Nyugalom? Hol?

Múlt szerdán éppen lent voltam a wifinél a Faluházban, amikor jöttek ketten, hogy a polgármestert keresik. Eligazítottam őket, de még egy darabig elidőztek és a hölgy megjegyezte: milyen nyugalom van itt! Itt? Nyugalom? Amióta itt vagyunk, folyamatosan történik valami. Zajlik az élet rendesen. Hoztam magammal horgolást is, újságokat is, van könyvem is, de összesen egyszer vettem még a kezembe az egyik újságot és elolvastam benne két cikket. Semmi időm nincs másra, egyfolytában pörgünk.

Füstölög

Lajosom füstölög. A szó szoros és átvitt értelmében is. Füstölög azon, hogy nem jól füstölög.
Az utoljára feldolgozott disznóból félretett, azóta sóban forgó húsdarabokról már akkor tudtuk, hogy nagyon valószínű, hogy a szokásos füstölő bácsink már nem fogja elvállalni, ilyenkor ő már nem füstöl. Akitől a disznót vesszük, ő fölajánlotta, hogy megfüstöli, de Lajosom azt mondta: majd inkább ő! Neki is látott a kutakodásnak, anyagbeszerzésnek. Először is kreált egy füskészítő berendezést. Ehhez szüksége volt némi vasanyagra (az mindig van a háznál, komplett vastelep vagyunk), csövekre és egy akváriumba való levegőpumpára. A vasakat össze-vissza hegesztette, az aljára tett keményfa fűrészport, meggyújtotta, a keletkező füstöt pedig ezzel a levegőpumpával kifújatta a hegesztett vasra hegesztett csövön.

Ilyen volt – ilyen lett

Mondták is sokan, de magunktól is tudtuk, hogy a fa idővel sötétedik. Mégis megdöbbentő, hogy már 7 év alatt ekkora változás lett a födémben.

Kertindulás

Bár még korai kertindulásról beszélni, mert még egyáltalán nem indult meg a kert, legalábbis a vetemény. A fákról már a múltkor elmeséltem, hogy megmetszettük őket a március közepi télben. Aztán, mint tudjuk, a tél folytatódott április elejéig és az józan ésszel is várható volt, hogy ha egyszer netalán még idén is lesz tavasz, akkor a természet majd robbanásszerűen fogja utolérni magát. És mindenhonnan azt lehet hallani, hogy ha jön a nedves meleg, az majd milyen kedvező lesz a gombáknak, elsősorban a gyümölcsfákon a moníliának és idén a megszokottnál is sokkal fontosabb emiatt a lemosó permetezés. Amit mi sosem szoktunk. De idén nagyon megijedtem ettől és mindenképpen meg szerettem volna ejteni. Mivel volt is réz-oxikloridom, és múlt vasárnap végre eső sem esett, meg a szél is alig fújt, sikerült is ezt véghezvinni, aminek nagyon örülök.

Hangos zsongás

Most már nem halogattuk tovább, bár most is fölmerült ez a gondolat. Azt ígérték a jósok, hogy szombatra mér elkezd valamelyest melegedni az idő, lehet, hogy a hőmérséklet eléri akár a 10 fokot is, de legalább nem fog esni az eső, és elolvad a hó. Végül is megtartottuk a zsongást és jól tettük. Igaz, a növényültetős részt kihagytuk a hideg miatt, de így is volt tennivaló bőven, pedig ki sem mozdultunk a Ligetből. Szerszámokról mi magunk gondoskodtunk: mindenki vitt otthonról lapátot, gereblyét, lombsöprűt, talicskát, vasvillát, ki mit.

Téli tavaszi szünet

Most már talán tényleg végre úgy tűnik, mégiscsak egyszer idén is magához tér a tavasz, de én még el vagyok maradva a húsvéti beszámolóval. Húsvét, mint minden évben, is a tavaszi szünetbe esett, de az időjárás egyáltalán nem volt tavaszi. Nagypénteken indultunk útnak, de nagyon óvatosan, mert aznapra jósoltak esőt is, havat is, havas esőt is, ónos esőt is, vagyis semmi jót. Indulás előtt meghallgattuk a rádiót, ahol be is mondták, hogy a szokásos útvonalunkon nagyon lelassult a közlekedés, mert elakadtak a kamionok. A legrosszabbtól, az ónos esőtől tartva gyorsan eresztettem egy telefont Icáéknak, akik nagy mázlistán már előző nap megérkeztek, de Kisfaluban akkor éppen havas eső esett. Pár perc múlva aztán Ica visszahívott, hogy most meg nagy pelyhekben esik a hó. A történeti hűség kedvéért: aznap március 29. volt.

Dióhéj

Jaj, de el vagyok maradva. Kéne írnom a hétvégéről, a tavaszi szünetünkről. Erről a különös tavaszi szünetről, amikor hol csak fáztunk, hol áztunk is, ez utóbbit nem csak esőben, hanem hóban is. Meg kéne írnom a hősies nyusziról, aki télen is elhozta az ajándékait. Meg arról, hogy miket sütöttünk-főztünk, meg hogy de jó volt mégiscsak, a téli idő ellenére. De mentségemre szóljon, hogy kedden még Kisfaluban voltunk és holnap már ismét ott leszünk, mert most szombaton, akármi is esik az égből, már végre tényleg tavaszi zsongunk. A két ottlét között pedig csak a munka, pihenésképpen pedig a palánták tűzdelése. Majd írok a jövő héten. Remélem.

Pedig dehogy

December végén azt hittük, hogy március közepén lehet tavaszi zsongani, pedig dehogy. Március közepén mi még a jobb helyén voltunk az országnak, nem ott, ahol emberek napokat töltöttek bezárva az autóikban a hófúvásban és nem ott, ahol még több napig nem volt villany.

Szarvasbikacsorda

Múlt szombaton átsétáltunk Szlovákfaluba, az indok az volt, hogy sajtot vegyünk, de különben meg miért is ne sétáltunk volna át? Olyan igazi téli jó csípős, szeles, sétálós hideg volt, már csak foltokban hóval. Már majdnem a határnál voltunk, amikor megláttuk őket. Kb. 30-an voltak és nem zavarta őket, hogy jövünk, igaz, Pörcöt pórázra fogtuk és igyekeztünk csöndben maradni. Ettől függetlenül biztosak voltunk benne, hogy hamar észrevettek minket, mert a szél tőlünk fújt feléjük. Mégsem mozdultak.

Néma zsongás

Amikor elkészítettük az idei naptárt és már előre bejelöltük rajta az időpontokat, még nem tudtuk, hogy a kacsintgató tavaszt március idusán olyan cudar tél követi, amilyet egész télen nem láttunk. A Tavaszi Zsongáshoz akkor nagyon megfelelőnek tűnt a háromnapos hétvége középső napja, hiszen tavaly is ilyenkor tartottuk és akkor leégett a nyakunk. De a mostanra ígért, havas, éjjel fagyos időjárás nem úgy tűnt, hogy kedvezne a tervezett növényültetéseknek, így az eseményt lefújtuk, vagyis elhalasztottuk. Egy héttel. Most pedig, egy héttel később még mindig a foga fehérjét készül mutatni a tél, így ismét halasztunk, ezúttal két héttel, mert Húsvétkor már mégsem zsongunk.

Csakazértis tavasz

Újra támad a tél, nem is kicsit, pedig februárban minden időjós azt mondta, nem lesz több támadás már. Meg egyébként is: nem vártuk már ezt, olyan finom volt a meleg tavaszi napsütés, olyan jóleső. Nem csak nekünk, hanem a növényeknek is. Kisfaluban a martilapu, amit tavaly ültettem át a kert aljából, már a februári hó alatt elkezdett virágozni. Aztán a langymelegben, két hete már nem csak hogy virágzott, hanem szépen meg is bokrosodott.

Beneveztem

Beneveztem magam egy blogversenyre. Nem szoktam ilyet csinálni és most sem a dicsőség hajt, sokkal inkább a vágy az utazásra. Mert nagyon szeretek utazni, és ritkán tehetem meg, eltekintve attól, hogy majdnem minden hétvégén Kisfaluba utazom. Ez viszont egy nagyobb léptékű dolog. Ez egy nemzetközi verseny, aminek a 16 győztese (az egész világról 16!!) életet, lakóhelyet és blogot cserél egy másik győztessel júniusban 10 napra. Összesen ennyit lehet eltölteni a másik országában és tanulni az ottani emberekről, kultúráról, ételekről és környezetről. Minderről pedig természetesen írni kell a blogbejegyzéseket.

Disznóságok

Sok disznóság próbálta nehezíteni a mostani kolbászgyártásunkat, szerencsére nem sok sikerrel. A disznóságok sora ott kezdődött, amikor pont egy héttel a tervezett időpont előtt az egyik állandó résztvevő és felesben feldolgozó, Egyik kedves rokon igazolást szerzett a hiányzásához, a férjével együtt. Hiányukat seperc alatt pazarul pótolták a fiuk és a menyük személyében. A második nagy disznóságot a Folyó követte el azzal, hogy három éve nem látott módon megduzzadt, sőt ki is öntött, annyira, hogy a Szlovákfaluban levő hidat a múlt héten le is kellett zárni. Így is el tudtuk volna hozni a disznót, de km-ben is és időben is jelentős kerülővel. Ám szerencsére végül ez sem fogott ki rajtunk: a tetőzés megvolt, a Folyó gyorsan elkezdett apadni és pénteken kaptuk a hírt, hogy aznap reggel újra megnyitották a hidat. (Egyébként a sokak által ezerszer szidott és nemszeretett Facebook-on kaptuk a Folyó állapotáról a múlt héten az összes információt, mivelhogy jelentős számú szlovákfalusi ismerősünk van fönt a közösségi oldalon.)

Most már kocsma

Múltkoriban a fiúk segédkeztek egy költözésnél és egyből le is csaptak négy fölöslegessé váló, plafonig érő, fából készült polcra. Azzal a lendülettel le is vitték őket Kisfaluba (ez volt az egyik alkalom, amikor én nem tartottam velük) és el is helyezték őket: kettőt a sarokba állítva a nappaliba, kettőt a sarokba állítva a hálószobába. Ha jól tudom, eredetileg könyvespolcok voltak. Annak is megfelelnek persze, de elég mélyek, sokkal mélyebbek, mint a könyvek szélessége, így alkalmasak egyéb dolgok tárolására is. Ez nagyon is jól jön, mert ahogy egyre jobban lakjuk be a házat, egyre több a holmink.

5 év

5 éve írom a blogot. Elképzelésem sincs, hogy miért pont Ákos nevenapján kezdtem el írni, de ez segít, hogy sose feledkezzem meg az évfordulóról.
Megváltoztatta az életemet, igen. Nem nagyon, de megváltoztatta. Azóta jártamban-keltemben sokszor arra gondolok: ezt meg kell írni a blogban! És ha meg kell írni, akkor megfelelő fényképet kell készíteni hozzá. Így sokkal többet fényképezem. Azután a dolgot vagy megírom, vagy sem, de a fénykép megmarad. És nem csak Kisfaluban van ez így, sokszor máshol is eszembe jut egy-egy téma, amit jó lenne megörökíteni.