernem: gyönyörűek a színei, bár ez is az elmúlást jelenti. És valahogy az idei ősz még színpompásabb, mint máskor szokott lenni.

Nyári disznó

Már régen kitűztük a szombatot a most aktuális őszi disznóvágásunk időpontjának. Most egy pár hétvégén egyéb elfoglaltságunk lesz, tovább meg nem akartuk halasztani, hogy a hús sózása és füstölése nem csússzon bele a karácsonyba. Ugyan láttuk az jósolták, hogy szinte nyári meleg lesz, ami nem tesz valami jót a disznóhúsnak, de nem akartuk ettől még elhalasztani. Viszont fölmerült: miért is ne csinálhatnánk így az egészet az udvaron? Ez pedig annyira jól sikerült, hogy elhatároztuk: ezentúl mindig így lesz. Hidegben is. Így nem koszolunk bent a házban. Egyedül az eső tud minket ebben megakadályozni, de reméljük, hogy nem fog. Majd megcsináljuk, hogy ne essen.

Rémek támadása

Nem is olyan régen, alig egy pár éve még csak elcsodálkoztunk a narancssárga alapon pöttyösön: jé, milyen sok pötty van rajta! A fekete alapon piros pöttyösről meg el nem tudtuk képzelni, hogy az miféle bogár lehet. És talán kb. másfél éve hallottam először ezt a nevet: harlekin katica. Azóta viszont már nagyon sokszor hallottam, sőt, sajnos nagyon sokszor találkoztam velük. És újabban új néven hallom őket emlegetni: rémkatica.

Őszi Munkák

Keményen benne járunk az őszben, még ha az idő annyira szép is, amennyire. De a naptár, na meg a gyűlölt korai sötétedés már azt mutatja, hogy benne vagyunk. Éppen ezért szombaton eljött az ideje a Közös Őszi Munkáknak. Na meg azért is, mert már tavaly decemberben ezt az időpontot tűztük ki és írtuk föl a naptárra.

Párkány

Nem sokat tudtam idáig a párkányi vásárról. Fiatal koromban (vagy inkább még gyerekkoromban?) sokan mentek ide, mert azt mondták, érdemes: olcsón lehet ruhaneműket, elsősorban gyerekruhát, és cipőt venni. Akkor még híd sem volt, komppal jártak át az érdeklődők a Dunán. Valahogy én sosem jutottam el, nem tudom, miért. Később pedig már nem volt olyan olcsó a ruha, a cipő, már nem lett „divat” ide járni. De valahogy mindig piszkálta a csőröm, milyen is lehet, ezért kapva kaptam Szántóvető meghívásán.

Babázott

Pénteken édes jó Lajosom kitalálta, hogy áztassak be füstölt oldalast meg babot, így szombaton, ahogy odaérünk Kisfaluba, egyből begyújthatunk a sparheltba és már főhet is a bableves. Én pedig, mint mindig, szót fogadtam neki – amit aztán rendszerint meg is bánok. Először csak az oldalast áztattam be, még pénteken délelőtt, arról este leöntöttem a vizet, friss vizet öntöttem rá és beleöntöttem a babot is.

Magállapotok

A múltkori keddi szombat óta még mindig nem jártunk a falunk felé, így nem tudok róla mit írni. Ezért írok másról. Egyébként ez az áldatlan helyzet úgy tűnik, meg fog változni. Egyből holnap, mert holnap végre megyünk, igaz, csak délután, viszont cserébe csak hétfőn délelőtt jövünk vissza. Viszont utána felpörögnek az események: az előzetes tervek alapján jövő szombaton, azaz 19-én lesznek a faluban a közös őszi munkák, rá egy hétre pedig disznót feldolgozunk. És a tavaszi füstölés olyan jól sikerült, hogy most már a kolbászt is magunk tervezzük füstölni, ehhez viszont ott kell majd maradnunk egy jó néhány napig (esetleg egy egész hétig??) a faluban. De a dolgok (és tervek) jelenlegi állása szerint én még ezt alaposan meg fogom fejelni. Ugyanis itt Pesten már nagyon muszáj lesz felújítani a teraszt, még a fagyok előtt. Ez pedig majd mindenféle rétegek lefektetésével jár, amiknek kötni kell, tehát nem lesz tanácsos rájuk lépni. Ezt az embereknek még meg lehet magyarázni, sőt, az állatoknak is, de az emberek nagyobb eséllyel fogják betartani. Így önként vállaltam, hogy az állatokkal együtt a munkálatok idejére kisfalusi száműzetésbe fogok vonulni.

Egy tökéletes szombat – kedden

Mostanában esélyünk sincs arra, hogy hétvégén Kisfaluba menjünk. Ez nem panasz, mert ennek az az oka, hogy egyéb, nagyon is jó programjaink vannak. Viszont azért néha oda is kell látogatni, ha másért nem is, leszedni a termést. És megtehetjük, hogy hétköznap menjünk, így mentünk múlt héten kedden két napra. Lajosom lemondta a munkáit, én pedig vittem magammal – na ezzel gond is volt, mert bizony nem tudtam annyit foglalkozni velük, mint az szükséges lett volna.

Én kis pálinkám

Arról már meséltem, hogy idén fantasztikus a gyümölcstermés. Ennek egyik következménye, hogy rengeteg lekvár és gombóc főtt a szilvanapon. Másik következmény, hogy szintén rengeteg lekvár került a kamrapolcra is nálunk. És még ezek után is rengeteg volt a gyümölcs. Adta magát, hogy mi legyen belőle: pálinka. Vagyis első lépésben csak cefre.

Újabb szilvarekordok

Az már régen, a nyár folyamán látszott, hogy az idei Szilvanapokra nem lesz szükségünk kívülről hozott szilvára, olyan sok terem Kisfaluban. Minden fa roskadásig tele volt szilvával, mindet alá kellett támasztani, mert különben az ágak letörtek. Bár az is igaz, hogy amelyek alá lettek támasztva, azok az ágak utána törtek le. Így van ez a faluban: néhány (2-3-4) évente hatalmas szilvatermés van mindenhol, amiben aztán megszakadnak a fák és a többi években alig hoznak termést. Az idei a bőtermőnek ígérkezett. Aztán ez mégis veszélybe került.

12 év

Éppen elhatároztam, hogy ma már tuti elmesélem a Szilvanapot. Aztán reggel a 6 órás hírekben, félkómás állapotban hallottam, hogy ma szeptember 11-e van. El is gondolkodtam: valamiről nevezetes ez a nap, de miről is? Szerencsére később, már ébren is hallgattam a rádiót és jobban odafigyeltem a hírekre, akkor mondták, hogy ma van a terrortámadás évfordulója. Tényleg! 12 éve vettünk egy házat! El is feledkeztünk róla, de teljesen.

Utolsó nap

Eljött ez is, az idei utolsó nap is. Mármint a nyári kisfalusi tartózkodásunk utolsó napja. Hiszen már nincs is nyár, javában ősz van. Az éjszakák hidegek, hűvös szelek járnak és ha szemernyi kétségem lett volna, az első krizantém-bimbók azt eloszlatták.

Kertem

Tavasz óta nem meséltem semmit a kertről, itt van már éppen az ideje. Az idei év, pontosabban az idei nyár történései nagy általánosságban nálam is igazak: a hűvös, csapadékos júniust nagyon forró és nagyon száraz július és első augusztus követte. A különbség talán csak annyi volt más tájegységekhez képest, hogy amikor augusztus közepén elkezdtek sorban érkezni a hidegfrontok, akkor több helyen jó esőt is hoztak, de nálunk szinte csak csöppeket. Azoktól még ugyanúgy kellett locsolni.

Fáradt vagyok

Tegnap óta Pesten vagyok. Nem kell megijedni, ez csak egy röpke városlátogatás, anyuka-pátyolgatás okán és holnap délelőtt már megyek is vissza Kisfaluba. Viszont feltűnt valami: amikor Pestre érkezem, aznap hulla fáradt vagyok, nem vagyok képes csinálni semmit. Amikor ugyanezt a távolságot megteszem Kisfalu felé, akkor kipattanok az autóból, program program hátán, sütünk-főzünk, megyünk mindenfele, este pedig még egy baráti összejövetel is belefér, mégsem érzem magam fáradtnak. Csak az lenne az oka, hogy ma reggel rég nem ismert hangra: repülőzajra ébredtem? Nem hiszem, mert már tegnap is fáradt voltam. Egészen egyszerűen Pest fáraszt, Kisfalu pedig feltölt.

Nyaraltunk

10 éve nem voltunk nyaralni, de idén igen. Erdélyben voltunk, azon belül Székelyvarságon, egy 800–1000 méter magasan fekvő faluban. Csupa olyan helyen jártunk, ahol a turisták nem nagyon szoktak: megnéztük többek között Székelyszentlélekről indulva a Jézus kilátót (sokkal inkább érdekesnek nevezném, mint szépnek), és a homoródalmási Orbán Balázs barlangot, miután végigmásztunk a Vargyas-szoroson. És ha már ott voltunk, vettünk is néhány dolgot.