Ismét-L

Három évvel ezelőtt annyira jól sikerült a nálunk megrendezett L-találkozó, hogy a rokonok hangosan követelték, hogy legyen még máskor is ilyen Kisfaluban. Azóta is persze minden évben sor került a találkozóra, hol itt, hol ott, idén viszont már tényleg idejét éreztük, hogy meghívjuk őket hozzánk. És eljöttek! Nem voltunk annyian, mint 3 éve, de azért most is összejöttünk 21-en. Ki korábban, ki később érkezett; ki hamarabb elment, ki tovább maradt, de mindenki úgy egyeztette az egyéb programjait, hogy beleférjen a nem olyan közeli kisfalusi látogatás. És ha már ott voltak, visítottak is buzgón, nem is egyszer.
Mi (pontosabban Lajosom) most lapockából főztünk egy isteni bográcsos pörköltet, majd amikor elkészült, én seperc alatt elkészítettem bent a gáztűzhelyen két zacskó tarhonyát, uborkánk pedig még akadt bőven a badellából. De szokás szerint a rokonok is hoztak mindenfélét: pogácsát, egyéb sós és édes süteményeket, hidegtáli ételeket, borokat, pezsgőket, egyéb italokat. Desszertnek pedig egy cukrászdai csokitorta mellett érkezett egy kézzel készített, szívből jövő változat is.

Az időjárás okozott némi aggodalmat, de bíztam bosziságomban. Előző este, amikor nagyon telinek tűnt a Hold, gyorsan körberepültem háromszor. Egy dolog aggasztott igazán: hogy ne legyen olyan idő, ami miatt egész napra beszorulunk a házba mindannyian. És nem lett. Nem volt nagy meleg, de ki lehetett bírni a szabadban ücsörögve is, időnként a pulóvert fölvéve vagy levéve, a napsütéstől függően. Egyszer éppen bent voltam a házban, amikor valaki bejött és mondta, hogy elkezdett esni az eső. Micsoda? Azonnal kiszaladtam, először fölkiabáltam az égieknek, hogy ezt hagyják abba, majd a teraszon levő seprűre pattantam és körberohantam a rokonokat háromszor. És az eső elállt. A rokonok nem hittek a szemüknek, majd félve megkérdezték: boszorkány vagyok? Az hát! Fénykép nincs, mivel fényképezni én szoktam, de én éppen röpültem. Azóta persze láttam már a röpülésemről mások által készített képet, de azokat csak nem lophatom el.
Délutánra G. rokonunk ismét hozott egy előadást, na meg a hozzá való technikákat: projektort, laptopot. Ezúttal az egyik L. testvérről beszélt a 10 közül, akiknek a leszármazottai össze szoktak jönni ezeken a találkozókon. Ez a rokon tanítónő volt, nem lett családja, viszont ő volt az, aki a rokonságot nagyon erősen összetartotta. Én már nem ismerhettem őt személyesen, csak annyit tudok, hogy miatta nem szabad a küszöbre lépnem soha, mert Lajosom rámszól: a küszöb nem arra való! Megmondta I.néni! És pont ez is volt a célja az előadásnak: mindenki mesélje el I.néniről az emlékeit és ez meg is valósult, hosszan beszélgettünk róla.
Kisfalusi második szomszédaink, Józsefék is hivatalosak voltak, lévén L. vezetéknevűek, bár a rokonságot rég kizártuk. De ott voltak a három évvel ezelőtti találkozón is és már akkor is föl tudtak oldódni, jól érezték magukat. Most is így volt, de az előadás előtt el akartak menni, kértem őket, hogy maradjanak. Aztán végül Ica mondta: milyen jó volt hallgatni, hogy mennyire összetart ez a rokonság!